Köteles László
 

Képek - képtelenségek

 

Várhosszúrét  A miniszter úr környezetvédelmi előadésa  a mélyen megrendült túrázóknak

A miniszter úr előad (háttérben az érdeklők, avagy a Lász-ló állva is tud aludni, a változatosság kedvéért most Punti van ébren)

Zoli egy cigire....

Pista egy nótára gyújtott rá .... Dusza Pista nótaest

 
 
 

Puntigán József
 

Jegyzetek a XXVII. Honismereti Kerékpártúráról

Néhány nappal a túra kezdete előtt csak az tette optimistává a szervezőket, hogy az időjárásjósok a gyülekező napjaira az addigi szinte folyamatos esők helyett napos meleg, sőt kánikulai időt jósoltak. Igazuk lett!

Egy Komáromból érkezett diákcsapat már pénteken este letáborozott a ragyolci iskola mellett kijelölt táborhelyen. Mint később kiderült, több, mint egy hetes kerekezés állt mögöttük, Komáromból először keletre mentek, s onnan érkeztek a túrára - elismerést érdemlő teljesítmény! Szombaton délben már közel 70-en voltunk meg, s kb. ebben a létszámban indultunk Fülekre, várnézőbe. Kalauzaink Böszörményi István, a füleki gimnázium tanára és Palkovics Gyula, a vár egyik idegenvezetője voltak. A vár alatti színpadon előző este Edda koncert volt, s ez bizony meglátszott a környezeten. A túrások így először a szemetet gyűjtötték össze, s azt követően ültek le a történelmet felvonultató előadásokra ill. járták be a várat. Kora este a füleki Magyar Kulturális Központban élveztük a helyi Csemadok szervezet vendéglátó szeretetét. A barátságos hangulatot csak az a hír árnyékolta be, hogy aznap hajnalban betörtek a Házba, szétrombolták a biztonsági berendezést, ellopták a hűtőben, túra részére tárolt húst, s egyéb tárgyakat is elvittek. Külön köszönet illeti a helyi szervezet tagjait (Farkas László, az Ocsko család, stb. ), hogy ennek ellenére biztosították a vendéglátást. Este a ragyolci Nógrád tánccsoport mutatta be tudását. Kora délutántól dolgoztak azon, hogy biztosítva legyen a jó hangosítás, és megvilágítás. Fellépésük nagy sikert aratott. Böszörményi István az iskola egyik termében rendezte be az “Őseink házai, házaink ősei” c. kiállítást, amely a régió építészeti emlékeit mutatta be. Ez a ragyolci tartózkodás ideje alatt volt megtekinthető, kár, hogy a szűkre szabott időbe nem fért bele az ehhez kapcsolódó előadás is.
A vasárnapi útvonal első állomása Salgó vára volt. A nap nem indult szerencsésen. Legidősebb túrázónk nem tudni milyen okból a Sátoros előtti felüljárón átesett az út menti korláton, s karján, hátán csúnyán megsebesült. Becsületére legyen mondva nem adta fel, továbbment, s utána a teljes túrát végigkerekezte. Sajnos nem volt egyedül, az emelkedők és lejtők aznap további áldozatokat is követeltek. Szerencsére egyik esés sem okozott súlyosabb gondokat. A legtöbb izgalmat az okozta, hogy egy autós Salgóbánya előtt leszorította az egyik kerekest az útról, s az bukott. A kirendelt rendőrség nem az autóst (aki a szemtanúk szerint a hibás volt), hanem a kerekest büntette meg, mert ivott (egy korsó sör). Salgó várában T. Pataki László, salgótarjáni újságíró, író kalauzolt, s vázolta fel a vár történetét és a környék érdekességeit.
Egy, a somoskői vendéglőben eltöltött rövid ebédszünet után kissé szétszóródva érkezett a túra a somoskői vár alatti parkolóba, ahol már várta őket Palkovics Gyula, aki egészen a várig kalauzolt. A nagy forróságban igen jól esett a Krúdy forrás forrásvize.  Kora este a ragyolci községi hivatal látta vendégül a túrát - babgulyással. Majd egy salgótarjáni wordfolk együttes adott koncertet. Érdekes zenei kísérleteknek lehettünk tanúi, de nem arattak nagy sikert. Ezen a napon érkeztek meg a túrára a kárpátaljai kerekesek (közöttük több gyermek) is, akik otthonukból indulva kerékpáron tették meg az idevezető utat. Hétfőn reggeli és táborbontás után a túrások nagy tapssal köszönték meg a helybéliek vendégszeretetét. Külön ki kell emelni György Péter polgármestert, a szakácsokat, a tábor őrzőit, a Nógrád táncegyüttes tagjait, akik minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a túra résztvevői jól érezzék magukat. Az indulást a már éjszaka is világító villámok és a gyülekező fekete felhők késleltették. Az óvatosság ezúttal bevált, rövid idő múlva esőcseppek hűtötték a forróságot. Az időt kihasználva az egyik tanteremben történeteivel Palkovics Gyula szórakoztatta a túrásokat. Az eredeti tervek között az szerepelt, hogy a Medvesaljára mezei úton megyünk, de az eső ezt a tervet törölte …. A túra először a ragyolci temetőben állt meg, ahol Horváth Misi kopjafájánál emléke előtt tisztelgett.Eredeti helyéről, az abroncsosi tábor bejáratától a ragyolciak hozták ide (a tábor magánkézbe került, s minden ottani kopjafát el kellett hozni. A táborokat idézőeket az óvodai kertbe helyezték, Misiét a temetőbe, méltó környezetbe). A Füleken megtartott rövid vásárlási (és ebédelési) szünet után Ajnácskő volt az első megálló.
A templomot, a közelmúltban befejezett várhoz vezető tanösvényt és a várat Hunyák József, polgármester mutatta be. Táborverés után (az almágyi iskola feletti rét) Böszörményi István mutatta be az almágyi templomot, majd a polgármesteri hivatal adott vacsorát (gulyás). Estére elfogadta a meghívást Almágy, Óbást és Hidegkút polgármestere, akikkel este a tábortűz mellett beszélgettek az érdeklődők. Bemutatták községeiket, s tájékoztattak a problémáikról, terveikről is.
Kedden nagy érdeklődés kísérte a pogányvárhoz vezető egész napos gyalogtúrát, melyet Gaál Lajos, a rimaszombati természetvédelmi hivatal munkatársa, a vidék természeti értékeinek egyik legjobb ismerője vezetett. Többen csak ezen a napon vettek részt a túrán. Néhány a meglátogatott helyszínek közül: Tilics, Vaskapu, Kőtenger, Kőutca, Ördög János szikla, forrás, barlangok. Nem lehet nem megemlíteni a gazdag gombatermést sem.A természet ezekben a napokban pótolta évekre visszamenő “gombás” adósságait, s így még ott is értékes gombát termett, ahol azelőtt sohasem. A fárasztó túra után Almágyban ismét a községi hivatal adott vacsorát (székely káposzta), este pedig a Mag Elza néni vezette hidegkúti asszonykórus és tánccsoport mutatta be tudását. A Medvesalji vendéglátásért külön köszönet illeti az almágyi iskola igazgatóját Reisz Gyulát és a község polgármesterét Farkas Zoltánt, valamint az étkezéseket biztosító segítőket. Almágyról Rimaszombatba vezetett a következő nap útvonala. Útközben Várgedén a Petőfi emléktáblánál Köteles László ismertette Petőfi itt tartózkodását, valamint a 38-as emlékmű történetét. Gyülekező megálló volt Kisgömöriben, amely a túrások számára arról híres, hogy itt született M. Molnár László, a HKT egyik ősszervezője és elindítója. Innen mezei úton jutottunk Rimaszombatba, ahol Vörös Attila és B. Kovács István kalauzoltak. (Ref. templom, főtér, Csemadok, Petőfi Ház, Tompa szobor, Múzeum bejárata) Az itt elfogyasztott (nem éppen olcsón és bőségesen mért) ebéd után Rimajánosi, a református templom volt az első megálló, ahol Vörös Attila ismertette a templom történetét. Feleden, a még a helybéliek számára is jórészt ismeretlen Boros kúria udvarában Böszörményi István tartott előadást. Innen származott Boros Zoltán, s rendszeresen megjelent itt sok más, a szlovákiai magyarságért sokat tett személyiség is. A kastély eladó, s nagyon jó lenne, ha olyan szervezet, csoport vagy egyén kezébe kerülne, aki, akik ismerik és tudják is értékelni a múltját. A Csízi halastó közelében lévő “vadkemping” lett a következő táborhely, amely az egyébként is tilos fürdési lehetőségeken kívül semmilyen más kényelmi szolgáltatást nem nyújtott. ATáborbontás után Hanván kezdődött a következő nap, ahol a református templomban és a temetőben Ferencz József, helybéli tanító tartott előadást, majd a paplakban a helyi református lelkész mutatta be otthonát. Ezután Igó Aladár, fafaragó és családi műhelyének meglátogatása következett, ahol a művész (és a fia) válaszolt a kérdésekre. Egyike volt azoknak, akik Tompa Mihály halálának 100. évfordulóján, annak végrendelete szerint jelen voltak a sírjának felbontásánál. Sajnos az általa ígért, az emberiségnek szóló üzenetet nem találták meg, de ez Tompa tiszteletét nem változtatta meg.
Egy a vártnál jóval hosszabban tartó határátkelés után a putnoki gömöri múzeumban Bodnár Mónika, igazgatónő mutatta be annak gyűjteményét valamint a Tompa életútját bemutató időszaki kiállítást.
Itt búcsúzott el tőlünk a kárpátaljai csapat két tagja, akik mint később kiderült azért mentek el, mert nem volt pénzük, s kérni pedig nem akartak. Az eset többünket igen elgondolkoztatott. A bejei református templomban Tóth László, református lelkész tartott istentisztelettel egybekötött előadást a templomról valamint a környékről származó 42 gályarabról. Tornalján frissen sült pogácsák, helyi csevice várt valamint Balajti Lajos, a Csemadok OV alelnöke és Dr. Gaál Imre helytörténész, aki a kastély/kúria udvarán a város történetéről tartott rövid előadást. Ezután egy sziklás kertet néztünk meg, illetve megkóstoltuk a szabadon folyó, bőséges vizű csevicekút vizét. Sajógömörben Mátyás király szobra volt az első megálló (a legenda szerint Mátyás itt kapáltatta meg a szőlőt az urakkal), majd Czinka Panna emlékműve. A községről, értékeiről, jelenéről a polgármester Csernok István számolt be. A vacsorát, a napi gulyást ezúttal Gömörpanyit, a Rási László polgármester vezette községi hivatal biztosította. Címeres trikót kapott Köteles László, községi pecsétlenyomatot az, aki arra igényt tartott. Kora este Beretkén, a strand mellet táborozott le a túra, ahol Giczei Anna, polgármesterasszony segített az előkészítésben és szervezésben.
Táborbontás után, indulás Giczei Anna vázolta fel röviden a község jelenét. Az első megálló a lekenyei református templom volt, ahol Kozsár Erzsébet, polgármesterasszony mutatta be történetetét, s röviden ismertette a község adatait is.
Pelsőcön a református templomban Radácsi Károly református lelkész tartott rövid előadást, ami után a túra egyik legnehezebb szakasza következett, de nem okozott különösebb gondot. A túra valamennyi résztvevője sikeresen tette meg a Domicai cseppkőbarlanghoz vezető dimbes-dombos útvonalat. A barlangot rövid várakozás után szlovák nyelvű idegenvezetéssel (több-kevesebb sikerrel fordította Köteles László) tekintettük meg. Megjegyzendő, hogy az idegenvezető hölgy jól beszélt magyarul …  A délelőtt egy “világvégi” faluban Kecsőn ért véget, ahol a Csemadok helyi szervezetétől frissítőket kaptunk, megnéztük a milleneumi emlékművet, s a már ismert úton Gömörhorka vettük utunkat. Itt Tömöl Zoltán, polgármester, a községi hivatal valamint a Csemadok helyi szervezete (elnöke Ötvös Sándor) készítettek elő számunkra ebédet, amihez ezúttal egy pohárka pálinka is tartozott. A községből származik, s ezúttal is itt tartózkodott Dusza István, ismert publicista. akit a túra néhány tagja otthonában látogatott meg, akiket saját sütésű túrós kaláccsal vendégelt meg. Ő egy előadással is készült, de főleg idő- és szervezéshiány miatt erre nem került sor. A tervezett útvonalból kimaradt Csetnek és a szalóci gótikus református templom is (mindkettőért: sajnos és kár). A túra kora este Várhosszúréten a labdarúgópálya mellett vert tábort, s résztvevői nem sokkal később “elfoglalták” a buzgó csárda padsorait. Itt enni ugyan nem lehetett, de a folyékony kenyér (a sör) nagy mennyiségben fogyott. Sokan várták az erre az napra igért vetítést, de az diavetítő híján ez elmaradt.
A túra utolsó napja a község temetőjében az elesett hősök emlékére, Ulmann István és Pekár József faragta emléműnél tisztelgett, Dernőn, a millecentenáriumi emlékművet tekintettük meg, majd a temetőben az 1848-as forradalom elesettjeinek emlékművét koszorúztuk meg. A krasznahorkai várlátogatás után Rozsnyón, a Csemadok házba tért be a túra, ahol résztvevői először az éhségüket csillapították.
A szendvicseket és üdítőket Füzék Erzsébet a Csemadok TV titkára és kis csapata készítette elő. Egy rövid városnéző séta után (Köteles László vezetésével) a Városi Múzeumban egy gazdag helytörténeti kiállítást néztünk meg, amelyet Vasik János, a múzeum munkatársa mutatott be. S ezzel zárult a túra honismereti része is. Elmaradt a berzétei látogatás és Écsi Gyöngyi bemutatkozása. Délután rövid látogatást tett a túrán Miklós László, környezetvédelmi miniszter, aki a Buzgó csárdában felszolgált vacsora (gulyás) közben a karszt víz- és természetrajzáról tartott rövid előadást. S mivel a nap folyamán sikerült vetítőt szerezni a túra zárasaként került sor a hagyományos diavetítésre is, melyen a tavalyi túra emlékképeit idéztük fel.A túrán az idén kb. 120-an vettek részt, 12-en Kárpátaljáról, a többiek kb. fele-fele arányban Magyarországról és Szlovákiából. A társaság általában fegyelmezett volt, súlyosabb baleset szerencsére ezúttal sem történt. Hasznosnak bizonyult az, hogy nagy részben biztosítva volt a csomagok szállítása (1203-as kisbusz és néhány önkéntes autós), a reggelik és a napi egyszeri közös étkezés. A túra így nem esett szét, s a programokat lényegében időben sikerült megvalósítani. A túrát a községi hivatalok, a Csemadok szervezetek mellett a Kulturális Minisztérium Kisebbségi Főosztálya valamint az Illyés Alapítvány támogatta. Fő szervezői a losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás és a Szepsi Csombor Márton Kör voltak.    Egy év múlva keleten folytatjuk …..

 
 
 
 
 

Gyetvai Zoltán
 

Biciklitúra 2001

Ezt a rövid írást nem száraz útleírásnak szántam. Ez az írás akarattal, akaratlanul kissé személyes hangvételűre sikeredett - de úgy vélem nehéz emóciók nélkül írni barátságokról, életérzésről, világszemléletről. Nehéz tárgyilagosan írni dolgokról, melyek természetüknél fogva nem lehetnek tárgyilagosak. Hát valami ilyen húrokat szerettem volna pengetni...

A biciklitúrákkal még valamikor a nyolcvanas évek végén kerültem kapcsolatba - akkor is csak futólag, néhány haver és a művelődési táborok kapcsán. Azután a túra sokáig kiesett az életemből: sokminden volt benne, de a túra és én valahogy elkerültük egymást. Időnként enyhe átfedések azért akadtak: például mikor a Losonc melleti Pincen volt az egyik táborhely, meg aztán Gombaszögön is, és a somorjai strand mellett, ahol egykor Hodossy Gyula volt az úszómester....  Mindig is tetszett a biciklitúra eszmeisége. Sokszor  kacérkodtam a gondolattal, hogy részt kellene venni a túrán, de ez a gondolat csak ötlet maradt.
Harmincöt nyarat kellett megélnem ahhoz, hogy rászánjam magam egy kis biciklizésre...A 2001-es honismereti kerékpártúrát – immáron a huszonhetediket - ismét a losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás (is) rendezte, soha jobb alkalom arra, hogy egy (kicsit sem sport)ember végre rászánja magát a néha kissé túlzásba vitt intellektuális teljesitmények mellett egy kis fizikai teljesitményre is. Az elhatározást tett követte - bár a túra előtt pár nappal még nem igazán tudtam elképzelni az életemet ágy, vánkos, melegviz, könyvespolc és Internet-kapcsolat nélkül - arra eszméltem, hogy családostul a túrán vagyok
Az indulás nem volt  egészen  zökkenőmentes: közvetlen a túra előtt mindkét lányom viharos mandulagyulladáson esett át, némileg komplikálva életünket - de minden jó, ha a vége jó: hétfőn már együtt indultunk neki a Fülek-Ajnácskő távnak - nem csekély örömömre én és a lányok autóval. Azért alternativaként a biciklik is ott voltak az utánfutón, Juditom pedig mentve a család  becsületét, bicajjal gyűrte a kilométereket.Ez a felállás többé-kevésvbé a túra teljes időtartama alatt maradt. A túra résztvevői közül sokan kétségbe vonták azt is, hogy tudok biciklizni, de én ezekre a komolytalan vádakra csak sandán mosolyogtam az orrom alatt.  Való igaz: a helyzet úgy hozta, hogy csak a  Fülek – Ragyolc – Somoskő távot bicajoztam le, meg egy kicsit individuálisan Almágy környékén.... de az út többi részét autóval tettem meg: ígyhát sört is csak este ihattam. Viszont  megmaradt a fontosság érzése: autónk össznépi teher- és személyszállitó eszközként (is) szolgált.
A félig nomád élet  „gyönyöreiből“ én megelégedtem az időnként bőszen támadó szúnyograjokkal, a hajnali harmattal, mely még a sátorba is bemerészkedett, az állandó káosszal, melyben nem találtam sem a zoknijaimat, sem a fogkefémet, a különböző minőségű és összetételű tavakban és pocsolyákban való fürdőzésekkel, a meleg víz akut hiányával, és hasonló „nyalánkságokkal“. Mindezt ellensúlyozták az ÉLMÉNYEK – ezek közül is kiemelnék egyet: Hanván beszélhettem Igó Aladárral, aki 1968-ban részt vett Tompa Mihály sírjának felnyitásában, melyet a költő végrendeletileg hagyott meg. Mindig  érdekeltek az efféle „sírontúli“ dolgok, kiváltképp ha olyan formátumú emberről van szó, mint Tompa Mihály. Érdekes és egyben elgondolkodtató volt a költő sírja felett látni azt a rengetegnyi gólyát is – akaratlanul A gólyához című verse kezdősorai jutottak az eszembe: „Megenyhült a lég, vidul a határ, / S te újra itt vagy, jó gólyamadár !“.
Jó volt találkozni Kállay Jolikával, akit ghymesi művelődési táborok óta nem láttam, a medveshidegkúti hagyományőrzőkkel, akiktől annak idején tekintélyes mennyiségű néprajzi anyagot gyűjtöttünk Agócs Gergő barátommal, Dusza Pistával, akivel jót beszélgettünk a beretkei strandon, Urbancsok Larisszával és Totyakkal, akik Losoncról kerültek Kassára, Tüdővel, aki látván rendkívüli módon felgerjedt vágyunkat a melegvíz és a zuhanyozás  iránt, felajánlotta rozsnyói lakásuk fürdőszobáját, B. Kovács Pistával és Vörös Attilával, akik rimaszombati kalauzaink voltak... De nemcsak a régi ismerősökkel, barátokkal volt élmény ismét találkozni, hanem - hosszú idő elteltével - érdekes volt új ismerősökre, barátokra is szert tenni: már az első napon megismerkedtünk és összebarátkoztunk Istvánnal, a budapesti BICIKLISTÁVAL (csupa nagy betűkkel.....), később Kis Pistivel akinek a jó humorán kivül szépen pödrött bajsza is van, kárpátalji testvéreinkkel, akik minden nehézségeik ellenére is bámulatraméltó kitartással vettek részt a túrán, a kassai Emmával,aki szintén ipariba járt és nő létére energetikusként dolgozik, Köteles Gyuszival és feleségével, akikkel egymást kisérgettük mint a biciklitúra autósai, Köteles Laci lányával, Ágikával, aki igazán tűzről pattant ifjú hölgy, az ifjabbik Duszával, akinek a dernői temetőből jövet egy kicsit vázoltam a Linux és általában az Unix alapú operációs rendszerek nagyszerűségét, Várhosszúréten Ulman Istvánnal és csodálatos kocsmájával, Tomival és barátnőjével Demivel, akik ipariba járnak – mindig is jól esik iparistákkal találkoznom, Lüszikével, akinek szőke haja van és katolikus gimnáziumba jár, és a többiekkel, akikkel eszmét cseréltünk vagy csak egyszerű hétköznapi dolgokról beszélgettünk egy korsó sör mellett vagy egy-egy pihenő alkalmával.
 Jó volt együtt lenni Csányi Endrével és Ildikóval, valamint a Puntigán-házaspárral, akikkel ugyan gyakran találkozunk, de barátságunk sokkal mélyebb annál, hogy bármennyi együtt töltött időt sokalnánk. Meglepő volt látni és érezni a jóindulatot és jóakaratot – mert mai világunkra nem jellemző -, mely általános volt szinte mindenütt. Említhetném a teljesség mindeféle igénye nélkül a falusi kocsmárosokat és boltosokat, akik időnként nehezen tudták kezelni a nagyszámú sörözni és vásárolni vágyó bicikliseket, a tornaljai biciklibolt eladóját, aki  annak ellenére, hogy boltja zárva volt mégis kiszolgálta a biciklialkatrészt óhajtó túrásokat, a polgármestereket és az önkénteseket akik  étellel, itallal szolgáltak . Időnként talán hiányzott a meleg vízzel telt fürdőkád, a puha ágyikó meg a vánkos, nemkülönben a könyvespolc és az Internet, de mióta hazajöttünk egyre csak az jár a fejemben, hogy hamarabb miért nem vettem én ebben részt. Puntigán Józsi a biciklitúrákat összefoglaló könyvét olvasva tudatosult bennem: évenként röviditettem meg magamat – egy életérzéssel, élmények tömkelegével, barátokkal, kalanddal. Az esti sörözések a régmúlt művelődési táborok hangulatát, emlékeit idézték fel bennem, azokét a táborokét, melyekről mára sajnos már csak múltidőben beszélhetünk. Remélem, hogy a honismereti kerékpártúrát nem kebelezi be ez a "mai világ", megmarad eszmeiségében és fizikai valójában is olyannak, mint amilyen.