Gyetvai Zoltán
A harmincadik
Jegyzetek a XXX. Honismereti Kerékpártúráról

Első nap
Martos – Komáromtól északra található kis falu. A faluról 1438-ból származik
az első írásos emlék. Már pénteken itt gyülekeztek a túra résztvevői.
Mi szombaton indulunk, tehát ami nekünk első nap az már a túrának a második.
Csányi Endréék az idén örörmteli családi esemény miatt nem vesznek részt
a túrán, György Péterék csak később indulnak, úgyhogy az idei karaván igen
szerény: csak két autóból áll. Nagy örömünkre Koronczi Gyuszi barátom és
családja ismét a túra mellett döntött. Autója tetején új és a tavalyinál
jobb bicajok „feszítenek” büszkén. Gyula mosolyogva jegyzi meg, hogy készültek
a túrára. Indulás előtt Kassáról jövet útba ejt minket Lara és Egon
– egy italra és néhány mondatra futja, ők hamarabb indulnak tovább, majd
este Martoson találkozunk. Délután indulunk, a közel kétszáz kilométert
legyűrve késő délután érkezünk a martosi focipályára. Már messziről látjuk
Köteles Lacit, aki barátságosan integet és sátorhellyel kínál és rögtön
vacsorára küldene. Mi inkább a sátorépítés mellett döntünk. Közben megismerkedem
Molnár Rozikával, aki mint kiderül földim és annak idején édesapám is tanította.
Lassan szálingóznak barátaink, régi ismerőseink. Puszilkodások, kézfogások,
örömtől csillogó szemek. Este előadást hallgatunk meg a Fesztyekről, majd
irány a korcsmahivatal: minden vágyam egy nagy korsó hidegen habzó sörital.
Ez könnyen megoldható, vágyam teljesül, késő éjszakába nyúlóan beszélgetünk
barátainkkal.

Harmadik nap
Szedjük sátorfánkat, indulunk tovább. Süttő az uticél, Komáromon
keresztül. Komáromról mindig a Jókai Napok jutnak eszembe. Felejthetetlen
napokat töltöttem ebben a városban az említett rendezvény kapcsán. Itt
kicsit bolyongunk, mire a többiek megérkeznek. A kaszárnya-erődben Mácza
Mihály a vezetőnk - minden tégla, minden darab kő valami megfoghatatlan
borzalmat, emberi szenvedést hordoz. Később mi ismert individualisták leszakadunk
a túrától, ezt-azt eszünk, majd irány a strand. Gyermekeink és persze mi
is egy jót pancsikolunk a kellmesen meleg vízben. Néhány órás szöszmötölés
és tévelygés után estére szerencsésen Dunaalmásra érünk. Itt a túra megnézi
Csokonai Lillájának sírját, akiről a szerelmes költő így írt A fogadástétel
című versében: „Egy nyári estve Lillát,/ A gyenge, rózsaszájú,/ A tűzszemű
leánykát/ Megláttam és azonnal/ Látnom, szeretnem egy volt.”. A lángossütés
ugyan elmarad, de Neszmélyen a vacsora finom pizza. A közeledő alkony csodás
színű köntösbe öltözteti a halkan és méltóságteljesen hömpölygő Dunát.
Süttőn találkozunk György Péterékkel. Ennek alkalmából finom házi almapálinkával
traktál bennünket. Este ismét a sör a főszereplő. Gyula, Gergő és Egon
a helyi kocsmában vad csocsó-meccset játszanak. Éjszaka ismeretlen tettesek
zöldalma- és petárdazáport zúdítanak a gyanútlanul alvó táborra. Elképzelhető,
hogy ez egy helyi népszokás, bár nem vagyok benne biztos.
Negyedik nap
Reggel néhány ember vulgárisba megy át az éjszakai események kapcsán. Találgatjuk,
hogy mi is történhetett. Előkerül néhány corpus delicti. Aztán hagyjuk
az egészet a fenébe, inkább reggelizünk. A túra ma átkel a Dunán, mi pedig
autóval vissza, Komáromon keresztül a pati fürdőbe. Melegebb vízre számítunk,
de az is jó ami van. Késő délután jár az idő mire Dunamocsra érünk. Az
iskola udvarán verünk tábort, a katlanban készül a gulyás, a helyiekkel
barátságos beszélgetésbe fogunk. Megérkezik barátuk és tavalyi „tévelygő
társunk” Limpár Péter hadtörténész is. A téren megzenésített verseket játszanak,
az esti program pedig mi is lehetne más, mint kellemes asztali beszélgetés
habzó sör és némi füstülgő dohányáru mellett.

Hatodik nap
A túra leghosszabb napi távja következik. Ipolyságig majdnem száz kilométer.
A nagy távra Ágika sem vállalkozik, gyermekeim örömére ismét utitársunk.
Bélán nemcsak a hatalmas kastély ejt minket ámulatba, hanem az elkezdődött
felújítás léptéke, színvonala is. Körülbelül félúton, Zalabán megtekintjük
Csontos Vilmos házát – eszembe jut személyes találkozásom az idős költővel.
Itt a falu polgármester-asszonya frissítővel kínál bennünket, mely mi tagadás
jól esik. Juditom innen már autón jön, tehát nem várjuk be a túrát, hanem
Laráékkal indulunk Ipolyságra. A fürdőt gyorsan megtaláljuk, mire a többiek
ideérnek, már állnak sátraink. Este Gyula barátom kicsal bennünket a városba
egy kis palacsintázásra. Neki indulunk az öt perces útnak, Lara, Fannika,
Ágika meg mi négyen. Húsz perc múlva meg is érkezünk. Nem bántuk meg, lányaink
nagyra értékelik a palacsintát. Gyula huncutul mosolyog, mikor az öt perces
út valódi hosszáról kérdezem.... Ismét későn térünk nyugovóra.
Hetedik nap
Drégelypalánk az uticél – ismeretes, hogy Drégely várát Szondi György négy
napon át védte az Ali budai pasa által vezetett jelentős török túlerővel
szemben. Ma biciklire ül az egész család. A hőség nagy, nemkülönben a dombok
is, ezért Drégelypalánkon úgy döntünk, hogy elég volt és visszafordulunk.
A többiek Horpács, Balassagyarmat érintésével Ipolybalogon keresztül jöttek
vissza Ipolyságra. Horpácsot kicsit sajnálom, a Mikszáth-kúria érdekelt
volna... Visszaérve telefonvégre kapom barátomat Lendvay Tibit, aki már
évek óta ebben a városban él, és a helyi magyar alapiskola igazgatója.
A tegnap esti étteremben ebédelünk, kitűnő a pacalpörköltjük. Közben befut
Tibi is, beszélgetünk, kérjük mutassa meg iskoláját. Elismerően nézem jól
felszerelt számítástechnikai tantermüket, látható, hogy itt komoly munka
folyik. Este Wollent József és Csáky Karcsi tart előadást. Karcsi Hont
vármegyéről, Wollent József pedig az Ipoly-mente természeti értékeiről
beszélt.
Nyolcadik nap
Utolsó előtti nap. Úgy döntünk ma nem megyünk sehová. Ember tervezt, Köteles
végez: Laci megkér, hogy menjünk át Drégelypalánkra Dinnyés Jóskáért. Délig
még van idő, beszélgetéssel, lubickolással mulatjuk az időt, majd Larával
autóba pattanunk és irány Drégelypalánk. Dinnyéssel több mint tíz éve nem
találkoztunk. Azért megismerjük egymást, beszélgetünk, irány a fürdő. Fekete
felhők gyülekeznek az égen, már itt az ideje, hiszen egész héten szinte
egy csepp sem esett. Pár perc múlva hatalmas felhőszakadás zúdul ránk jégeső
kíséretében. Több órán keresztül folyamatosan szakad az égi áldás. A többiek
valahol Palást és Ipolyság között rekedtek. Néhány telefon után kiderül,
hogy várják az eső végét. Pár óra múlva kezd szálingózni a csapat: teljesen
tönkreázva, sárosan. Több órás a késéssel. Többek sátra beázott, sokaknak
nem maradt semmi szárazan. A mi sátrunk belül száraz. A tavalyi „esőtúra”
után ismét jelesre vizsgázott, megérte a pénzét. Este fogadás: pazar asztalok,
gyöngyöző palackok, jobbnál jobb italokkal. A túra alatt ritkán látott
finomságok. Köteles Laci a túrát értékeli, a túra eszmeiségét és
a túra mindenkori vezetőit méltatja. Dinnyés Jóska énekel néhány igazi
túrás slágert, Juhász Ferenc Himnusz-töredékét, Balassi-verseket, kortárs
magyar költők verseit. A szellem tápláléka után a testen a sor: kezdődhet
a nagy eszem-iszom. Mindenki megrakodt tányérokkal és tele poharakkal
közlekedik. Este tizenegykor záróra. Az eső is elállt, vissza a fürdőbe,
ahol legnagyobb „örömünkre” valami amatőr zenekarok koncerteznek állítólag
hajnali ötig. Gyermekeinket nem nagyon érdekli a hangos zenebona: a sátorba
érve szinte azonnal elalszanak Aludni úgysem lehet, a sátor előtt álva
beszélgetünk.. Szóba kerül a következő túra is. Elképzeléseink szerint
Nógrád és Gömör a túra által eddig még kevésbé érintett részein bicikliznénk
jövőre. Három óra után mi is lefekszünk, pár óra és reggel. Pár óra és
vége a túrának.
Kilencedik nap
Reggel fáradtan ébredünk. Itt az utolsó nap. Kint vizes minden. A lassan
felkelő nap simogató sugaraival itatgatja fel a tegnapi fekete felhők könnyeit.
Nekilátunk a pakolásnak. Itt a vége, megyünk haza. Elköszönünk barátainktól,
reméljük, hogy ha hamarabb nem is jövőre a túrán ismét találkozunk. A fürdő
kapujáig a tegnapi esőnek köszönhetően rengeteg a sártenger, de azért valahogy
átvergődünk rajta. Ipolyságtól nem hosszú az út Losoncig. Délben már itthon
vagyunk.