Gyetvai Zoltán
 
 

Első nap
       Martos – Komáromtól északra található kis falu. A faluról 1438-ból származik az első írásos  emlék. Már pénteken itt gyülekeztek a túra résztvevői. Mi szombaton indulunk, tehát ami nekünk első nap az már a túrának a második. Csányi Endréék az idén örörmteli családi esemény miatt nem vesznek részt a túrán, György Péterék csak később indulnak, úgyhogy az idei karaván igen szerény: csak két autóból áll. Nagy örömünkre Koronczi Gyuszi barátom és családja ismét a túra mellett döntött. Autója tetején új és a tavalyinál jobb bicajok „feszítenek” büszkén. Gyula mosolyogva jegyzi meg, hogy készültek a túrára.  Indulás előtt Kassáról jövet útba ejt minket Lara és Egon – egy italra és néhány mondatra futja, ők hamarabb indulnak tovább, majd este Martoson találkozunk. Délután indulunk, a közel kétszáz kilométert legyűrve késő délután érkezünk a martosi focipályára. Már messziről látjuk Köteles Lacit, aki barátságosan integet és sátorhellyel kínál és rögtön vacsorára küldene. Mi inkább a sátorépítés mellett döntünk. Közben megismerkedem Molnár Rozikával, aki mint kiderül földim és annak idején édesapám is tanította. Lassan szálingóznak barátaink, régi ismerőseink. Puszilkodások, kézfogások, örömtől csillogó szemek. Este előadást hallgatunk meg a Fesztyekről, majd irány a korcsmahivatal: minden vágyam egy nagy korsó hidegen habzó sörital. Ez könnyen megoldható, vágyam teljesül, késő éjszakába nyúlóan beszélgetünk barátainkkal.

Harmadik nap
       Szedjük sátorfánkat, indulunk tovább. Süttő  az uticél, Komáromon keresztül. Komáromról mindig a Jókai Napok jutnak eszembe. Felejthetetlen napokat töltöttem ebben a városban az említett rendezvény kapcsán. Itt kicsit bolyongunk, mire a többiek megérkeznek. A kaszárnya-erődben Mácza Mihály a vezetőnk - minden tégla, minden darab kő valami megfoghatatlan borzalmat, emberi szenvedést hordoz. Később mi ismert individualisták leszakadunk a túrától, ezt-azt eszünk, majd irány a strand. Gyermekeink és persze mi is egy jót pancsikolunk a kellmesen meleg vízben. Néhány órás szöszmötölés és tévelygés után estére szerencsésen Dunaalmásra érünk. Itt a túra megnézi Csokonai Lillájának sírját, akiről a szerelmes költő így írt  A fogadástétel című versében: „Egy nyári estve Lillát,/ A gyenge, rózsaszájú,/ A tűzszemű leánykát/ Megláttam és azonnal/ Látnom, szeretnem egy volt.”. A lángossütés ugyan elmarad, de Neszmélyen a vacsora finom pizza. A közeledő alkony csodás színű köntösbe öltözteti a halkan és méltóságteljesen hömpölygő Dunát. Süttőn találkozunk György Péterékkel. Ennek alkalmából finom házi almapálinkával traktál bennünket. Este ismét a sör a főszereplő. Gyula, Gergő és Egon a helyi kocsmában vad csocsó-meccset játszanak. Éjszaka ismeretlen tettesek zöldalma- és petárdazáport zúdítanak a gyanútlanul alvó táborra. Elképzelhető, hogy ez egy helyi népszokás, bár nem vagyok benne biztos.

Negyedik nap
       Reggel néhány ember vulgárisba megy át az éjszakai események kapcsán. Találgatjuk, hogy mi is történhetett. Előkerül néhány corpus delicti. Aztán hagyjuk az egészet a fenébe, inkább reggelizünk. A túra ma átkel a Dunán, mi pedig autóval vissza, Komáromon keresztül a pati fürdőbe. Melegebb vízre számítunk, de az is jó ami van. Késő délután jár az idő mire Dunamocsra érünk. Az iskola udvarán verünk tábort, a katlanban készül a gulyás, a helyiekkel barátságos beszélgetésbe fogunk. Megérkezik barátuk és tavalyi „tévelygő társunk” Limpár Péter hadtörténész is. A téren megzenésített verseket játszanak, az esti program pedig mi is lehetne más, mint kellemes asztali beszélgetés habzó sör és némi füstülgő dohányáru mellett.

Hatodik nap
       A túra leghosszabb napi távja következik. Ipolyságig majdnem száz kilométer. A nagy távra Ágika sem vállalkozik, gyermekeim örömére ismét utitársunk. Bélán nemcsak a hatalmas kastély ejt minket ámulatba, hanem az elkezdődött felújítás léptéke, színvonala is. Körülbelül félúton, Zalabán megtekintjük Csontos Vilmos házát – eszembe jut személyes találkozásom az idős költővel. Itt a falu polgármester-asszonya frissítővel kínál bennünket, mely mi tagadás jól esik. Juditom innen már autón jön, tehát nem várjuk be a túrát, hanem Laráékkal indulunk Ipolyságra. A fürdőt gyorsan megtaláljuk, mire a többiek ideérnek, már állnak sátraink. Este Gyula barátom kicsal bennünket a városba egy kis palacsintázásra. Neki indulunk az öt perces útnak, Lara, Fannika, Ágika meg mi négyen. Húsz perc múlva meg is érkezünk. Nem bántuk meg, lányaink nagyra értékelik a palacsintát. Gyula huncutul mosolyog, mikor az öt perces út valódi hosszáról kérdezem.... Ismét későn térünk nyugovóra.

Hetedik nap
       Drégelypalánk az uticél – ismeretes, hogy Drégely várát Szondi György négy napon át védte az  Ali budai pasa által vezetett jelentős török túlerővel szemben. Ma biciklire ül az egész család. A hőség nagy, nemkülönben a dombok is, ezért Drégelypalánkon úgy döntünk, hogy elég volt és visszafordulunk. A többiek Horpács, Balassagyarmat érintésével Ipolybalogon keresztül jöttek vissza Ipolyságra. Horpácsot kicsit sajnálom, a Mikszáth-kúria érdekelt volna... Visszaérve telefonvégre kapom barátomat Lendvay Tibit, aki már évek óta ebben a városban él, és  a helyi magyar alapiskola igazgatója. A tegnap esti étteremben ebédelünk, kitűnő a pacalpörköltjük. Közben befut Tibi is, beszélgetünk, kérjük mutassa meg iskoláját. Elismerően nézem jól felszerelt számítástechnikai tantermüket, látható, hogy itt komoly munka folyik. Este Wollent József és Csáky Karcsi tart előadást. Karcsi Hont vármegyéről, Wollent József pedig az Ipoly-mente természeti értékeiről beszélt.

Nyolcadik nap
       Utolsó előtti nap. Úgy döntünk ma nem megyünk sehová. Ember tervezt, Köteles végez: Laci megkér, hogy menjünk át Drégelypalánkra Dinnyés Jóskáért. Délig még van idő, beszélgetéssel, lubickolással mulatjuk az időt, majd Larával autóba pattanunk és irány Drégelypalánk. Dinnyéssel több mint tíz éve nem találkoztunk. Azért megismerjük egymást, beszélgetünk, irány a fürdő. Fekete felhők gyülekeznek az égen, már itt az ideje, hiszen egész héten szinte egy csepp sem esett. Pár perc múlva hatalmas felhőszakadás zúdul ránk jégeső kíséretében. Több órán keresztül folyamatosan szakad az égi áldás. A többiek valahol Palást és Ipolyság között rekedtek. Néhány telefon után kiderül, hogy várják az eső végét. Pár óra múlva kezd szálingózni a csapat: teljesen tönkreázva, sárosan. Több órás a késéssel. Többek sátra beázott, sokaknak nem maradt semmi szárazan. A mi sátrunk belül száraz. A tavalyi „esőtúra” után ismét jelesre vizsgázott, megérte a pénzét. Este fogadás: pazar asztalok, gyöngyöző palackok, jobbnál jobb italokkal. A túra alatt ritkán látott finomságok. Köteles Laci a túrát értékeli, a túra eszmeiségét  és a túra mindenkori vezetőit méltatja. Dinnyés Jóska énekel néhány igazi túrás slágert, Juhász Ferenc Himnusz-töredékét, Balassi-verseket, kortárs magyar költők verseit. A szellem tápláléka után a testen a sor: kezdődhet a nagy eszem-iszom.  Mindenki megrakodt tányérokkal és tele poharakkal közlekedik. Este tizenegykor záróra. Az eső is elállt, vissza a fürdőbe, ahol legnagyobb „örömünkre” valami amatőr zenekarok koncerteznek állítólag hajnali ötig. Gyermekeinket nem nagyon érdekli a hangos zenebona: a sátorba érve szinte azonnal elalszanak Aludni úgysem lehet, a sátor előtt álva beszélgetünk.. Szóba kerül a következő túra is. Elképzeléseink szerint Nógrád és Gömör a túra által eddig még kevésbé érintett részein bicikliznénk jövőre. Három óra után mi is lefekszünk, pár óra és reggel. Pár óra és vége a túrának.

Kilencedik nap
       Reggel fáradtan ébredünk. Itt az utolsó nap. Kint vizes minden. A lassan felkelő nap simogató sugaraival itatgatja fel a tegnapi fekete felhők könnyeit. Nekilátunk a pakolásnak. Itt a vége, megyünk haza. Elköszönünk barátainktól, reméljük, hogy ha hamarabb nem is jövőre a túrán ismét találkozunk. A fürdő kapujáig a tegnapi esőnek köszönhetően rengeteg a sártenger, de azért valahogy átvergődünk rajta. Ipolyságtól nem hosszú az út Losoncig. Délben már itthon vagyunk.