[ home ]  [ about me ]   [ gallery ]    [ equipment ]   [ links ][ e-mail ]      

 

 

 

 

 

    [ érdekel a véleményem?  nem ?  engem sem a tiéd.... ]
[ 2016. augusztus 17.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Kós Károly: Varju nemzetség ]

 

Kisasszony havában már lassan hanyatlik a nyár. Érik, s hullik a szilva, mert az idén hároméves pihenés után teremnek a fák, munka után jól esik kézbe venni egy-egy könyvet. Történetünk kezdetén olyan idők járnak, mikor Erdély fejedelme Bethlen Gábor. "Csudálatos dolog, de igaz, hogy az emberek a völgyeket szeretik és nem a hegyeket. Talán mert félnek tőlük; lehet. Hogy itt fenn erdőt látnak, meg követ, meg felleget, aki az ormok körül tekereg. Hogy itt fenn erősebben zeng a zivatar. De itt korábban kél a nap és későbben nyugszik és – közelébb az Isten. Talán éppen ezért nem szeretik a hegyeket."  Kalotaszegen Varjuékat nemzedékekre visszamenőleg bolondnak nézik, néha hátuk mögött nevetik. Mert mindig máshogy és másképp csinálnak mindent, mint a többiek. Öntörvényű emberek, de egy fejjel mind kiemelkedik a környezetől, s ezt a népek nemigen viselik.  "Tudod, hogy a mi nevünk: bolond Varju. Mindig is az volt, és az is lesz talán örökké. Jegyezd meg: mindenki bolond, aki nem olyan, mint a többi, aki más, aki nem úgy éli az életet, mint a többi mind. " - mondja a halódó apa a fiának.

 

            

 Péter (2016, Gombaszög) - ambrotípia                                Hanna (2016, Gombaszög) - ambrotípia

 

A hajnalok már hűvösödnek, közeledik a kedvenc évszakom, az ősz. A nap is úgy perzsel, mint az az ember, akinek már erejét kell feszítenie a munkához. Hanyatlik a nyár...  Barátaimra gondolok, érdekes, ahogy a sorsok keresztezik egymást, mint a találomra lefektettek vasúti sínek hálózata, melyre valaki csak úgy vonatokat dobott, hogy azok véletlenszerűen egymással szembe vagy bárhogy másképp közlekedjenek. S mikor elérkezik az idejük - mert hiszem, hogy szabott ideje van mindennek e világon - akkor összetalálkoznak, s néha össze is koccannak. Erről jut eszembe a kovászos uborka, hát a mostani nyár ebben nem vitt nagy sikerre. Ellenben úgy gondolom s reménykedem, hogy sikerre vitt a fotográfia, s bár, mint ahogy többször megjegyeztem ez nem kollektív műfaj, hanem magukba forduló emberek foglalatossága, mégis időnként megcsillan egy-egy drágakő a sötét kút fenekén.

 

            

                  Nóra (2016, Somogyfajsz)                                   Guczó (2016, Drégelypalánk) - ambrotípia   

 

A nyáron nagyon élveztem a kollódiumos fényképezést. Ez nem meglepő, mert én mindig nagyon élvzem a kollódiumos fényképezést. Bevallom függő vagyok. Pedig sokszor annyira meleg volt, hogy megszáradt a kollódium még a hívás előtt. A kinti fényképezésből meg az eső zavart be. Lassan megállapodom háromféle kollódiumnál: Lea 3 (1,5 g CdBr2, 3,5 g CdI2, 60 ml éter, 60 ml etanol, 120 ml 4% kollódium), Lea 7 ( 120 ml 4% kollódium, 120 ml etanol, 60 ml éter,  1,5 g CdBr2, 1,3 g NH4Br, 2,6 g NH4Br. 2,6 g CdI2), Osterman Extra Dry (1,5 g KBr, 2 g KI, 120 ml 4% kollódium, 60 ml éter, 60 ml etanol). Ezek kicsit modifikált formulák, sőt néha teljesen önkényesen és erőteljesebben is változtatok rajtuk, időnként teszek beléjük kloridokat (1,5-2,5 g NaCl, vagy CoCl2), esetleg éter és etanol helyett izopropil alkoholt használok. S megállapodtam a hívónál is. Klasszikus hívót használok (360 ml desztillált víz, 16 g FeSO4 - kénsavas vasélecs, 15 ml ecetsav, 10 ml etanol). Ecetsavval savanyítok mindent, hívót, ezüst-fürdőt, az utóbbit ha kell, akkor ammóniával (légköneg) lúgosítom. Szandarak lakkal lakkozok (200 ml etanol, 30 g szandarak, 20 ml levendula-olaj, 4 ml desztillált víz).  A lelakkozott réteget festem feketére vizes alapú Aqua fekete festékkel vagy hagyományos aszfalttal (150 g aszfalt, 150 ml terpentin, 100 ml kanadai balzsam).  Megállapodtam a világításnál is, ami nagyon fontos ennél az eljárásnál:  2x4(8)x180 W/ 5500 K  csavarintott féynforrás, vagy 2x 600Ws (2x1600 Ws) stúdióvaku, esetleg a kettő kombinációja. Az utóbbi időben főleg a vaku tetszett meg: az éles fény jobban kirajzolja a portré részleteit, s nem kell expozíciós idővel sem bajlódni. Csak blendével. Az expozimetriát viszont már kezdem teljesen elhagyni. Zalka Imrénél láttam egy LED-panelt, hát megmozgatta a fantáziámat. Elsősorban a kis mérete és kompaktsága tetszik.  Más: érdekes fotográfiai anyagot próbáltam ki a minap. Gombaszögön Csambival és Péterrel az Ilford Harman direktpozitív papírokról beszélgettünk. Csambinak volt is egy csomag 4x5"-es papírja, s terveztük is, hogy kipróbáljuk. De első nap kollódiumoztunk, második nap meg szakadt az eső. Így ez elmaradt. Aztán a sors úgy hozta, hogy nagyon olcsón hozzájutottam egy csomag (25 db) 8x10" méretű Ilford Harman FB direktpozitív papírhoz. Hát nekiláttam kipróbálni. Kezdem azzal, hogy legjobb esetben is nagyon kontrasztos képet ad. Némi szürkeárnyalatot ki lehet belőle csikarni előmegvilágítással (preflash) - 1 s, f/8-22 nagyítóval világítva. A preflash nem feltétel, csak nélküle erőteljes mély kontrasztra számítsunk. A gyártó 1-3 ISO fotográfiai érzékenységet ad meg. Ez reálisan 1,5-2 ISO között van. Előhívóként én Ilford Multigrade hívót használtam 1+9 hígításban, 20 C fok mellett 2-3 percig. Megszakítás, rögzítés, mosás, esetleg színezés, mint a baritált papíroknál. Komolyan kell venni a gyártó biztonságos megvilágításra tett ajánlatát: mélyvörös (Ilford  906-os szűrő) fénynél kell kidolgozni a papírt. A válasz az esetleges miértre az anyag adatlapjában spektrális érzékenységet firtató diagrammban található. Saját káromon tapasztaltam, az új fejlámpám látszólag pirosan, de valójában sárgán világított - ezzel sikerült is egy-két papírt tönkretenni. Empirikus tapasztalat: valóban így van, 1 másodperc preflash, 1,5 ISO-ra exponálni, rendesen előhívni, rögzíteni és kimosni, persze mélyvörös fényben dolgozni. Cserébe papírképeket kapunk negatív nélkül. Más kérdés, hogy milyen áron.

 

               

A losonci zsinagóga (2016, Losonc) - ambrotípia                                Orchidea (2016, Losonc) - ambrotípia 

    

 

 

[ 2016. július 30.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Létformák ]

 

A nyár nem kedvez a kollódiumnak. Mert gyorsan szárad. Micsoda létformákkal találkozik az ember, ha akarja, ha nem, micsoda lények néznek, mosolyognak,fintorognak rád lépten-nyomon...  Némelyek furcsa eszközökkel zörögnek, mások furcsán vonaglanak erre a zajra, vagy csak úgy a csendtől is. Megint mások csak úgy vannak hunyorogva, vagy eső után sertés módjára sárban hemperegnek. Aztán járnak-kelnek, jogokról, szabadságról meg olyasmikrő fecsegnek, amikről igazán fogalmuk sincs. Mondják magunkról, hogy művészek. Meg költők is... vagy az is művészet? Mindenesetre buta beszéd a színpadon még senkit sem tesz költővé. De a látszat sokszor csal. Az idei nyáron olyan emberekkel keveredtem elég komoly szellemi kapcsolatba, akikből ezt ki sem néztem volna. Tanulság számomra: talán kevesebb előítélet, de több érdeklődés az enyémtől eltérő létformák iránt. Hát ez furcsán hangzik a fülemnek. Azért a régi barátok... azok mások:  gombaszögi diáktábor, hívd elő a csacsit-fényképészműhely, Péter, Gergő, Csambi és a többiek, somogyfajszi médiavév paszport kontrol, drégelypalánki fotófalu, sorolni sem akarom a számomra kedves embereket, hát igen. Öregszem. Akit s amit megszerettem azt már nehezen adom, de egyre kevesebb embert engedek közel magamhoz, jó kicsit a mogorva magány.

 

             

                                                    A fa  (2016, Losonc) - ambrotípia                       Paizs Miklós - Korai Öröm (2016, Gombaszög) - ambrotípia                                   

 

 

A lovak egész éjjel legelnek. Villanypásztorral határolt térben, de tág időben. Gémeskút, zavarbaejtően hamvas zöld fű, szálló hajnali köd, és lovak: fiatal virgonc lovacskák, erejük teljében lévő felnőttek, meglett korúak, s egy piszkosfehér gebe, melynek minden csontja kilátszik. Állítólag ő itt a legidősebb ló, már csak hálni jár belé a lélek. Olyan, mint a népmesék táltosa, mely parazsat eszik s értelmentúli dolgokra képes. Mikor előttem lépkedett, az olyan volt, mintha a múltam s jelenem vonult volna el előttem, méltosággal, mégis szomorúsággal s elmúlással telve. A teljes életem képe költözött abba a lóba. Nem tudtam szólni sem, lábam a földbe gyökerezett, ujjaim meggémberedtek, arcomba hideg-nyirkos fuvallat csapott.

 

               

                                   Hajnali lovak (2016, Somogyfajsz)                                               Lola és Léna (2016, Somogyfajsz, Radu Igazság képe)            

 

 

 

 

[ 2016. június 17.] 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Kontrasztok ]

 

Kemény kontrasztok vesznek körül bennünket. Átláthatatlan káoszban utazunk, bár egyesek azt állítják, hogy nekik van áttekintésük, ők tudják, hogy mit és miért, de én nem hiszek nekik. A szilicei Káposzta Pista szépen kiforrott és pálított pásztorbotja - amivel Agócs állt közel száztíz éves mahagóni kamerám elé - még csak áttekinthető,  de a nagyvárosok plázái, nemigen. Ezek nemcsak valós létező dolgok, hanem allegóriák is. Nem múlt és jövő, hanem jelen. Mert az értelmezhető pásztorbot is reálisan ugyanabban az időben és térben van az értelmezhetetlen plázával. Ez nem múltba való révedés, hanem értékrend-beli különbség. Lefekszek a fűbe és a kék égen úszó haragos-szürke fellegeket nézem. Csend van, csak a szél hallatszik.

 

 

               

      Agócs Gergely (2016, Salgóbánya) - ambrotípia              Kazári népvislelet (2016, Salgóbánya) - ambrotípia

 

Megszerettem az Ilford Delta 3200-as filmet, megszerettem a 6x6-os formátumról készült négyzet-alakú nagyításokat, megszerettem a tiokarbamidos színezést.  No de szépen, sorjában: a filmet 1600 ASA-ra (iszó, de ugye aszának is mondhatjuk - ISO (International Standards Organization), ASA (American Standards Association)... no de ezerhatszáz aszára exponálom, de 3200-ra hívom Microphen 1+0-ban. 20 C fokon, kilenc percig.  Ilfotec DD-X, Kodak Xtol, vagy Perceptol is jól használható, meg persze valószínűleg sokminden más is, én viszont csak azt mondom, amit kipróbáltam magam is és tetszett. Téglalap alakú multigrade papírra osztott szűrőzéssel nagyítás, majd színezés. A színezésre sok lehetőség van. Instant kávé vagy fekete tea talán mindenkinek van otthon, ezekkel is érdemes próbálkozni, de szép eredményt ad egy már említett klasszikus kénvegyületeket használó közvetett módszer. Nátrium-szulfidot vagy tiokarbamidot (szulfo-karbamid) használunk, mely halványítás után (halványításhoz valamilyen oxidálószerrel kálium-bromid jelenléte mellett a fémezüstöt ezüst-bromiddá alakítjuk)  reagál a kialakult ezüst-halogeniddel. A reakció eredménye ezüst-szulfid, melynek mennyiségétől függ a kép színe a sárgástól egészen a mély feketébe hajló barnáig. A színezést halványítás előzi meg:  halványító oldat - kálium-ferricianid (vörös vérlúgsó) 35 g, kálium-bromid 10 g, desztillált víz 1000 ml-re. Színező oldat:  20 g nátrium szulfid vagy tiokarbamid, 1000 ml desztillált vízhez. A képet addig hagyjuk a halványító fürdőben, míg teljesen ki nem haloványul, ill. már nem halványul tovább. A színezőoldat hőmérsékletétől függ a képünk színtónusa:  20-25 C sárgás, világos barna, 25-30 C barna, 30 C-on felül mély sötétbarna.  Persze nemcsak szépia-barna tónusú színezésre van lehetőség. Színehzetünk pl. kékre is, (oxálsav - 4 g, kálium-ferricianid - 4 g, és ferri-ammóniumcitrát - 4 g segítségével), de érdekes, szép eredményt érhetünk el platinával, paládiummal, szelénnel, arany-kloriddal, stb. is. Minden színezésnél fontos, hogy papírumkból jól kimossuk a fixírt. Ne féljünk kísérletezni, de nézzünk azért kicsit utána a dolgoknak, hogy legyen fogalmunk arról, amit és miért csinálunk. Ez egy hosszú történet.

 

             

Huszonötezer (2016, Budapest)                                                                            Lefel (2016, Budpaest)

 

 

 

[ 2016. június 10.] 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Medvesi Fotós Maraton ]

 

Másodjára vettem részt a Medvesi Fotós Maratonon, mint attrakció. Az első nap Salgóbányán, a második nap Csákányházán. Két segéddel dolgoztam: az egyik Nagy Hajnal Csilla, ifjú és tehetséges költőnő, az Irodalmi Szemle rovatvezető-szerkesztője, a másik Demjén Gergő barátom, egy frissen beszerzett gyönyörű Asahi Pentax 6x7-es fényképezőgép boldog tulajdonosa. Mindkettőjük előtt leveszem a mezőségi szalmakalapomat, ügyesen dolgoztak, kitűnő munkát végeztek, már-már önálló munkára is képesek. Remélem a vaskos beszéden kívül más okos dolgokat is sikerült tőlem ellesniük. Kedvesem Juditom nélkül meg sem tudtam volna lenni: a fele munkát a labor és a műterem építésénél ő végezte és nem utolsó sorban biztosította a nyugodt és gondoskodó hátországot. A két nap alatt hét darab 18x24 cm-es és kilenc darab 24x30 cm-es ambrotípiát készítettünk. Ez összesen tizenhat kép. Ez több, mint elég. Sok nyersanyagot vittem mégis, a klasszikus kálium-jodidos, kálium-bromidos kollódiumra esett a választásom: a Lea 3-hoz képest kicsit érzéketlen volt - mintegy 4 EV volt a különbség, de szépen lehetett vele dolgozni.

 

                  

Komka Péter fotóriporter (2016, Salgóbánya) - ambrotípia       Gálos László kollódista (2016, Salgóbánya) - ambrotípia

 

 

Kellemes volt őszinte szakmai érdeklődéstől hajtott kollégákkal beszélgetni, közöttük Gálos Lacival, aki második éve öntögeti a kollódiumot Salgótarjánban, Gyulai Bencével a Fotóbetyárral, Komka Péterrel, sajtófotó-díjjas kitűnő fotóriporterrel. Szombaton fájront előtt aztán befutott Agócs Gergő barátom is, akiről már végre sikerült készítenem egy ambrotípiát. Estefele áthelyeztük magunkat Csákányházára, Lukács József birtokára. Lujó kemény háttérmunkát végzett most is - nagy köszönet érte. Két nap kemény fizikai munka, közötte pár órás alvással, talán kicsit felülmúlta a fizikai korlátaimat. A vasárnapi termésen már egyértelműen látszik a fáradtság, a szakmai következetlenség. Ez az én hibám: nem mértem fel reálisan erőinket. Az jó, hogy ha mindig és mindenből van valamilyen tanulság.

 

 

[ 2016. május 7.] 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Itt van május elseje ]

 

Kobalt-klorid, már megint... és május elseje már elmúlt. Mi történik, ha Lea 3 (kadmium-bromid és kadmium-jodid) kollódiumhoz egy csipetnyi kobalt-kloridot adunk?  És ha szórt fénnyel világítunk s ezzel párhuzamosan f/22-re húzzuk a blendét?  Igen, de melyik portré-alany szeretne egy perc tizenöt másodperces expozíciós időt végigülni? A virág-csendéletek ötlete ebből az irányból sétált elő.  Az ambrotípiák lakkozását és festését is kicsit máshogy csinálom: lelakkozom a réteget, s a lakkozott réteget festem feketére. Fontos a lakk tökéletes száradása, de még fontosabb, hogy a fekete festék ne tartalmazzon olyan anyagot (oldószert), ami feloldja a lakkot. Ezzel a módszerrel oldalhelyes képet kapunk. Persze talán nem minden esetben illik a téma habitusához a fényes üveg.

 

 

              

           Orgonák  (2016, Losonc) - ambrotípia                          Kobalt kettő és fél (2016, Losonc) - ambrotípia  

 

 

Középformátumú filmben talán túl sokáig használtam kizárólag a 6x6 cm-es negatívméretet. Mégsem nagyon jutott eszembe négyzet alakú nagyításokat készíteni. A téglalap alakú papírra ez akkor enyhe perverziónak tűnt. Aztán egy ideig a 6x4,5 majd a 6x7-et szerettem. Majd az utazógépem ismét 6x6-os lett. S ekkor történt: kipróbáltam a négyzet alakú nagyítást... és megtetszett. Majdnem olyan érzés, mint mikor egy tágas helyiségben csak egy hintaszék van, s közben sarkig tárjuk az ablakot.  Valahogy egyre jobban tetszik ez a tempó.

 

 

                  

 Keleti  (2016, Budapest)                                                                                 Babakocsi  (2016, Budapest)

 

 

 

[ 2016. április 20.] 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Álom ]

 

Álom? Nem is biztos, hogy álom volt. Csak magamra terítettem a fekete kendőt, s elfelejtettem levenni az objektívsapkát. Azért láttam csak teljes sötétséget, mint mikor a szememet behúnyom. A mattüveg olyan, mint a mesében az igazmondó tükör. Már régóta a fejemben motoszkált egy kompozíció, egy banális csendélet-motívum, virágok üvegvázában, banális mondom, mégis nem akart eltűnni előlem ez a kép, két sárga tulipán és egy piros gerbera, ahogy színt váltanak, közben a száruk esetlenül a furcsa formájú vázában kalimpál, és érdekesnek találtam, hogy most nem a technika tökéletesítésén gondolkodom napok óta, hanem egy kompozíción, aztán jött a péntek, majd a szombat, és nekifogtam: pénteken háromféle kollódiumot próbáltam ki különböző expozíciós paraméterekkel, sokfajta megvilágítással kísérleteztem, először több kisebb 18x24 cm-es tanulmányt készítettem, de mindet letörültem, egy sem tetszett, péntek éjszaka hatórás fényképezés után egy halom tisztára mosott csöpögő üveglapot bámultam a szárítóállványon, így virradt rám a szombat, reggel megittam egy pohár szódát, s dolgozni kezdtem. Dél körül tetszeni kezdett egy kompozíció, de a világítás még nem volt az igazi, és még mindig csak 18x24-nél tartottam. Gondolkodtam, próbálgattam, de kicsit már belefáradtam s aztán véletlenül nekimentem az egyik szoftboxnak, az elmozdult, és akkor tudtam, láttam ez lesz az: próbát sem csináltam, félretettem a 18x24-es gépet, s rögtön 24x30 cm-re csináltam egy képet klasszikus Lea 3-as kollódiumra. Tíz órás munka volt képbe foglalni a gondolatot. Csak tíz órás munka. Ilyen rövid idő. Aztán már csak passzióból készítettem egy másik képet is, ami még jobban sikerült. Úgy döntöttem, hogy a rétegoldalt fogom lakkozás után feketére festeni, s a túlodalt a fényes üvegen keresztül szemlélni. Lakkozás közben a jobban sikerült képet összetörtem, a mandalájukat egy mozdulattal eltörlő szerzetesekre gondoltam, miközben az üvegcserepeket szedegettem, s az egyetlen elkészült kép csendesen száradt élére állítva az asztalon.

 

 

                

          Virágok (2016, Losonc) - ambrotípia                           Ádám és Éva (2015, Krasznahorka) - ambrotípia

 

 

 

      

            Végállomás (2016, Somoskőújfalu)                                                      Tavaszi reggel (2016, Ipolybolyk)

 

 

 

 

 

[ 2016. március 13.] 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Száraz kollódiumos eljárás ]

 

A kollódiumos száraz lemez tipikus emberi találmány. A Rest Ember találmánya, aki lusta magával hordozni egy komplett sötétkamrát, inkább kitalál valamit, amihez jóval kisebb cipekedésre van csak szükség. Szerény véleményem szerint az emberiség találmányainak nagy része életünk kényelmesebbé tételéről szól. A nedves eljárás elterjedése után elég sokat kellett várni arra, hogy a gyakorlatban is megjelenjen a csiga-csigaház effektust kiváltó módszer, amely nem követeli meg a helyszíni laborálást. A száraz kollódiumos lemez nagyon hasonlóan készül, mint a nedves, csak néhány különbség van, de ez mint véres-komolyan lényeges. Lényes megjegyezni még az elején, hogy a kényelmes fényképezésért elég borsos árat kell fizetnünk: a száraz lemez érzékenysége annyira lecsökken (ezzel az expozíciós idő annyira megnől), hogy portréfényképezésre nem éppen célszerű használni. Tájképfényképezésre viszont nagyszerű.  Tehát hogyan is működik ez az egész? 

 

            

   Áll a játék  (2016, Losonc)                                                                           Úton (2016, Losonc)   

 

Célszerű valamilyen stabil (kadmium-sós) kollódiumot használnunk, pl. Lea # 2,3,7. Ezzel valamivel nagyobb érzékenységet érhetünk el. Az üveg-hordozó tisztítása, felöntése, érzékenyítése ugyanúgy, és olyan vegyszerekkel történik, mint a nedves eljárásnál. Ez érzékenyítés után - természetesen biztonságos piros fényű sötétkamrában végezzük - az üveglapot alaposan lemossuk desztillált vízzel, majd a még nedves lemezt konzerváljuk. Erre több módszert dolgoztak ki, én csupán az egyiket próbáltam ki, mivel ezt tűnt a legegyszerűbbnek s megvolt minden hozzávaló vegyszerem:. Ez a módszer tannint (csersavat) használ:  3,3 g tannin, 1ml etanol, 100 ml desztillált víz, s ebben a keverékben fürdetjük a lemezünkket néhány percig. Korabeli irodalomban olyan módszert is olvastam, mikor nem az üveglapot nem úsztatunk, hanem többször alaposan leöntjük, úgy, ahogy a nedves eljárásnál az előhívást végezzük. Mikor ez megvan, a lemezeket piros fényben vagy sötétben tökéletesen kiszárítjuk. Száradás után beletesszük a fényképezőgép filmkazettájába. Több napig tárolható, én egyik nap érzékenyítettem másnap exponáltam és a fényképezés után néhány órával hívtam elő.  Az exponálásnál tudatosítanunk kell, hogy nagyon alacsony érzékenységű anyagra fényképezünk, fényviszonyoktól  függően 8-30 perces megvilágítási idővel számoljunk.  Inkább exponáljunk túl, mint alá.  Ha kell, akkor a túlexponált lemezeket elég sikeresen halványíthatjuk (vörös vérlúgsóval). Borult időben f/4,5-5,6-os blendével általában 20-28  percet exponálok, még verőfényes nepsütésben f/5,6-8-as blendével 8-15 percet. Néhány próba után elég hamar rájövünk a megfelelő expozíciós paraméterekre. Expozíció után nem szükséges rögtön előhívni a lemezt, elég szokatlan volt, hogy nem kell mobil sötétkamrával bajlódni. Előhívás előtt egy alapos, néhány perces  desztillált vizes fürdővel lemossuk a lemezünkből a tannint,  majd következik az előhívás. Nem vas-szulfátos hívót használunk, hanem pirogallol-alapút. A pirogallol erős redukálószer, különböző fémek sóinak oldatát redukálja, közöttük az ezüstét is, ezekből fémet választ ki. A hívó egyik lehetséges, bevált receptje: A oldat:  4,7 g pirogallol, 30 ml etanol   B oldat: 1,3 g ezüst-nitrát, 1,3 g citromsav, 30 ml desztillált víz.   A két oldatól közvetlen használat előtt (mivel nem stabil) készítjük a munkaoldatot: a B oldatból 4 ml-t tovább hígítunk 170 ml desztillált vízzel, majd 15 ml A oldatba 20 csepp B oldatot csepegtetünk.  Ebben a hívóban úszatatjuk a lemezt, a hívás ideális esetben 5-10 percig tart. Hívás után vizes öblítés, majd klasszikus (20% nátrium-tioszulfát) rögzítés majd mosás és tökéletes szárítás következik. A kész kép elsősorban üvegnegatívként kontaktmésolatokhoz használható (vagyis nem kell lakkozni), kis spekulációval és halányítással-gyengítéssel valamilyen direktpozitív is készíthető.

 

                            

                Anna (2015, Kisharsány) - ambrotípia*                               Kristóf  (2015, Kisharsány) - ambrotípia*

 

Én néhány próba után modern papírra (Ilford Multigrade MGP.44M, Foma Fomalux...) készítettem kontaktmásolatokat. Argentotípia, cianotípia is szóba jöhet, a pozitív kidolgozása már csak ízlés, kedv és belső képi világ kérdése. A fenti kontaktokat Fomaluxra készítettem, hideg tónusú hívóval (Ilford Cooltone 1+9), de ez is tetszés szerint színezhető.

A két alábbi ambrotípia a tavalyi nyarat idézi. Ősz jött, majd a tél is ment, s most már a tavasz jár a kertek alatt. Március, szirmok virágok, koszorúk, pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk...  Talán lesz majd nyár is. S ismét ősz, majd tél.

 

* /az Ördögkatlan Fesztivál - Mediawave Passport Control fotográfus-alkotótábor résztvevői készítették Zalka Imre és Gyetvai Zoltán vezetésével/

 

 

 

[ 2016.február  18.]  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

        

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Fénybarkács ]

 

Az egyik ok, amiért imádom a nagyformátumú fényképezést, az a fénybarkácsolás, vagyis a fényképészettel kapcsolatos fúróval, reszelővel, fűrésszel és hasonló eszközökkel végzett tevékenység. Első barkácstémám a mattüveg házi készítése. Mattüveget többféle módon lehet készíteni, nem írom le mindegyik módszert, csak azt az egyet, amelyet házilag is egyszerűen és biztonságosan kivitelezhetőnek tartok. Mivel már elég régen foglalkozom nagyformátumú fényképezéssel, már szinte mindenféle nagyságú (9x12 cm-től 30x40 cm-ig) mattüveget készítettem a két kezemmel és némi csiszolóporral. Itt áljunk meg egy pillanatra:  a mattüveg-témát a klasszikus fényképész-szakma hajlamos erősen misztifikálni.  Bizonyosan nagyon nagy különbség van mattüveg és mattüveg között, továbbá természetesen egy jó mattüveggel sokkal kényelmesebb és jobb dolgozni, mint egy kevésbé jóval. Viszont lássuk be, hogy a képünk minősége csak közvetve függ a mattüvegünk minőségétől. A mattüvegen élességet álítunk, képet komponálunk és kb. ennyi. Tehát ha ezt a két dolgot maradéktalanul meg tudjuk oldani, akkor már elégedettek is lehetünk. Ezt viszont nem annyira nehéz elérni otthon készített mattüveggel sem. Első lépésben vágjuk, vágassuk le méretre a síküveget, de ne egyet, hanem mindjárt kettőt.  Túl vékony üveg könnyen törik, túl vastag pedig értelemszerűen kevésbé jó. Szerintem a 3 mm-es optimális, de a 4 mm-es is még elmegy. A széleket lecsiszoljuk, majd elővesszük az előzőleg beszerzett csiszolóport - kipróbált és jól alkalmazható a szilícium-karbid (SiC) por, háromféle finomságút szerezzünk be, 500, 600 és 800-as finomságú ajánlatos.  A legdurvábbal (500-as) kezdünk és a legfinomabbal (800-as) végzünk. A szilícium-karbid vízben nem oldható, de kevés vízzel masszát készítünk belőle, melyet a két elkészített üveglap közé kenünk. A két üveglapot  megfelelő erővel egymáshoz nyomva és egymáson mozgatva addig csiszoljuk a különböző finomságú pasztákkal, míg mattüveget nem kapunk. Figyeljünk az egyenletességre, főleg a sarkokon és a széleken. A csiszolás intenzitásától függően néhány órás munkára számíthatunk. Ha kedvünk tartja, akkor a kész mattüvegre fekete vékony filctollal rajzolhatunk négyzethálót.

 

 

            

Kedvesem (2016, Losonc) - ambrotípia                                  Uborkasaláta (2015, Losonc) - ferrotípia

 

A másik mai barkácstéma a filmkazetta. Aki új típusú gépeket használ, moder műanyag Lisco, Fidelity, stb. kazettákkal, ezt a problémát alig ismeri. Aki viszont szereti a régebbi fa kamerákat, az előbb vagy utóbb biztos találkozik a filmkazettákat érintő gondokkal. A fa kazettákat tekintve vannak hasonló konstrukciók is, de a kazetták nagy része egyedi megoldású, fokozottan érvényes ez a felfogatásra. Eddig nekem szerencsém volt, mert minden fa gépemhez volt eredeti kazetta. Nem úgy az utóbbi gépemhez, mely még ráadasul ritkább képformátumú, 10x12" / 24x30 cm-es.  Ilyen méretű filmkazettát elég nehezen és elég drágán lehet csak vásárolni, tehát úgy döntöttem, hogy nem várok a bizonytalanra, készítek ilyen csodát én magam is. Több megoldás kínálkozott, a legegyszerűbbet választottam, olyat, amit pár alapszerszámmal (fúrész, reszelő, fúrógép, satu, csavarhúzó, fogó) itthon is meg tudtam csinálni. A kazetta szerintem legnehezebben elkészíthető része a vágat, melyben a síber (sild) fut. Ehhez marógép, vagy hasoló eszköz  kell, ami persze nincs.  De mi van akkor, ha a kazettát rétegekből rakom össze, úgy mint a szendvicset. A rétegek méreteivel ki tudom alakítani a vágatokat is, és a végén erős ragasztóval összeragasztom az egészet. Így is tettem, az alap két keret volt, a kazetta alja és felseje. Ez a két rész egyszerű 20x7 és 25x7 mm-es puha fenyőfa lecekből készült, összecsapolva és d3-as erősségű fa ragasztóval összeragasztva. A méreteket egyenesen a fényképezőgép hátoldaláról másoltam.  A másnapi száradás után vékony préselt fűrészporból készült lapokat vágtam olyan méretűre, hogy a két keret közé helyezve kiadják a vágat méreteit. A sild szintén ilyen anyagból készült. Méretellenőrzés és próba után az egészet összeraktam (természetesen a sild nélkül), bekentem minden felüleltet bőségesen  ragasztóval, a négy sarkán facsavarokkal összefogtam, majd a végén kézi sikattyúval összeszorítottam. A következő napig száradt, s meg kell mondanom a konstrukció szilárdsága kellemesen meglepett. Ezutan már csak a sild, lakkozás, festés és a felfogatások megoldása volt soron. Az egész filmkazetta készítése kb. 5-6  munkaórát vett igénybe.  Mondanom sem kell, hogy szinte hepiendként elég hamar és elfogadható áron sikerült vennem egy kétoldalas erdetihez hasonló kazettát is.

 

Mattüveg és filmkazetta - 10x12" / 24x30 cm-es géphez

 

 

 

 

[ 2016. január  15.]                 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ 24x30 cm ]

 

Mikor Pál Pista bácsi, az utolsó magyar dudás (Isten nyugtassa...) valamelyik városban lépett fel, s dolga végeztével hazafele ment, találkozott egy kikent hölgyikével, aki egy kis szőrmók, kabátkába gyömöszölt  divatkutyusát sétáltatott az utcán. Pista bácsi végigmérte, majd imígyen szólította meg:  "Jaj asszonyom, de szép kutyája van. Nem adná el nekem?".  A nő a dicséret hallatán önérzetesen kihúzta magát, de mivel semmi okosat nem tudott mondani, hát ezt kérdezte: "Aztán mire lenne magának az a kutya, bácsika?".  Pista bácsi nem késlelkedett sokáig a válasszal: "Hát csináltatnék magamnak belőle amolyan faintos, bundás meleg téli kesztyűt."

 

                        

          Maté és a kedvese (2015, Budapest) - ambrotípia                          Teréz (2015, Kisharsány) - ambrotípia*                      

 

A 18x24 cm elég kicsi. A 30x40 cm túl nagy. A 24x30 cm pont jó. Úgy érzem, hogy számomra ez az igazi portréméret, kollódiumos képekhez kifogástalan. Ígyhát nekiálltam, s a gondolatot tett követte. Manapság elég kevés ilyen formátumú masinát árulnak, mégis úgy tűnik szerencsém volt. A géphez nem volt kazetta, a mattüveg is hiányzott, a kihuzat sem volt kifogástalan, a mozgó részek nyikorogva akadoztak, az objektívek felgogátasa is megoldásra várt, s nem ártott a lakkozást is felújítani. Néhány hét kellett hozzá, hogy minden munkát elvégezzek: január közepén teszteltem először RC fényképpapírral, majd síkfilmmel, aztán kollódiumos üveglappal is. A kazettán kicsit módosítani kellett, az objektív-előlapokat is optimalizálni szükségeltetett. Aztán most már csak a fényképezés öröme van hátra.

 

        

Middland Camera Company W&W 10x12" / 24x30 cm

 

 

 

* /az Ördögkatlan Fesztivál - Mediawave Passport Control fotográfus-alkotótábor résztvevői készítették Zalka Imre és Gyetvai Zoltán vezetésével/

 

 

[ 2015. december  21.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Megszületett az Úr Krisztus ]

 

Az adventi időszak végéhez közeledik, az áruházak parkolói megteltek, mindenki vásárol, pár centes zöld banánt ládástul, permetezett kőkemény mandarint garmadával, fenyőággal s gyertyával díszített halványzöld gumicsizmát, és további hat vagon miegymást, mert nemsokára a szeretet ünnepe lesz, ugye ezt mindenki tudja, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe, meg ugye vásárolni kell, főleg ha akciós áron kínálnak mindent, akkor is vásárolni kell, ha az ember belepusztul s kivörösödve ordibál az éretlen banánt az orra elől elhalászni készülő másik emberre. Egy öreg néni előttem állt sorban  a kasszánál. Mintha gyermekkori mesekönyveimből lépett volna elő, ősz haja kedője alól kunkorodott, szégyenlősen szorongatta kis motyókát,amit vásárolni készült, néhány narancs, keksz, karácsonyi ostya... Fizetni akart, amikor gyűrött ötöse remegő kezéből a padlóra hullott. Szinte észre sem vette, lehajoltam érte, felvettem s felé nyújtottam. Rám nézett, ráncos arcán mosoly futott végig, s ahogy tekintetünk összeakadt, egyszerre mondtuk a másiknak: boldog Karácsonyt.

 

               

   Ifj. Csoóri Sándor (2015, Budapest) - ambrotípia                        Bayer Péter (2015, Budapest) - ambrotípia      

 

Soha nem voltunk nagy templomjáró emberek. Mindig úgy gondoltuk, hogy a gondolat szabadsága ez egyik legfontosabb dolog az emberi létben. Mikor gyermekeink még kicsik  voltak, de úgy véltük, hogy a maguk módján már valamelyest értelmezni tudják a saját világukat, akkor Karácsony közeledtével levettük a polcról és gyakran nézegettük az egyik nagy és vastag képes Bibliát. Elmondtuk nekik, hogy a Karácsony nem a szeretet ünnepe, ahogy iskolában mondják, nem is fenyőfaünnep, de nem is arról szól, hogy sok drága, csillogó ajándékot vásároljunk és jól degeszre együk-igyünk magunkat. Karácsonykor a Megváltó Úr Jézus születésnapját ünnepeljük. Így tartották a dédapáink, mi is is így tanítjuk a gyermekeinknek. Reméljünk, hogy ők is majd így modják a saját gyermekeiknek, a mi unokáinknak. Nincsen semmi okunk másként cselekedni. Bízunk benne, hogy akárhogy is van, ez a gondolat legalább évente egyszer jobbakká tesz bennünket.

 

 

 

[ 2015. december  7.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Pásztorok ]

 

Már tíz éve azt mondjuk, hogy a hagyományos paraszti kultúra, ezen belül is a tradícionális pásztorkodás utolsóban van. A mai világ úgy néz erre a dologra, mint egy halottra szokás. Az ellenkezőjét bizonyította a Fonó Budai Zeneház, mikor pásztornapot rendezett. Eljött többek között Bastyúr "Káposzta" István, Szilicéről, Németi János bácsi és Kordás János Balmazújvárosról, Csinos Molnár Imre Hortobágyról, Csontos György Karcagról, Dobcsák Béla bácsi és Dobcsák János a Bodrogközből, de nemcsak az öregek, hanem a fiatalok is ott voltak. Olyan nagyszerű fiatal emberek, akik vagy maguk is pásztorkodnak,  táncban, zenében, nótában, vagy bármi másban magukénak érzik ezt a kultúrát.  Csodálatos volt látni és kollódiumos nedves eljárással fényképezni ezeket a nagyhírű embereket. Ahogy a nagyformátumú gép mattüvegére rajzolta őket fény, vagy amikor az előhívó az üveglemez  opálos rétegébe harapott, s elővarázsolta a látható képet, kirajzolódtak kemény vonásaik, juhászkampójuk, vagy cifraszűrük. Élmény volt velük egy térben lenni, huncut anekdótázasukat, büszke nótázásukat hallgatni. Fotografálás közben eszembe jutottak Kunkovács László nagyszerű fényképei, Zalka Imre barátom gondolatai, miszerint az örök fekete fénykép öregít - ezek a kemény vonások a kollódiummal is dacolnak -, s azok a pásztorok, akiket fényképeztem, ismertem, de már az égi legelőkön vigyázzák a jószágot.

 

                

              Németi János (2015, Budapest) - ambrotípia                 Bastyúr "Káposzta" István (2015, Budapest) - ambrotípia     

 

Mi maradt a ma átlagemberének ebből a tartásből, természetes okosságból, büszkeségből, virtusból? Amerikai baszkedbalsapka, megdonaldsz, seggencsüngő nadrág, örökké simogatott érintőképernyő, szellemi restség, nyegle rágógumizás, a világra bután bámuló szemek, a semmibe vezető igénytelen fogyasztás. A Budapest nevű tenger kis szigete a Fonó, s azok az emberek is azok, akik lehetővé teszik, hogy legyen. Köszönet és tisztelet nekik érte.

 

            

    Csinos Molnár Imre (2015, Budapest) - ambrotípia                  Majer Tamás (2015, Budapest) - ambrotípia        

 

 

 

[ 2015. november 17.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Szúrópróba és léha csend ]

 

Milyen hülyeség, mondhatja bárki, első olvasásra teljesen értelmetlen, sőt masodikra is.  Igen, pont olyan, mint  a kelet-közép európai mentalitás kirakatkrémese:  naiv idealistákra  köpönyegforgató nyikhajokból kevert bársonyos krémet kenünk, negyed órara sütőbe tesszük: sohasincs változás, csak átfestett jelszavak és újfogalmazott hazugságok vannak. Ma elérkezettnek láttam az időt, hogy ecetes reszelt tormát készítsek.  Kerestem a lányom úszószemüvegjét, de nem találtam: ennek a későbbiekben nagy kárát láttam. A szem- és orrkifolyást csökkentendő, nem kézi reszelőn reszeltem a megtisztított és megmosott tormagyükereket, hanem zárt elektromos mixeren aprítottam. Jó, ha a kész torma szép fehér marad, ezért nem tettem bele almát, ami azért bármit is csinálok barnulni szokott, de rögtön ecetes lében mixeltem s üvegekbe töltve rögvest hűtőbe tettem. Az idén fantasztikus erős volt a torma, azt hittem kimarja a szememet, teljesen elpusztít,  rosszabb volt, mint az ammónia vagy az ecetsav, de nem lett nagy bajom, pár csomag papírzsebkendő elhasználása után két üveg rettenetesen csípős, szép fehér ecetes miszlik lett a végeredmény. Arányokat, kész recepteket nem tudok közreadni, minden esetleges és ízlés szerinti volt, de így sem nem kritikus. Langyos víz, pár evőkanal ecet, aki szereti pici cukor, só, esteleg olivaolaj. Vadsága idővel csillapul, füstölt sonkához, sült kolbászhoz páratlan.

 

                      

Kedvesem, Judit (2015, Losonc) - ambrotípia                               Lány  ( 2015, Krasznahorka) - ambrotípia   

 

A nedves kollódiumos eljárással készült képek /ambrotípiák, ferrotípiák/ elkészítésének utolsóelőtti munkafázisa a rétegoldal lakkozása. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a előhívott és megszárított réteget, amely még ebben az állapotában is elég sérülékeny és penye, lakkozással óvjuk. Erre a célra tradicionálisan szandarak lakkot használunk.  A szandarak lényegében a ciprusfa szárított gyantája, melyet darabosra vagy porrá zúzunk és etanolban oldunk fel. A lakkba további adalékként lenvendula olajat keverünk. Ezt az olajat a népi gyógyászat széles körban alkalmazza, fő alkotóelemei a linalool, mely lényegében egy természetes növényi alkohol, és a linalil-acetát, mely egy oxigántartalmú szerves vegyület. Elterjedt recept szerint  200 ml etnolban oldunk fel 40 g szandarakot, majd 20 ml levendula olajat és 6 ml desztillált vizet keverünk hozzá. A kész lakkot legalább egy napig állni hagyjuk, majd első lakkozás előtt egy próbalemezen kipróbáljuk: előfordul ugyanis, hogy a frissen kevert lakk feloldja, lemossa a réteget. Ha ilyen történik, akkor a kb. 200 ml össztérfogatra számolva további 5-8 ml desztillált vizet adunk  a lakkhoz, majd megismételjük a próbát.  Ha még mindig oldja, akkor kis lépésekben desztillált vízzel tovább hígítjuk a lakkot. A próba fontos, mivel a kész kép lakkal való lemosása igencsak nagy bosszúság. A lakkozás úgy történik, hogy a módjával felmelegített lemezre a lakkot ugyanúgy felöntjük, mint a kollódiumot, körkörös mozgásokkal szétterítjük, majd a maradékot lecsepegtetjük. Élére állítva szárítjuk. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a lakk fokozottan tűzveszélyes - ezt a tény vegyünk figyelbe a lemez felmelegítésénél és szárításánál is. Igyekezzük egyenletesen lakkozni, mert a szép lakkozás képünk esztétikai értékét növeli.

 

               

            Gyűrű (2015, Losonc) - ferrotípia                                                             Alma és Körte II. (2015, Losonc) - ferrotípia

 

 

 

 

 

[ 2015. október 17.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Idióták hűvös halomban ]

 

Idiótákat hord az őszi szél, úgy repülnek mindenfelé, mint fosztáskor a tollyú. Hol itt, hol ott száll egy elsárgult idióta, sokan még a fán csüngenek, de majd lehullnak ők is, ha eljön az idejük.  Aztán majd durva nyírfaseprőkkel nagy halomba söpörjük és könnyű alumíniumlapátokkal nagy rozsdás és nyikorgó kerekű idiótahordó kocsikba rakjuk őket. Innen már csak egy lépés, és visszakerülnek az örök körforgásba, a természet lágy ölére, mely visszakomposztálja őket idiotizmusukat megelőző állapotukba. A tél puha hótakaróval fedi be a tájat, visszavonhatatlanná tesz mindent, eltüntetve az összes nyomot és ostromot. Jön az örök feledés.

 

         

   A bolyki porta  (2015, Ipolybolyk) - ferrotípia                                                   Ipolypart  (2015, Ipolybolyk) - ambrotípia

 

Mi a barátság? A lelkek egyenlősége. És mi az álom? A halál képe. Az Ősz hosszú futamokban sírja tele esőcsepp-könnyeivel az utácákat, köztereket, mezőket, erdőket, völgyeket, hegyeket. Párával s köddel leheli körbe a templomtornyokat, csukaszürkébe öltözteti a világot. Ilyenkor jó. Mert nagyobb a nyugalom, csendesebb minden.  Birsalmasajtot készítettem, tököt sütöttem, közeledik a forralt bor és az ecetes reszelt torma készítésének az ideje. A fák pőrére vetkőznek, s mint nyáron délibábot a forróság, úgy ringatja őket ide-ode a hűvös szél. A varjúk lármásan kárognak, s mint néma költő a szép szavait, szedegetik az ázott földről mindennapi betevőjüket. A kisebb tavakká növekedő tócsákban kisimul a valóság torz tükörképe,  mert mi hát az ember szabadsága? Mi más lenne, mint az ártatlanság.

 

             

        Nagy Ferenc József  (2015, Kisharsány) - ambrotípia*                     Ágnes (2015, Kisharsány) - ambrotípia*                    

 

Az utóbbi napokban szívesen üldögéltem a laborban. Ezt a formulát még sehol sem láttam, csak úgy kigondoltam és összekevertem, majd csináltam néhány próbát. Úgy gondolom, hogy elég jól sikerült. A kollódium Nr. 5.0 receptje:  ammónium-bromid /1,5 g/, ammónium-klorid /3 g/, kadmium-jodid /2 g/, éter /60 ml/, etanol /60 ml/, kollódium 4%  /120 ml/.  Kiegyensúlyozott tónusvilág, megfelelő érzékenyság, nem túl erős fátyol-hajlam s valószínűleg stabilitás - ezek jó tulajdonságok.  Tapasztalataim azt mutatják, hogy érdemes klorid vegyületekkel kísérletezni. Vaksi szemem szerint a tónusgazdagságban jelenik meg a többlet. Említettem már, de meg kell ismételnem, hogy jól működő dolog az újrahasznosítás is: ismét kipróbálkoztam régebbi kollódium "regenerálásával".  Bizonyos, hogy a 75 ml kollódium - 0,5 ml aceton arány jól használható. Igaz, több idő kell a kollódium "kiszőküléséhez" /5-15 nap/, de a lakkozás nagy valószínűség szerint nem oldja fel a réteget.

 

* /Az ambrotípiákat az Ördögkatlan Fesztivál - Mediawave Passport Control fotográfus-alkotótábor résztvevői készítették Zalka Imre és Gyetvai Zoltán vezetésével./

 

 

[ 2015. szeptember 25.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Párhuzamok ]

 

Astor Piazzolla zenéje, mely bőven táplálkozik az argentin tangóból, a jazzból és Bach műveiből, úgy gondolom korszakot alkotott. Kétségtelenül a huszadik századi komolyzene egyik ösztönös zsenije. Úgy, ahogy az észak-mezőségi népzene zsenije Maneszes Márton prímás. Buenos Aires és Magyarszovát jó messze van egymáshoz, mégis talán halovány párhuzam kettőjük között, hogy zenéjüket máma hallgatam talán egy óra eltéréssel.  Marci bácsi 1939-ben született Magyarszováton, s a közösség megbecsült tagjaként ott is élte le az életét. Pár napja szólította őt magához a Teremtő az égi zenekarába. "Ha elhagyjuk a régi zenét, többet nem tudjuk visszahozni..." - mondja a portréfilmben, melyet  Szomjas György készített róla.  Nem hagyjuk el, Marci bácsi, nem hagyjuk, akkor sem ha a régi világ úgy olvad, mint márciusban a téli jég, még van belőle valami, de már lassan zavaros vízzé válik.

 

                                 

                             Julcsi (2015, Losonc) - ambrotípia                                Döme  (2015, Kisharsány) - ambrotípia*

 

"A béke szüli a bőséget, a bőség szüli a gügöt, a gőg szüli a gyűlöletet, a gyűlület a háborút. A háború szüli a szegénységet, a szegénység az alázatot és az alázat szüli a békét." - ez a tordai református egyház falára van felírva. Hát úgy gondolom, hogy valóban  érdemes ezen elgondolkodnunk. Örök körforgás? Mi a betű? A történet megőrzője. Mi a a szó? A lélek elárulója. Mi az ember? Halál rabja, utazó vándor, mindenütt vendég, állapota, mint mécsvilágé a szélben. Új, érdekes, eddig általam nem használt elemet próbáltam kollódiumba kombinálni.Talán növelte a tónusgazdagságot valamelyest, de növekedett a fátyolhajlam is, vagyis a hívásnál oda kell figyelni és időben vizes öblítéssel megszakítani.  Íme a recept: 4% kollódium - 120 ml, kadmium-bromid - 2 g,  kadmium-jodid - 1,5 g, cink-jodid - 1,5 g, éter - 60 ml, etanol - 60ml.

 

                           

                                Jazz (2015, Kisharsány)                                            Közelebb, közelebb...  (2015, Szentkút)

 

 

* /Az ambrotípiát az Ördögkatlan Fesztivál - Mediawave Passport Control fotográfus-alkotótábor résztvevői készítették Zalka Imre és Gyetvai Zoltán vezetésével./

 

[ 2015. augusztus 27.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Vakvilág ]

 

A mostani nyáron kutya hőség volt. Párolgott az éter s az etanol, pillanatok alatt száradt a kollódiumos lemez. Fogyott a hideg föccs, s néha forrott az agyvíz. Nagyboldogasszony és István napja aztán hűvösebbet hozott. Valamelyik este a konyhában ülve, egy pohár kisharsányi vörösbor mellett számot vetettem a nyárral:  Budapest és Szentendre, dunai hajókázás, csodálatos néhány nap ezeken varázslatos, de mégis sokszor ellentmondásos helyeken. Kalandtúra az urbanizációban. Mennyi csillogás, mennyi pompa, fényűzés és gazdagság, s mennyi szegénység, koldus és piszok. A fény néhány kivétellel árnyat eredményez.

 

           

Galamb (2015, Budapest)                                                                       Dunaparton (2015, Budapest)

 

Kovács Udvarház.  Idén keserédes volt a találkozás az ódon falakkal, az épületek egy része megújult. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem. Az udvar egy részét fedő égetett téglát felszedték s  modern, városiaskodó műkő burkolat került a régi helyére. Az falak nagy repedései eltűntek, de a füstölő és a  benne kialakított csodabudi zárva maradt, szintúgy az istálló, mely modern ablak-szemeivel némán meredt a napi nyüzsgésre. Állítólag bent gipszkarton elemekkel alakították a teret a mai nagyot álmodók. Kisharsány. A máskor csendes, barátságos falu az idén Janus-arcát mutatta: furcsa alakok, furcsa dolgokat műveltek, a helyi énekkar sem énekelt már, Jörg mester hangtechnikájának volt mit csinálnia, hogy túlkiabálja a kocsma ablakából még hajnalban is bömbölő mocskot,  mintha ezek  a kétes egzisztenciák ellen-fesztivált csináltak volna, vagy micsodát. Számomra egyértelművé vált: egyre kevesebb a találkozási pont a két kultúrmiliő között. Ezen kívül pedig túl sok dolog volt számomra érthetetlen és értelmezhetetlen. Milyen kicsi elég ahhoz, hogy a varázs tovatűnjön, s az ember gondolkodni kezdjen: varázs volt-e valóban, vagy csupán egyszerű káprázat?  Milyen vékony selyemszálon függ a az egymásban és a környező világban meglelt boldogság s milyen karnyi hajókötélen az ellentettje. Elsősorban saját magam kapcsán jut az eszembe, hogy az embernek önmagát a legnehezebb legyőznie. Nemhiába írta Lao-ce, hogy aki másokat győz le hatalmas, de aki önmagát győzi le, az igazán erős. Akinek nem sikerül önmagát legyőznie, az másokat igyekszik legyőzni. Napjaink erről szólnak, minden nap ezt éljük meg, ki tudatosan, ki csak úgy bele a vakvilágba.

 

           

 Varrógép (2015, Kisharsány)                                               Ablakszeglet (2015, Kisharsány)

 

A fotográfia lényegében a hosszútávfutó magányossága, mégis jó volt Kisharsányban együtt lenni és fényképezni olyan emberekkel, akikkel egyébként is van mit mondanunk egymásnak. Úgy érzem, hogy a közös munka öröme közelebb hoz bennünket. Immanuel Kant A gyakorlai ész kritikája című munkájában azt írja: Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem. Csodálatosnak tartom ezt a mondatot, úgy hiszem, hogy ez emberi elme egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb gondolata. Talán Kant megbocsájtja nekem, mégis veszem a bátorságot és a pimaszságot, és a két  dolgot megtoldom egy harmadikkal: a kollódiumos nedves eljárással. Mindig rácsodálkozom erre a csodára. Akár magam csinálom, akár oktatom, akár más kollódiumos képeit nézem. Ahogy az Örök Fekete Fénykép a saját maga képére formálja az általa megragadott pillanatot. Az öntörvényű valami, ami mégis az örök törvényekhez igazodik, s erre szorítja a művelőjét is. Mark Osterman kollódium receptje:  118 ml 4% kollódium, 77 ml éter, 2 ml desztillált víz, 1,5 g kálium- (vagy kadmium-) bromid, 2 g kálium-jodid, 77 ml etanol. 

 

           

    Andrea (2015, Kisharsány) - ambrotípia*                            Anna (2015, Kisharsány) - ambrotípia*    

 

 

 

* /az Ördögkatlan Fesztivál - Mediawave Passport Control fotográfus-alkotótábor résztvevői készítették Zalka Imre és Gyetvai Zoltán vezetésével/

 

 

[ 2015. július 21.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Sárga Szamár ]

 

A brünni magyar egyetemisták lapját hívják így. Kobalt-klorid...  Vízmentesen kéken kristályos, dihidrátja ibolyaszín, hexahidrátja rózsaszín. Nagy előnye, hogy jól oldódik etanolban, éterben, nem viszünk fölösleges vizet a kollódiumba. Alkoholos oldata kék színű. Kollódiumba keverve furcsa olivaszín piszkoszöldet ad. A Sárga Szamár meghívására egy napot Krasznahorkaváralján töltöttem a felvidéki egyetemisták Gombaszögi Nyári Táborában. A kollódiumos nedves eljárást mutattam be az érdeklődő fiatal fotográfusoknak. Hát oda vittem kobalt kloriddal vadított kollódiumot. 1,5 g kálium-bromid 3 ml meleg desztillált vízben oldva, 4%-os 120 ml kollódiumba, 3 ml langy desztilkába oldott 2,5 g kálium-jodid 110 ml etanolba, majd 3 g kolbalt-klorid 10 ml alkoholban oldva bele az egészbe. Összekeverés után szép zöld kollódiumot kapunk, mely a 3-4 napos pihenés, érés és ülepedés után  piszkos-sötét olivazöldbe megy át, további néhány nap után kissé halványul.  A brünni egyetemisták Hívd elő a Csacsit jelszóval állandó sötétkamrát üzemeltettek a táborban, kitűnő technikával felszerelve, Tomi, Jason, Gyuri, Gergő és a többiek, különféle kis-, közép- és nagyformátumú gépekkel dolgoztak, és mondhatom valóban nagyszerű munkát végeztek. Az itt használt kobalt-kloridos kollódium, második keverés, meg kell vallanom tónusgazdagsága elmaradt az általam várttól. Érzékenysége átlagos, viszont a fátyolhajlam minimális, szinte nulla. Jól bírta a meleg időben való kinti munkát is.  Finomítani kell még a keverési arányokat és kipróbálni másféle sók kombinációját is. Bevallom, előítéletekkel érkeztem a táborba, nem az én világom már ez, meg satöbbi. De a nap végén kellemes érzésekkel tértem haza. Tomi, Jason, Gyuri, Gergő és a többiek, köszönöm.

 

                

      Jason (2015, Krasznahorka) - ambrotípia                        Lány és Tomi (2015, Krasznahorka) - ferrotípia

 

 

 

 

[ 2015. július 3.]   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Az üres tarjáni buszpályaudvar]

 

Igen, a salgótarjáni autóbusz-pályaudvarról akartam elmélkeni, de majd később talán sorra kerül az is, hát most inkább írok a kollódiumokról. Alább próbaképek láthatók, nátrium-kloriddal kevert kollódiummal készültek. A recept: 60 ml 4% kollódium, 60 ml etanol, 1 g KI, 3 g NaCl, 1 g KBr. Hmmm...   Bármennyire is vannak kifogások tisztaság tekintetében az egyszerű konyhasó ellen, meg kell mondanom, nem vettem észre számottevő különbséget a konyhasó és vegytiszta nátrium-klorid között. Magához képest is nagyon érzéketlen az így keletkezett fényérzékeny réteg - vizuálisan figyelve sem teljesen olyan, mint ahogy a többi kollódiumnál megszoktuk - szerintem jóval 0,5 ISO alatt... erre exponálásnál gondolni kell. Viszont egyértelműen jóval kisebb a túlhívás és egyéb okok miatt fellépő fátyolhajlam. Talán a tónusgazdagság is nagyobb - bár ezt nagyon nehéz hallucináció-mentesen kimondani.  A következő megoldás, ami lehetőséget ad komplex fényérzékeny réteg kialakulására, vagyis hogy ezüst-jodid és ezüst-bromid mellett az ezüst-klorid is jelen legyen a képalkodásban az a kobalt-klorid (CoCl2).  Ebben a vegyületben van talán a legnagyobb bizodalmam.  Legjobb a vízmentes változata, de használható az olcsóbban hozzáférhető dihidrát és hexahidrát is. Ezt a kloriot egy régi német szakkönyv nyomán Zalka Imre javasolta, és az eddigi kísérletek nagyon biztatóak. Erről majd talán később. Akiket érdekel a kollódiumos nedves eljárás, azok számára néhány alapgondolatot összefoglaltam, itt letölthető.

 

             

  Nátriumkloridegy (2015, Losonc) - ambrotípia                                            Nátriumkloridkettő (2015, Losonc) - ambrotípia

 

Üresség. Horganylemez kád: üres. Utcára néző tisztaszoba: üres. Elhagzott ház, Borzován, a valahavolt Gömör vármegye szívében: üres.  A veranda felett ruhaszárító kötél, rajtamaradt csipesszel: üres. Egy büszke, az utóbbi időkig hagyománytisztelő magyar református faluközösség a szilicei fennsík oldalán. Pár éve itt még Mezei Lajos bemutatta a gömöri pásztorbotoló idevalósi változatát. Deákos Farkas Lajost a helyi gulyást Kunkovács László is fényképezte. A falut járva üres házakat látni, beszakadt tetővel, kitört ablakokkal, ürességgel. Tanyát ver közöttünk az üresség, kitölti a teret, mely valaha mindennapjaink része volt. Egy idős néni arról panaszkodik, hogy az istentiszteletet csupán néhányan látogatják, s ezen a jeles ünnepek sem nagyon változtatnak. Az idő eljárt felettük, felettünk. A mindenható idő, rogyaszt, rozsdával hint be, piros muskátli helyett elmúlást növeszt a hambiton.

 

            

Üres kád (2015, Borzova)                                                                                 Tisztaszoba (2015, Borzova)

 

Itt összeérnek a gondolatok és talán szólhatok a salgótarjáni autóbusz-pályaudvarról is: itt általában tömeg van. Olyan tömeg, melyben gyakran mozogni is körülményes, mégis hatalmas az üresség. Eldöntöttem, fényképezni szeretném az itt mozgó emberket, szemükben, lelkükben az ürességget, testükön az olcsó ruhákat és ócska ízléstelen bizsukat, igen megcsinálom egyszer, a körbüfé előtt, ahol legnagyobb a dzsungel, fényképész-műtermet rendezek be, stúdióvakukkal, és mindenkiről, aki hajlandó rá és nem késel meg, készítek egy klasszikus 18x24 cm-es síkfilmre készült portrét. Ezekről az anti-emberekről, ebből az anti-világból. Az igazi a kollódium lenne, de az ember nem lehet telhetetlen, időnk meg van számlálva: előbb-utóbb eltűnünk erről a világról.

 

 

[ 2015. május 24.]   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Meglepetés e költemény... ]

 

Pár nap és itt a születésnapom. József Attila milyen szép verset írt magának születésnapi ajándékként, mindig csodálatba ejt. Csodálom csecsét és becsét, s közben azon gondolkodom, hogy a számomra kimért időből azt, ami eddig fogyott, hogyan használtam fel. Volt-e értelme ennek az egy év híján fél évszazad földi létnek. Van-e értelme csavarogni ebben a tébolyult, feje tetejére állított világban. "Ajándék, mellyel meglepem..." -  de meglephetem-e még magamat valamvel?  Bodzaitalt készítettem ma, gyermekkorom kedvenc italát. Minden évben készítek, míg szezonja van többször is. A gyermekeim is szeretik, s remélem, hogy ők is készítenek majd a gyermekeinek. Nem csak az italról van szó, hanem egy érzésről, mely a múlthoz köt. Volt régen is, most is van és remélem megmarad a jövőben is. Nem változott. A felszín mindig változik. Divatok, bohó elképzelések, kósza gondolatok. De a mély változatlan.

 

                       

    A szív virágai (2015, Losonc) - ambrotípia                                       Judit (2015, Losonc) - ambrotípia    

 

Nagy és erős szenvedély a kollódiumos fényképezés. Több, mint százhatvan éve tartja magát ez az eljárás. Ismét a próbálkozások, kísérletezések idejét élem. Talán fontosabb lett számomra a módszer, a technika, s a végeredmény már nem is annyira érdekes. Kevesebb képet készítek, többet ülök a kamrában büdös vegyszereket kevergetve. Az elmúlt időben több új kollódiumot próbáltam ki. Szót érdemel az ammónium-sós változat: ammónium-bromidon /1,5g/ és ammónium-jodidon /3,5g/ kívül tettem bele ammónium-kloridot /3 g/  is.  A z arányokon kicsit még dolgozni kell, de úgy tűnik, hogy kiegyensúlozott, tónusokban gazdag képet eredményez. 4%-os kollódiumba / az etanol : éter : piroxilin  arány 12:84:4 - 120ml/ és etanolba /120ml/  kevertem, étert egyáltalán nem használtam. Mindhárom ammónium-só kitűnően oldódik etanolban, ezért nem szükséges külön vízben oldani, mint a kálium-sókat, és ezzel nem viszünk nem kívánatos vizet az oldatba. Érzékenysége és tartóssága a káliumos kollódiumokéhoz hasonló, vagyis 1 ISO körüli, alatti maximális érzékenységgel számoljunk, állandósága néhány hét /jó, 1-2 hónap/,  s utána a fotográfiau tuajdonságok rohamosan hanyatlanak. Az ammónium-sók viszonylag olcsók és hozzáférhetőek. Érdekes dolog ez a fényérzékeny réteggel, az idea az, hogy a rétegben ezüst-bromid és és ezüst-jodid mellett alakítsunk ki ezüst-kloridot is.  A fent említett kollódiumban erre az ammónium-klorid hivatott, de kísérletezem nátrium-kloriddal /konyhasó/ és kobalt-kloriddal is. Fél éve már, hogy  30x40 cm-es képeket is készítek. Nehezen, de kezdem megszokni ezt a méretet is, persze  marad a 18x24 cm a kedvencem.

 

 

[ 2015. május 11.]   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Együgyűség ]

 

Dante Alighieri alighanem az emberiség egyik legnagyobb tollforgatója volt. Az Isteni színjáték  nemcsak remekmű, hanem részint egyfajta intellektualis bosszú. az elme és az értelem diadala.  Érdekes, ezek a gondolatok jutottak eszembe, miközben Komáromba utaztunk a Mediawave Fesztiválra.  "Az együgyűséget választottam. Ez az egy ügyem van, ez az egyetlenegy." - mondja Hamvas Béla, s igen én is így gondolom, egyre inkább így. Lassan leegyszerösüdnek a dolgok, mint mikor a fáról ősszel lehullik minden levél s láthatóvá válik a gyönyörű platán minden ága.  Nem véletlen, mert véletlenek nincsennek, hogy Dantéval kezdetem és Hamvassal folytattam, hiszen Kemény Katalin az Isteni színjáték és a Karnevál közé von merész párhuzamot. "Platón azt mondja, hogy a közösség ősszava a törvény, Aristotelés azt mondja, hogy a Philia. Mindkettőnek igaza lehet. Ami a közösséget egybetartja, az a lények fölött levő törvény. De ami a közösséget megalkotja, az a lényekben élő barátság. Philia barátságot jelent, de ez a barátság nem eszme. Sokkal inkább maga is lény." - írja Hamvas. Ezek a  A barátság című esszéje kezdőmondatai. Ezért indultunk családommal Komáromba, hogy ott a magam módján értelmezzem ezeket a gondolatokat, barátaimmal találkozzak, olyan emberekkel, akikkel még van mit mondanunk egymásnak, ha nem szavakkal, akkor hallgatással. 

 

             

     Julcsi (2015, Losonc) - ambrotípia                                         Anna (2015, Losonc) - ambrotípia  

 

Nem újdonság, hogy az ammónia rendkívül büdös és ez enyhe kifejezés. A minap ezüst-nitrát oldatom rendes karbantartását végeztem, a sűrűségmérés után jött a pH mérés. A 2,3-as pH már előrevetítette, hogy nem menekülök meg az ammóniával való lúgosítás kellemes élményétől. Nem mintha a ecetsav vagy a salétromsav ibolyaillat lenne, de az ammónia...  szörnyű.  Persze a végén minden sikerrel és jól végződik, a vasárnapi húsleves és a piruló oldalas illata a meghatározó élmény. A napokban merőben új kollódiumot próbáltam ki, de nincs még ideje az erről való beszédnek. Maradjunk tehát a klasszikus formuláknál.  "A kínai tusrajznak két eleme van: az egyik a fekete vonal és folt, a másik az üres fehér tér. Amíg a rajzot európai módra, úgy néztem, hogy a fekete vonalból és foltból indultam ki, és a fehér teret merő környezetnek láttam, abból semmit sem értettem. Azt hittem, hogy valamely tárgy, vagy táj, vagy jelenet ábrázolása."   Vajon mi mennyit értünk az örök fekete fényképből? Mennyit értünk a vegyszerek illatából, értünk-e legalább annyit, amennyit Hamvas megértett a kínai tusrajzból?

 

          

             Kutyás kép Lolával  (2015, Komárom)                                        Mediawave a Duna partján (2015, Komárom)     

 

 

 

[ 2015. április 8.]   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A tavasz néhány pillanata ]

 

Húsvét hétfőjén havazott. Április hűvös tréfát űz velünk, a kibújt virágok is fázósan remegnek a süvöltő szélben. Alkalom elábrándozni a múlt és jelen dolgain, a világ fordulásán. Felidézni emléket, hangulatot. Haragos felhők tornyosulnak, aztán kisvártatva napsugarak hasítják százfelé az eget, majd ismét felhők jönnek. A félreértett idő, mint hajó melyben a mindenség tengerén hánykolódunk.

 

             

     Zsófi (2015, Losonc) - ambrotípia                                      Julcsi  (2015, Losonc) - ambrotípia

 

 

[ 2015. március 20.]   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Napfogyatkozás ]

 

Azt mondták a hírekben, hogy néhány állat viselkedését megzavarhatja a napfogyatkozás. Talán ugyan az emberét is? Régen lehetett kormozott üvegen keresztül is nézni ezt a kicsit misztikusnak tűnő jelenséget. Lehet, hogy akkoriban még a Nap is szelídebb volt. Tudom, erre is van tudományos magyarázat.  Az a helyzet előhívó ügyben, hogy váltottam: 360ml desztillált víz, 16 g vas-szulfát, 15 ml ecetsav, 12 ml etanol. Úgy tűnik, hogy stabil és jól működő hívó, jobbat egyenlőre nem sikerült készíteni. Néhány recept azért még van a tarsolyomban. Kipróbáltam a régiek által ajánlott a hívóba kevert 1-2 csepp ezüst-nitrátot : erőteljesebb képet ad, viszont növeli a hajlamot a fátyolosodásra. s szinte ugyanez a helyzet a 50% friss hívó + 50% használt hívó dologgal is, csak persze jóval finomabban. Kollódium-fronton kicsit fejlődött ez-az, nevezetesen érdekes és jól használható ötlet, szintén a régiektől, hogy az elöregedett kollódium feljavítható némi acetonnal, mégpedig 0,5 ml acetont ajánlanak 75 ml kollódiumra. Nagyon javalott pontosan kimérni ezt az arányt, ugyanis ha nem így teszünk, akkor a lakkozásnál könnyen kellemetlen meglepetés érhet bennünket: képünk feloldódhat. A régi és már használhatatlan kollódiumot én úgy hasznosítottam, hogy mindet összeöntöttem, került bele kadmium-sós is, lemértem a mennyiségét és újból felsóztam kálium-bromiddal és kálium-jodiddal. Négy-öt nap állás után a színe valami sötétvösös patinás meggylekvárrra hasonlított, kipróbálás után a bróm-jód aránnyal kicsit még korrigáltam  zöldszín-érzékenység és a kontraszt arányát, barnás-sárgás tónusú képet adott. Ha ez nem felel meg, akkor acetonnal lehet szőkíteni.

 

                          

  Pamacs (2014, Kisharsány) - ambrotípia                                  Anna  (2015, Losonc) - ambrotípia              

 

"Kiszáradt a tóbul mind a sár, mind a víz / a szegín barom is csak a pásztorra níz / Istenem, teremtőm, adj egy csendes esőt / A szegíny jószágnak jó legelő mezőtÉs a hideg eső, rakáson a gulya / rí a veres bornyú, bőg az ídesannya / bort iszik a gulyás számadó bojtárja."  - énekelte Bastyúr "Káposzta" István, Szilicén, Gömörben.  Pistától ezt a nótát 2011 őszén hallottam először Szilice felett, a Kosáron. Elemi erővel hangzott ott a Szilicei fennsík tetején. Alattunk a falu, az erődített református templom, mellettünk a juhok, felettünk Isten ege. Érdekes mennyi párhuzamos világ létezik egymás mellett egy időben és egy térben. Lent rohan a 21. század, itt fent meg mintha megállt volna az idő. "Sokan visszavágyunk a parasztember mellé, aki ott a tanyán mindenhez értett...  Pásztoraink még inkább ilyenek." - írja Kunkovács László Pásztoremberek című nagyszerű munkájában.  Az a világ, melybe vágyunk, még itt van.

 

              

    Szerencse  (2015, Ipolybolyk)                                                    Hátsó kapu  (2015, Ipolybolyk)

 

 

[ 2015. március 2.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Szemet szemért ]

 

Érdekes ez a dolog az előhívóval is: szinte ahány recept, annyi féle keverési arány. Eddig is feltűnt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Egy receptet kiválasztottam és azt kevertem. Jó működött, használható volt. Viszont eljött az ideje annak, hogy kicsit kísérletezzek a hívóval. 1000 ml vízre  30 g vas-szulfát,  30 g porcukor és 30 ml jégecet volt az alap, etanolt egyáltalán nem használok. Persze a mennyiségeket átszámoltam kisebb, egy alkalomra elegendő mennyiségre. Először a vas-szulfátot növeltem - redukálószerként van jelen a hívóban. A legjobb eredményt 1000 ml hívóra a következő mennyiségekkel értem el: vas-szulfát 40-45 g, cukor 30 g, jégecet 40 ml. Így volt a legjobb a kontraszt, részletgazdagság, s minimális a fátyol. A szem a lélek tükre, mondják. A bal szemem most vérben forog: nem düh és harag okán, s nem is véres lelkem miatt. Egy nyúlfarknyi domesztoszban oldott pici ezüst-nitrát és saját gondatlanságom a ludas. Én csak a szemem környékére helyeztem, majd a szempillám felkapta s pillantásokként adagoldta a szemembe. Alapos szemmosás, cseppek, szemorvos, megint cseppek, krém...  és tanulság. Okuljatok hát hibámon.  Látásom remélhetően marad, legközelebb jobban vigyázok. A régi bölcsek azt tartották, hogy a siker elbizakodottá tesz, a kudarc s a hiba pedig remek alkalom a tanulásra és az okulásra.

 

            

Kedvesem (2015, Losonc) - ambrotípia                                                                Idő (2015, Losonc) - ambrotípia    

 

 

 

[ 2015. március 2.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Pál István 1919 - 2015 ]   

      

                                                                 Zöld erdőbe lakom, keress föl galambom,
keress föl galambom,
Nyári folyóvíznek csak zúgását hallom,
csak zúgását hallom.

A nyári folyóvíz télen megaluszik,
télen megaluszik,
De a mi szerelmünk soha el nem múlik,
soha el nem múlik.

Amott jön egy legény, de szomorú szegény,
de szomorú szegény.
Látom az arcáról, szállást kérne szegény,
szállást kérne szegény.

Adok neki szállást, a lovának állást,
a lovának állást,
Néki meg szegénynek magam mellett nyugvást,
magam mellett nyugvást.

 

 

[ 2015. február  13.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Pokolkő - leves ]

 

Pokolkő - ezzel a nem nagyon hízelgő megnevezéssel illette a népnyelv az ezüst-nitrátot.  Vegytanból és tapasztalatból tudjuk, hogy vízben oldódik, ha kicsit tovább nyomozunk, az is kiderül, hogy vizes oldata semleges, vagy csak picit savas kémhatású. Színtelen, kristályos egyület, ez a gyakorlatban nem mindig van így.  Sokszor szürkés színű, ami a mi szemszögünkből nem tragédia, mert a szürkülés oka valószínűleg a  fémezüst kiválása, amit vízben való oldás után egyszerűen le tudunk szűrni. Az ezüst-nitrát a kollódiumos nedves eljárás egyik alapja. A kollódiumos lemez 9-10%-os ezüst-nitát oldatból készült erzékenyítő fürdőben tesz szert arra a tulajdonságára, mely számunkra olyan fontos. Ezért nem mindegy, hogy milyan állapotban van a pokolkő-oldatunk. Egy idő untán ez is elrongálódik, mint minden ezen a teremtett világon, ezért kicsit gatyába kell ráznunk. Tapasztalataim szerint ezt mindenki kicsit másképp csinálja. Miután ezzel kapcsolatban elég sok anyagot végigolvastam, én a következő módon végzem ezt a munkát: a gyengélkedő ezüst-nitrát oldatomat edénybe öntöm, majd tűzhelyen finoman ugyan, de határozottan forralni kezdem. Addig forralom, míg az eredeti mennyiségnek csak a 20-30%-a marad. Ezután hozzáadok annyi desztillált vizet, hogy az oldat mennyisége elérje az eredetit. Többszörös szűrés után sűrűségmérés következik - a megfelelő érték 1080 kg/cm3  körül van - ha nem jó, akkor addig oldok fel benne kristályos ezüst-nitrátot, míg el nem éri ezt az értéket. A teljes oldódás után ismét szűrés van soron, és ha mindent jól csináltunk, akkor teljesen átlátszó tiszta vízszerű oldatot kaptunk. Talán érdemes ismét szóba hozni a desztillált vizet: manapság mindenféle levelek árulnak ezen a néven. Ajánlom kipróbálni: egészen pici mennyiségbe aprócska kristályos ezüst-nitrátot oldunk. Akkor jó a víz, ha átlátszó marad. Ha bezavarosodik, akkor próbálkozzunk más márkájú vízzel. Nos,  miközben olvasgattam a kapcsolódó írásos forrásokat, egy nagyon érdekes dologra bukkantam: bizonyos kollódisták fontosnak tartották az ezüst-nitrát oldat pH értékét is. Ezt az elképzelésüket elég meggyőző képekkel is bizonygatták olyannyira, hogy kedvet kaptam a kipróbálásához. De mi is az a pH érték? Középiskolás kémiával és pár mondattal talán azt lehet mondani, hogy hidrogén ion kitevő, vagyis pondus Hidrogenii... és az oldatok kémhatásáról szól. Megmondja nekünk, hogy az oldatunk savas-e, avagy talán lúgos. Számunkra ez azért fontos, mert néhány ügyesen dolgozó kollódista szerint az a legjobb, ha az érzékenyítő fürdőnk pH értéke 4,  plusz-mínusz pár tized. Szétnéztem, hogy mivel tudnák pH-t mérni, a lakmuszpapírral meg sem próbálkoztam, inkább egy olcsó, egyszerűen használható és viszonylag pontos  pH mérőt kerítettem. A műszer kalibrálása után kíváncsian bámultam a pokolkő-levesem pH értékét. Többször is lemértem, mert nem hittem el: 2,7 volt.  Tehát lúgosítani kellett, a fentebb említett ügyes kollódisták ammóniát ajánlanak erre a célra. Itt jön a képbe Varga János barátom (fortepan.hu), aki vagy két deci ammóniát rögtön szerzett nekem. Cseppenként adagoltam az ezüst-nitrát oldatba, s a 3,9-es pH-nál megálltam. Jött a próba, s láss csodát, úgy lett minden, mint ahogy az ügyes kollodisták írták: a képekről eltűntek az eddig ott lévő ragyák, csíkok, pettyek, foltok, fátyolképződések és egyéb tökéletlenségek. Egyértelműen szebb rajzolatú, tisztább képet sikerült készíteni az így kezelt ezüst-nitrát fürdővel. A végén talán még annyit jegyzek meg, hogy ha a levesünk kémhatása a semleges-lúgos irányba tolódna, akkor savanyítanunk kell, erre a célra salétromsavat használunk. Fahéjas-vaníliás sült alma:  néhány almát kibelezünk,  mézből, fahéjból, vaníliacukorból keveréket készítünk, melyet a felaprított, kibelezett almákra kenjük, kis vizet öntünk alája és sütőben addig sütjük míg a belseje puha lesz a külseje pedig picit megpirul. Kitűnő nyalánkság nagyanyáink korából.

 

             

   Radu (2014, Kisharsány) - ambrotípia                                      Jenő (2014, Kisharsány) - ambrotípia 

 

 

 

[ 2015. január  28.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Extra Dry kollódium ]

 

Az első kollódium-formula, amelyet használtan, a Same Day Extra Dry néven ismert  recept volt, melynek nagy előnye az egyszerűsége és olcsóság, hátránya viszont, hogy a tartóssága az elkészítés utáni néhány hétre korlátozódik. Mivel az összetevői viszonylag olcsók, könnyen hozzáférhetőek, tág lehetőséget nyújt a kísérletezésre, saját szájíz szerinti keverési arányok eltalálására. A kamrában garmadával áll még a kadmiumsós Lea 3 formula alapján kotyvasztott kollódium, mégis kedvem támadt egy kicsit kísérletezni. Szerettem volna kontrasztosabban működő kollódiumot: volt még egy liter 4%-os tiszta alapanyagom, hát nekiláttam. Az eredeti recept 2%-ra hígított kollódiumról beszél, én nem változtattam rajta, sem éterrel, sem etanollal, hagytam úgy, ahogy van, négy százalékosan. Az eredeti recept 120 ml kollódiumra 1,5 g kálium bromidról és 2 g kálium jodidról szól 120+120 ml kollódiumra, ill. etanolra. Mivel a kálium bromid növeli a zöldszín-érzékenységet, de csökkenti a kontrasztot, mennyiségét lecsökkentettem, a kálium jodid viszont pedig növeli  a kontrasztot - ezért kicsit hozzáadtam. A végső recept így alakult:  A lötty - 1 g kálium bromid feloldva 3 ml meleg desztillált vízben, 120 ml 4%-os kollódium. B lötty - 3,5g kálium jodid feloldva 3 ml meleg desztillált vízben, 120 ml etanol. A B löttyöt belelöttyintettem az A löttybe, majd alaposan elkevertem. Jó zavaros lett, de már olyan sötét-sárgásbarnás - ez függ a használt kollódiumtól, pl. az OAB Tamda először fehéres színben pompázott... - aztután hagytam állni, 2-3 napot, fokozatosan tisztult, lassan átlátszóvá vált, alján fehér üledék vert tanyát. A harmadik napon szépen, gondosan egy szűrőpapír segítségével leszűrtem és tiszta, jól záródó üvegbe öntöttem. Tapasztalataim szerint jó még 4-5 napot érlelni. Mivel még mindig nem voltam elégedett a megnövekedett kontraszttal, tovább bogarásztam - egy 1880-as kiadású, a kollódiumos nedves eljárásról szóló amerikai könyv adott egyszerű de nagyszerű ötletet: 1-5%-os jódtinktúrát javasol, mégpedig a kollódiumba csepegtetve.  Lényegében így cseppenként lehet szabályozni a kontrasztot.  A jódtinktúra nem más, mint jód etanolban oldva. A gyógyszertárban vásároltam 5%-os jódtinktúrát, és egy pipettával használat előtt a kész kollódiumba csepegtetve alkalmazom.

 

                c

        Anna és Judit (2015, Losonc) - ambrotípia                                                      Alma és Körte (2015, Losonc) - ambrotípia       

 

A csend. De nem, ordibálás, csörömpölés és fölösleges zaj. Mindennek helye volt, abban a sokat emlegetett, áhított, álombeli régi világban. Most semminek sincs, minden csak vágyik rá, hogy legyen. Talajtalan és lassan gyökértelen lesz minden s mindenki. Céltalanul tekeregve térben és időben egy marék értelemre vágyunk, magyarázatra, hogy tévedés történt. Hogy holnaptól minden úgy lesz, mint régen, mikor még a tél tél volt, s az ember ember. De a pillantnyi boldogságért is tenni kell.  Sok szépség van egy félbevágot körtében is.

 

 

[ 2015. január  13.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Zsombékosok is vannak errefelé ]

 

Rossz arcú csúnya emberek mennek el az ablak alatt, lehajolnak egy-egy kövér csikkért, fejükön kapucni, szégyenkeznek, vagy talán csak buta divat, oktalanság az egész, mint manapság annyi minden, keveredik a tél a tavasszal. mint ahogy a régi az újjal, jó a rosszal, igaz a hamissal.  Többedszer olvasom újra Kunkovács László Pásztoremberek című kitűnő könyvét. Minden egyes alkalommal találok benne valami újat, és minnél többet forgatom, annál inkább úgy érzem, mintha hazaérkeznék. A könyben szereplő pásztorok közül csak keveset ismertem, mégis beszélnek hozzám, hangok és szavak nélkül. Ebben rejlik a fotográfia nagyszerűsége. Ebben rejlik az értelmes gondolat, mely betűt szül. Meg kellett értenem, hogy a nagy idők visszavonhatatlanul véget értek. Marad a törmelék, mígnem az is teljesen fel nem oldódik. A könyv az asztalomon van. Címlapjáról szúrós szemek, barázdált arc tekint rám. Örök legelő.

                          

                                            

               Lánc  (2014, Ipolybolyk)                                                    Fakanálajtó  (2014, Ipolybolyk)

 

A Ilford Delta 3200-as rollfilmet próbálgattam: az elképzelésem az volt, hogy durva, nagy szemcsézettségű pozitív képet készítek. Úgy döntöttem, hogy a filmet 3200 ASA-ra exponálom. A 6x7 cm-es képformátum nagyon tetszik, ezért a Mamiya RB67-et választottam, meg megfelelő időjárást is. Szép enyén párás borult idő volt, ez pont megfelelt. Ez meglehetősen fontos volt, mivel a 3200 ASA meglehetősen nagy érzékenység  a max. 32-es blendébe és az min. 1/400-as időbe éppenhogy csak belefért. Hívóként Rodinalt használtam, 1+25 hígításban, 25 fokon, hét percig hívtam. Elégedetten néztem a negatívot, mely úgy nézett ki, mintha megszeplősödött volna. Az első lépés egész jól sikerült. Nagyításhoz egy csomag öreg, rég lejárt expirációjú FomaBrom 112N 18x24cm-es papír matt valtozatát halásztam elő valahonnan a sufni aljából. Ilford PQ Univerzálban hívtam, 1+9 hígításban, szintén 25 fokon, semmi mozgatással.  Néhány próba után látható volt, hogy menni fog a dolog, csak próbacsíkokkal meg kellett találni az optimális blendét és időt - igyekeztem a papírt kicsit túlexponálni, gyorsabban hívni a kelleténél és időben kikapni a hívóból, majdnem úgy, mint a lith printnél. A FomaBrom baritált papír, szépen lehet rá dolgozni s igazán megfelelt a célra, a negatív szép kövér szemcséit csak tovább domborította.

 

                                                                

                        Olvadó jég (2015, Losonc)                                                                       A gácsi várkastély  (2015, Losonc)

 

 

 

[ 2014. december  6.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Adventus Domini ]

 

Itt van a tél. Még csak most kezdődött ez az év, s már végződik is. Régen ólomlábakon járt az idő. Ma rohan. Eljött Karácsony hava is, elkezdődött az adventi időszak. Havazik, jég és zúzmara borítja a fákat.  Reggel még sötét van, az éjszaka pirkadat nélkül makacsul ragaszkodik a nappalhoz, délután aztán ismét megkapja amit akar s kíméletlenül bekebelezi. Szeretem ezt, mikor ritkán van teljesen világos, a nappal is legfeljebb szürke. Az ambrotípiára emlékeztet, mintha minden egy hatalmas kollódiumos lemez lenne. Ilyenkor lelassulnak a dolgok, kint hideg van, s bent forralt bor vagy mézes csipketea illatozik gőzölögve az asztalon. Eszményi időszak egy kicsi stúdiómunkára, s a sötétkamrában is jól esik időzni. Ilyenkor kellemes olvasni is: komoly dolgokat, verseket, filozófiai vagy történelmi munkákat. Lassan helyére kerül az az idő, melyet annyit emlegetünk. Mikulás napja van, gyermekkoromban úgy véltem, hogy ez a nap a Karácsony előszobája. Innentől már számoltuk, hogy hányat alszunk még a Szentestéig.

 

                                             

                                     Konyhaillat (2014, Losonc) - ambrotípia                                          Judit (2014, Losonc) - ambrotípia                                         

 

 

 

[ 2014. november 17.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A nyírfa ]

 

Az  ablakunk alatt van egy nyírfa. Mikor ideköltöztünk, még alacsony volt, aztán eltelt több mint húsz év és a fácska megnőlt. Legnagyobb örömünkre eltakarta a szomszédos házat, s tanyát vertek rajta a cinegék is.  Szemmel láthatólag a madárkák is elégedettek voltak a fácskával, szerettek rajta üldögélni, s mi gyakran nézegettük őket az ablakon át.  Egyik nap, mikor hazaértünk, s az ablakon kitekintve nem a nyírfát láttuk a cinegékkel, hanem a szomszéd házat az üresen néző ablakaival. Valaki megkurtította a nyírfát. Levágott belőle több mint húsz évet.  Hazafelé tartunk mindannyian. Akár tudunk róla, akár nem. Sok érdekes hamis katicabogár van az idén, ésma megsütöttem az idei utolsó gitártököt, a bolyki kertben termet, édes és finom volt. Mi történt november 17-én? Vagy november 7-én? Nem tudom, tálán már össze is keverem,  rémlik valami, de nincs jelentősége.

 

                       

Norbi és Lia (2014, Fülek) - ambrotípia                                                               Julcsi és Anna (2014, Losonc) - ambrotípia 

 

 

[ 2014. október 27.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Az szép szabadságra... ]

 

Mikor Debreczeni Szappanyos János megírta a Militaris congratulatio című költeményét, aligha gondolta, hogy a reneszánsz kort és a végvári vitézi életet megidéző hagyományőrző csoport tagjairól fogok ambrotípiákat készíteni a huszonegyedik század elején Felvidék egyik legjeletősebb végvárának tövében. Pedig így történt. Két napi elég keserédes munka volt, már a kezdet sem volt túl szerencsés: a péntek esti bepakolásnál összetörtem a 18x24 cm-es gép mattüvegét, ami miatt számos ordenáré kifejezés jött a számra. Szerencsére össze tudtam tákolni úgy, hogy használható legyen. Másnap folyatódott, s vasárnapra is maradt a balszerencséből. Nem voltak formában a vegyszerek, minden második üveg a hosszadalmas és alapos tisztítás ellenére is valamivel szennyezett volt, a lakk lassan száradt s rosszul reagált a fekete hátoldalfestékkel, meg még néhány hasonló nyalánkság. A Medvesi Fotós Maraton alatt több, mint két tucat tűrhetően sikerült ambrotípiát készítettem.  Majdnem minden esetben vegyszer-probléma állt a sikertelenség hátterében, mert buta fejjel mindig az utolsó pillanatra hagyom az új vegyszerkombinációk meg az új festékek kipróbálását.  Nagyon jól szolgált viszont az átalakított filmkazetta. Hősiesen bírta az ezüstnitrát-áradattal való nyüstölést. Okosan beszélgetni számomra mindig öröm, s erre az érdeklődő emberekkel bőven adódott lehetőség. Kedvesem Juditom kitűnő segéd volt,  nélküle aligha sikerült volna ez a két nap. Végül is minden jó, ha a vége jó: az elkészült ambrotípiák száradnak, több 18x24 cm-es mattüveg is készül a törött helyére, az Öcsém is csináltat kettőt, én is csiszolok kettőt. A Jóisten nem hagy minket elveszni.

 

                  

                Judit (2014, Fülek) - ambrotípia                               Az szép szabadságra... (2014, Fülek) - ambrotípia

 

Ahogy halad felettem az idő, úgy kezdem megkedvelni a tájkép-fényképeszetet.  Középformátumra is de főleg nagyformátumra. Nem lettem hűtlen a portréhoz, csak kellemes dolog egy csendes őszi erdőben órákat tölteni különböző kompozíciós megoldásokkal. 13x18 cm-en és ezen túl jelenik meg igazán az Ilford FP4 Plus csodálatossága, féltónusok tömkelege. Nagyon szeretem ezt a filmet. Kellemes így fényképezni, csak a gép, az állvány, a zónarendszer tudatos használata. Tudvalevő, hogy expozimeteria a fotográfia alapja, pedig erről a modern digitális fényképészet szinte teljesen megfeledkezik.  Állítólag, mikor egy kezdő fényképészpalánta tanácsot kért a mesterétől, hogy milyen fényképezőgépet vásároljon, az így válaszolt: expozimétert. Visszatértem a 6x6-os középformátumhoz is egy Hasselblad 500 C/M jóvoltából. Egyre inkább érzem, hogy kellene egy nagyformátumú nagyító - hatalmas masinák ezek, nehéz lesz megoldani. "Az szép szabadságra, magyarság javára törekedő jó urunk..." - János deák 1604 körül írhatta ezeket a sorokat Bocskai István dícséretére. Ha hinni lehet a történetírásnak, akkor ebben az évben kezdték Bocskai hajdúit kiszorítani Felvidékről a császári hadak.

 

                    

(2014, Fülek)                                                                                                 (2014, Fülek)

 

Az őszi  nyalánkságok sorát a birsalmasajt, fűszeres forralt bor, ecetes reszelt torma, sült tök után frissen főzött almakompóttal folytatom: vegyünk egy közepesen nagy fazekat, néhány almát, tehetünk közé egy birsalmát is, citromot, vaníliacukrot, fahéjjat, szegfűszeget. Az almákat hámozzuk meg, magozzuk ki, vágjuk őket darabokra. Rakjuk a fazékba, öntünk rá vizet, kb. 2/3-ig, aprítsunk bele egy citromot héjjastul, szórjunk bele 1-2 staneszli vaniliás cukrot, ízlés szerint fahéjjat, szegfűszeget esetleg némi cukrot. Keverés mellett főzzük forrás után 2-3 percig, majd ízesítsük tetszés szerint. Hideg időben forrón fogyasszuk. Kísérőnek melléje jól esik a házi pálinka is.

Your item cleared customs in SLOVAKIA at 11:14 am on October 21,

[ 2014. október 6.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Az Aradi Tizenhárom ]

 

Ma az Aradi Vértanúk napja van.  A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette, s az ítéleteket Haynau erősítette meg Ferenc József jóváhagyásával. Ugyan fel tudjuk-e még sorolni a neveiket?  Tizenhárom nevet, a magyar honvédsereg tizenhárom főtisztjének nevét, vagy már régen volt? Már lehet sörrel is koccintanunk? Ugyan ki emlékszik már rájuk?  Knezich Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.

 

                  

      Befőtt és paprika (2014, Losonc) - ambrotípia                                                   Konyhánk (2014, Losonc) - ambrotípia      

 

Úgy kellett nekem, mert azzal dicsekedtem, hogy soha nem volt gondom a kollódiumréteg stabilitásával. Most aztán van gondom, de nemcsak a mechanikai stabilitással, hanem a kémiaival is. Hiába a savazás, hiába a vad és eszement mosás és sikálás, a fixírben szépen jön lefele a réteg, meg csíkos, foltos minden, mint egy zebrohiéna. Ugynis az úgy történt, hogy új üveglapokat vettem és az mindig lutri. Egyértelműen az új üveg a hibás. A régivel minden rendesen működik. Valamilyen vegyi szennyeződés lehet rajta, hát ismételten lesavaztam és alaposan letisztítottam néhány lemezt, semmi változás. A macska rúgja meg, talán aláöntéssel megoldható a gond. Zalka Imre benzinben oldott kaucsukot használt erre a célra, és az nagyon jó is volt. De én honnan a fenéből vegyek kaucsukot? Csecsemőknek készített cumiból? Az is lehet, de egyenlőre próbákozzunk zselatinnal, korabeli szakirodalom is ezt ajánlotta. Tiszta étkezési zselatint beszerezni manapság nem is olyan egyszerű, mint ahogy az ember azt gondolná. Aztán mégiscsak sikerült venni, 500 ml langyos desztillált vízben felodottam előbb 2 g zselatint, majd cserző anyagként hozzáadtam 2 g  kálium-alumínium szulfátot, vagyis timsót. Minden lassan feloldódott, jöhet a próba. A Zalka-féle benzines kaucsuk sokkal jobb volt, gyorsan száradt, markáns alapréteget képzett. Az én zselatinos löttyömről ez nem mondható el: a víz ugye relatíve lassan párolog, tehát lassan szárad, és száradás után szinte láthatatlan. A viszkozitása is kisebb, megy mindenfele, csak arra nem amerre kellne. Rosszat nem csinál, de az az igazság, hogy nagy csodát sem. Tehát most kaucsukot keresek. Benzinem van.

 

 

[ 2014. szeptember 5.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Kénsavazás ]

 

Petőfi írta valaha, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, és már majdnem szeptember közepe van. Az üveglemezek tisztításához sósav, salétromsav is alkalmas, de legjobb a krómkénsav. Úgy mondják, hogy 100 köbcenti  kénsavban feloldunk 2-3g kálium bikromátot és már meg is van. Én kb. egy napig szoktam áztatni az üveglemezeket, majd jön az alapos vizes öblítés. Nem szeretem ezt a savaskodást, mert büdös és veszélyes, de fontos tökéletesen zsírtalanítani. Az alapos vizes öblítés után jön az alkoholos és tört krétás mechanikai dürüzgölés, majd ismét víz, majd megint alkoholos tisztítás. Nem használok aláöntést, mégsem volt soha gondom a kollódiumos réteg stabilitásával.  A modern középkor, újkori jobbágyság, kiszolgáltatottság, zavarosfejű rossz viselkedésű emberek rohangálnak a zavaros világukban, hadonászva, röhögve, röfögve, zajongva, susus adidasz utánzat melegítőjükben vagy buta kis félrecsapott bészbal sapkájukban mutogatva, összevissza dünnyögve.  Én meg lelassulva, pitykegombos lajbiban gömöri asztali nótákat hallgatva, előhúzom láncon fityegő zsebórámat, mely mindig ugyanazt az időt mutatja, megigazítom a kalapomat.

 

                

 Zoli   (2014, Fülek) - ambrotípia                                         Gabi   (2014, Fülek) - ambrotípia

 

Mi tagadás Kisharsányban Pintér Bence barátomtól megkívántam a kis nagyformátumot.  Eddig a 9x12 cm-es képméret nem nagyon vonzott. Sem síkfilmre - kontaktmásolathoz kicsi, nagyítóm meg erre a formátumra nincs, sem ambrotípiához - jobban vonzott a nagyobb formátum, és ezt is műveltem, kedvencem a  18x24 cm-es, de szimpátiával figyeltem Varga Tomi mamut-lemezre készült munkáit  is.  Ezzel szemben az idén igencsak megtetszettek ezek az ambrotípiák. Bence igazi Zalka-tanítvány, szépen és ügyesen dolgozik, komoly szándékkal és szakmai alázattal közeledik a fotográfiához.  Munkáit csodálattal kezembe fogva tudtam, hogy szeretném kipróbálni ezt a formátumot. Aztán a gondolatot tett követte, sikerült beszereznem egy 9x12 cm-es képformátumú gépet. A Fotokor 1 a bolsevik ipar remeke, 1930 körül gyártották Szovjetoroszországban, több verzióban egészen a 1940-es évekig. Az enyém 1930-as, GOMZ zár van rajta 1/25, 1/50, 1/100, B, T lehetőségekkel, valamint Anastigmat Ortagoz 135mm f/4.5-es objektíven keresztül lehet nézni a világot. A századelő klasszikus gépeit másolva, a fémszerkezetű masina eleve üveglapokra történő fényképezésre készült. Az idős mester, akitől a gépet vásároltam, négy kazettát, bőr tokot és rengeteg 1,5 mm vastagságú Foma és ORWO pankromatikus üveglemezt is adott vele. Igaz, ezek a lemezek már exponáltak voltak, de az ambrotípia alapanyagaként jól használhatóak. A kitűnő állapotú fényképezőgép tökéletesen működik - kazettáiba, amik elsődlegesen üveglapra készültek könnyen betehető a síkfilm is. Érdekes nagyon az ezzel a formátummal való munka. Olyan pici minden a 18x24 cm után.  Ajánlom mindenkinek ezt a formátumot: a kisméretű képek szépen kidolgozhatók, emlékként keretezve íróasztalon, polcon mutatósak.

 

                   

A füleki vár (2014, Fülek) - ambrotípia                                                                        Fotokor 1C - GOMZ,  9x12 cm

 

 

 

[ 2014. augusztus 19.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A birkapörkölt íze ]

 

A birkapörkölt íze itt maradt a számban, illata az orromban. Kisasszony havában már érzeni a közeledő ősz leheletét. Hűvösebbek a reggelek, hamarabb jön az éjszaka és később a pirkadat. Nyári élényeink emlékekké szelídülnek, s lassan halványulnak, mint egy rosszult rögzített fénykép. Lassan csak az erős kontúrok maradnak, azok nehezebben adják meg magukat az elme tökéletlensége előtt. Kisharsány, a Kovács udvarház és ideiglenes lakói, kedves barátaink, akikkel nyaranta itt találkozunk, utazások, a nyár ízei és illatai...  Mind befőttként kerülnek lelki éléskamránk polcaira, hogy hideg téli napokon, mikor kint sötét fagyos este van s üvöltő szél hordja a havat, kézbe vegyük őket, s csendesen mosolyogva kóstolgassuk finomságukat.

 

                           

Gábor és Alma (2014, Kisharsány) - ambrotípia                                     Punk (2014, Kisharsány) - ambrotípia       

 

A portréfényképezés szerintem az egyik legnagyszerűbb és leglátványosabb diszcipínája a fényképészetnek. Kiváltképp érvényes ez a nedves kollódiumos eljárásokra. Az így készített arcmások érdekes hangulatúak: néha öregítenek, néha olyan vonásokat doborítanak ki, melyeket klasszikus fényképeken kevésbé láthatóak, míg más vonásokat elhalványítanak, tompítanak. A kollódiumos portré tapasztalataim szerint erősen megosztó. Vagy rajonganak érte az emberek, vagy látni sem akarják. Zalka Imre mondta, ha szeretnéd tudni, hogyan fogsz kinézni tíz-tizenöt év múlva, akkor készítess magadról ambrtotípiát. Ebben a mondatban van igazság. Érdkes viszont, hogy vannak arcok, melyek ellenállnak ennek a próbálkozásnak. Sok múlik bizonyosan a megvilágításon is. A fenti két arckép természetes fényben derítőlap segítségével készült, míg a két alsó portrénál erős stúdióvillanófény volt a fényforrás. Látható, hogy az erős éles fény teljesen más kifejezést varázsolt az arcokra. Szintén fontos a portré kompozíciója. A közeli porté fokozza és erősíti a kép hatását, míg a távoli beállítások lágyabb, gyengébb hatást gyakorolnak a szemlélőre. Mivel a kollódiumos technikák sötét, fekete tonalitást adnak, sokszor talán szerencsésebb a világos háttér. Persze ebben a kérdésben is az a döntő, hogy mit szeretnénk láttatni.  A keményebben rajzoló objetív markánsabb képet ad, erősebb kontúrokkal és részletekkel. Viszont esetenként a lágyabb rajzolatú arcképek sejtelmesebbek. Soha ki nem meríthető kút a portréfényképezés. Mert minden emberi arc más. Mert annyi az eszköz a kezünkben, mint égen a csillag.

 

                

Imre (2014, Kisharsány) - ambrotípia                                     Döme (2014, Kisharsány) - ambrotípia

[ 2014. július 15.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Keleti végek és a többiek ]

 

Ambrotípia, az örök fekete fénykép.  Mintha a emberi lelket mutatná.  Nevét talán a görög „ambros"  - örök - szóból nyerte. Dehát mi örök itt ezen a világon?  Aszongya, minden cérnaszálon függ. Az egyik percben még jó, a másikban már nem. Az egyik pillanatban még fehér. De a másikban már fekete.  Most még mosoly, de holnap somoly. Vagy teljesen fordítva. Ki érti ezt? Sors vagy gondviselés? A mecenzéfi katolikus templomban láttam a közösség halottas lobogóját. Rajta a felirat: "ahogy éltél, úgy halsz".

 

 

                      

    Erik (2014, Mecenzéf) - ambrotípia                                           Viktor (2014, Mecenzéf) - ambrotípia

 

A mi időnkben nagyot változik a világ. Persze voltak már hatalmas változások, de a mostani mégis talán más. Nem csupán azért, mert sajnos a  hagyományos értékek hanyatlását éljük, azért sem, mert a klasszikus európai zsidó-keresztény kultúrkör és erkölcs látszik fellazulni és sokszor úgy tűnik, hogy ezek a változások szinte intézményesen irányítva történnek, hanem érzésem szerint azért, mert a technológia fordított világot teremt. Egy olyan világot, melyben nem tudni mi a valódi és mi  a káprázat. Az emberek lassan elvesztik valóságérzásüket, a technológia kiszolgáltatottjaivá válnak. A barokk ellentétjét éljük, s ha ezen analógia mentén visszafelé haladunk az időben, akkor nem sokára a modern középkor következik. 

 

                                                

    Both Miki (2014, Mecenzéf) - ambrotípia                                       Döme (2014, Mecenzéf) - ambrotípia

 

"Selmáskodnak már az igazak is,/ Tréfa kis dolog, tréfa a nagy is, / Úgy romlunk, mint az esős nyári körte, /Volt egy-két hitünk, azt is összetörte /Alkus úr-had és vert, futó parasztság. / Mindegy: / Vidámuljunk, ha a bánat /Fülünk közé vág is néha, / Kín volt mindig itt a dacnak / Legízesebb tápláléka." -  ugyan milyen érzésekkel vetette papírra Ady ezeket a sorokat... 

 

/ Az  ambrotípiákat a  Mediawave 31. Passport Control alkotótáborában készítette Zalka Imre, Szemán Viktor és Gyatvai Zoltán /

 

[ 2014. június 16.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Füstölt szalonna hagymával ]

 

Kunkovács László: Pásztoremberek.  Agócs Gergő barátomtól kaptam ezt a könyvet, születésnapromra. Kunkovács László fotográfiáit régebben is kedveltem. Fényképei a valót adják vissza, a megállított idő szeletét, mely nem halott, mint valamilyen preparátum, hanem több évtized távlatából is élő.  Micsoda tartás, erő, büszkeség, emberség van ezekben a pásztorokban.  Mi meg kullogunk, mint egy vert sereg. Rólunk milyen fényképek készülnek? Vacsorára füstölt szalonnát ettem hagymával és erős paprikával, tíz éve, hogy Édesapám itt hagyta ezt az árnyékvilágot, naponta kerge népek között evickélek, számomra érthetetlen és értelmezhetetlen helyzetekbe kerülök, persze mindenki azt mondja, hogy botorság mást várni.  Kunkovács László Pásztoremberei ezt valószínűleg másképp gondolták.

 

           

  Alma favillával (2014, Losonc) - ambrotípia                                                     Judit és Julcsi (2014, Losonc) - ambrotípia

 

Argentotípia:  kicsit kísérleteztem ezzel az érdekes történelmi másolótechnikával, mégpedig eszembe jutott, hogy sok érdekes felvételem van középformátumú filmen, amelyeket szívesen látnék argentotípiaként. A 6x7-es formátum kontaktmásolathoz azért elég kicsi, digitális szarkeveréssel meg nem akartam bemocskolni ezt a szép régi másolótechnikát. A megoldás egyszerű, s a gykorlati kivitelezésre több megoldás is kínálkozik. Klasszikus módon a kívánt méretre kell nagyítani a középformátumú negatívról - pozitív képet kapunk, melyet ugyanolyan méretre lekontaktolva negatív lesz a végeredmény. Ez kell nekünk. 18x24-es méretben gondolkodunk, lehet RC multigrade papírokat használni, hátránya, hogy jelentősen romlik a részletgazdagság, és sokáig kell exponálni az érzékenyített papírra, de olcsó. Pankromatikus síkfilm: drága, és teljes sötétet igényel. Ortokromatikus síkfilm - ez a legjobb megoldás. Piros fénynél kidolgozható, az orvosi célokra készült ortokromatikus egyoldalas planfilm a Foma Medix PT 18x24-es méretben ideális, egyenesen a Fomától beszerezhető és olcsóbb, mint a pankromatikus síkfilm. Nagyításnál vegyük figyelembe, hogy viszonylag érzékeny /rövid megvilágítás, nagy blende/. Aztán erősítéssel és gyengítéssel foglalatoskodtam.  Említettem már a hidrokinon - ezüstnitrátos erősítőt, most mást próbáltam. Kálium bikromátot. Vigyázat erős méreg, főleg belélegezve veszélyes. 100 ml desztillált vízhez kb.  10 g-ot adtam. Az eredményt rögtön látjuk, annyi ideig alkalmazzuk, amíg a kívánt hatást el nem érjük. Gyengítőként kétfürdős módszert próbáltam:  A:  olyan 10g  kálium ferricianid /vörösvérlúgsó / 100 ml desztillált vízbe, B:  kb. 500 g nátrium tioszulfát /fixírsó/ 1000 ml vízbe - a vérsós oldatot inkább gyengébbre készítsük, hogy ne legyen túl gyors. A papírt először megfürdetjük az A oldatban - addig amíg jó nem lesz, majd öblítés után a fixírsóban fürdetjük kb. 3 percig - itt tovább halványul, tehát vigyázzunk, hogy ne legyen túl világos.  Vegyük figyelembe, hogy nedvesen halványabbnak látszik a kép, száradással sötétedik. 

 

                

Pál István és Agócs Gergely (2013, Salgótarján) - argentotípia                                      Családi kép (2014, Fülek)- argentotípia   

 

 

[ 2014. június 1.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Kollódium és bodzaital ]

 

Elmúlt a május, megjött a nyár. Ezüst-nitráttól barnafoltos ujjaimmal zavartan kapirgáltam zakóm hajtókáját, közben néztem ahogy rohan mellettem az idő. A Mediawave Fesztivál, s elment Cselényi Józsi bácsi is, születésnapom, hamarabb érik a bodza és a korai szamóca, a sok eső, ambrotípiák, Gömör s Nógrád sokszor gödrös útjai, az ipolybolyki kert, Ansel Adams zónarendszere, hétköznapok feledhető de el nem feledett percei, mind, mind rohan és én egyhelyben állok. A Bartók Rádión Clint Mansell zenéjét hallgatom, Patti Smith énekel, olyan mintha éppen a világvégét jelentené be.

 

                             

       Városi város (2014, Losonc) - ambrotípia                                                Virágok, pálinka, dió (2014, Losonc) - ambrotípia        

 

 

Tartós kollódium (Lea No.3.), ahogy én keverem - Hozzávalók:  A - 120 ml kollódium, 80 ml éter, 80 ml etanol   B - 1,5g kadmium bromid, 7g kadmium jodid, 3ml langyos desztillált víz. Elkészítés: először a B részt készítjük el. A sókat digitális mérlegen lemérjük, majd langyos desztillált vízben rendesen feloldjuk. Az A rész alkotóelemeit egyszerűen összekeverjük, majd a B részt folyamatos keverés mellett beleöntjök az A részbe. 1-2 napot állni hagyjuk, majd szűrőpapíron keresztül átöntjük egy másik jól zárható üvegbe úgy, hogy abba már ne kerüljön üledék. Használat előtt kb. egy hétig hagyjuk állni. Ez a típus hosszú ideig eláll, tapasztalatok szerint akár több hónapig, vagy akár egy évig is. Azoknak ajánlott, akik nem szívesen kevergetnek gyakran, viszont szeretik ha van kézügyben egy kis jól használható kollódium.  Vigyázat: ne feledkezzünk meg róla, hogy fokozottan mérgező, robbanás- és tűzveszélyes anyagokkal dolgozunk.

 

                  

Sírjaink (2014, Ipolybolyk)                                                                              Duna  (2014, Komárom)

 

 

Egyszerű hideg bodzaital - Hozzávalók kb. 2 literhez:  4-5 bodzavirág, 1-2 citrom, ízlés szerint 2-3 kávés kanál citromsav, 1 kg kristálycukor. Elkészítés: egy nagy leveses edénybe hideg vizet öntünk. Alaposan megmossuk a bodzavirágokat és a citromot. A citromot karikára vágjuk. Egy kisebb edényben valamennyi kristálycukrot karamelizálunk, felöntjük langyos vízzel, elkeverjük és beleöntjük a nagy fazékba. Ez a barna lé szép színt és jó ízt ad az italunknak. Tetszés  szerint ízesítjük kristálycukorral és citromsavval, melyeket alaposan elkeverünk a vízben. A legvégén tesszük bele a karikákra szeletelt citromot és a bodzavirágokat. Kb. egy napig állni hagyjuk, ezután leszűrjük, s hidegen fogyasztjuk. Az italt főzni nem kell - ez nem szörp - viszont hamar romlik, ezért hideg helyen tároljuk, s frissen fogyasztjuk.

 

 

[ 2014. május 9.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Cselényi József   1932 - 2014 ]

 

Hej Józsi bácsi, Nélküled kevesebb lett a világ Gömörben. A nyájak sem úgy legelnek, mint a Te kezed alatt, mert az tévedés, hogy mindenki pótolható. Más már nem táncolja úgy a gömöri pásztorbotolót, mint Te, és senki sem énekli olyan átéléssel, hogy "vezérürüm nem akar itt legelnyi, rézcsengőjét haragosan lengeti"...   Tavaly nyár óta terveztük Veled, meg Káposzta Pistával, hogy Nálad összejövünk egy kis beszélgetésre, éneklésre. Hogy majd lehozzuk Tamás Jancsit Felsővályból, s ő majd hegedül nekünk, Molnár Géza Kálosáról meg majd brácson kísér. Mert mindig szeretted továbbadni azt a tudást, ami a sajátod volt. Ebbe születtél bele, s ebben élted le az életedet, tisztességgel, becsülettel. Tavaly óta terveztük a közös találkozót, s lásd most a Mindenható elintézte helyettünk. Kevesebb lett Nélküled a világ, és üresebb Gömör. Ha Lőkös félé visz az utunk, már csak a falu feletti dombon látogathatunk meg. De hiszem, hogy ezzel nincs vége: találkozunk még, mikor majd eljön az időnk és bojtárnak szegődünk Hozzád, és segítünk vigyázni égi nyájadat.

 

                              

    (2013, Lőkösháza)                                                                                                (2013, Lőkösháza)

 

 

[ 2014. április 20.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A fürdőszoba ]

 

Fürdőszobánkat nemcsak fürdésre használom. Feredőszobánk fotográfiai munkám és kísérleteim színhelye, szenvedő alanya. Főleg a történelmi technikákat viseli nehezen: a fal megszürkül, megfoltosodik, a kád színét veszti, majd itt-ott érdekes színekben virágzik ki, a mosdótálon csikarások cserbulások keletkeznek, a  a lecseppenő vegyszerek hatásásra padló burkolata mállani kezd. Tároló hely hiányában mindenütt vegyszeres üvegcse, mérőhenger, tölcsér, szelnce, előhívó tálka. A törölközőket a nagyító előreugró színes fején tároljuk, a piros lámpa arckrémekkel ismerkedik a polcon. Érdekes módon nem a csaladom, hanem én elégeltem meg ezeket az áldatlan állapotokat. Úgy döntöttem ismét visszavesszük a hatalmat a fürdőszobánkon egyre inkább eluralkodó fotográfiai eszözöktől. Egy hétre félre tettem a fényképezést. Festettem, csempét raktam, vizet vezettem, burkoltam, szekrényt építettem, s mint a mesében hét nap alatt rendeződött a helyzet. Fürdőszobánk visszanyerte régi fényét, fényképészeti kellékeim, rendezetten szekrényben pihennek, a foltokat eltüntette az új festés és a csempe, a kád újjonan ismét fehér.

 

 

                        

                        Csúnya város (2014, Losonc) - ambrotípia                                                 Hátsó udvar (2014, Ipolybolyk) - ambrotípia                      

             

                          

Nehéz dolga van a kollódistának, labort kell hurcolnia magával, s egy 18x24 cm-es gép faálványostul sem miniatűr. Próbálkoztam mással is: a Mamiya RB67 könnyebb, igaz csak 6x7 cm-es képet készít, de lehet nagyítani. Ki szerettem volna próbálni a szelénes festést, mivel nem volt kéznél, hát kevertem egy adagot:  25g  nátrium szulfid, 1g szelén, 30 g ammónium klorid, 150 ml desztillált víz.  Egész finom tónusokat lehet elérni.  Készen is lehet kapható, az Ilford is gyárt, meg a Kodak is. Aztán csendben novellákat olvastam, meghalt Marquez és meghalt Kerekes Gábor.  Száz év magány, amely nem száz évig hanem az örökkévalóságig tart. Én meg csak nézem ezt a furcsa világot, érthetetlenül, mosolyogva. Fekete felhők után napsütés, napsütés után fekete felhők. Bárhová is megyünk Macondoban élünk, mint a Buendíák.  Janus arcú városok, falvak, hol minden hátsó udvar.  Tavasz, s  Húsvét van.

 

 

           

       Tugári patak (2014, Losonc)                                                                          Múlt (2014, Sőreg)          

 

 

 

[ 2014. március 15.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Könyökig ezüstben ]

 

Többen úgy vélik, hogy a fotográfia aranykora a XIX. század közepére tehető.  Ekkor még a fényképészet kézművesség volt. a fotográfus nem csak exponált hanem maga készítette el és érzékenyítette a hordozó médiumot, keverte a vegyszereket, a kész képet maga lakkozta, keretezte s készen tette le az asztalra. Ebben az időben jelent meg és szorította ki a dagerrotípiát a nedves kollódiumos eljárás, mely mintegy két évtizedre szinte egyeduralkodóvá vált a korabeli fotográfiában. Amerikai gyorsfényképként is hívták, mert állítólag az amerikai Vadnyugat legelterjedtebb fegyvere volt Colt revolvere után, a dagerrotípához képest pedig rendkívül gyorsan elkészült. Persze manapság teljesen más fogalmaink vannak a gyorsaságról:  mostanság 10 fps alatt minden lassú.  A ma embere más szemmel nézi a fényképeket: túlságosan hozzászokott a digitális sterilséghez.  Ha a történelmi technikákkal készült képeket nézzük, jusson eszünkbe, hogy több mint százhatvan éves módszerrel van dolgunk.

 

                                

             A pálinka dícsérete (2014, Losonc) - ambrotípia                                                        Zsinagóga  (2014, Losonc) - ambrotípia      

 

 

Ambrotípia: néhány érdekes felfedezést tettem az elmúlt időszakban. A legfontosabb talán a helyes expozició  megközelítése volt. Hála Zalka Imrének, kiderítettük, hogy a halogénlámpám 2900 Kelvin színhőmérsékleten világít, ezen jó lenne változtatni:  5500 Kelvin körül expozimétert is sikerrel lehet használni.  Így is lett,  két 400 W-os 5500 Kelvines fénycső már a foglalatban, Imre köszönöm, a jó tanács mindig aranyat ér. A másik érdekes felfedezésem, hogy nem a tiszta réteg nélküli oldalát kell feketére festeni az üveglapnak, hanem a kollódiumos oldalát - nem kell lakkozni. Arra kell vigyázni, hogy olyan festéket használjunk, ami vizes alapú (pl. Aqua Lackspray Waterbased), mert különben feloldja és lemossa a kollódiumos réteget. A festéket nem ecseteléssel, hanem porlasztóval spriccelve viszem fel az üveglap réteg felőli oldalára. Ajánlott előbb próbát végezni. A harmadik: új recept szerinti kollódiumot próbáltam ki kadmiumos sókkal és éterrel.  Nagyobb érzékenységű fényérzékeny réteget eredményez s jóval több ideig áll el. Viszont több vegyszerből áll és drágább.  Argentotípia:  hosszabb idő elteltével készítettem néhány argentotípiát, néhány régebbi negatívról csináltam pozitív másolatot. Kipróbáltam egy erősítő oldatot,  A oldat: 0,3 g hidrokinon, 0,3 g citromsav, 100 ml desztillált víz, B oldat: 0,5 g ezüstnitrát, 10 ml desztillált víz. keverési arány 10+1 (A+B). Az oldat hatása az alkalmazástól függ: ha víz helyett ebben hívjuk elő, akkor sötét fekete színt ad, ha vizes hívás után, de rögzítés előtt akkor meleg sötétbarnát, ha rögzítés után akkor pedig sötét barna-feketéset.  Jegyeztem mindezt nemzeti ünnepünkön, március idusán.

 

                  

Zinger paprikával (2014, Ipolybolyk) - argentotípia                                                      Télen (2014, Ipolybolyk) - argentotípia

 

 

[ 2014. február 19.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Fekete háttér ]

 

Kezdjük onnan, hogy a losonci üveges egy hónap alatt nem volt képes  2mm-es üveget rendelni. Mert neki az nem éri meg, mert az nagyon törékeny. Hát persze, hiszen üvegről van szó. Még szerencse, hogy füleki kollégája kicsit másképp gondolkodik erről a kérdésről. Kapásból levágott nekem 15 db 18x24 cm-es üveglapot, darabját 30 eurócentért.  Kalap le előtte. Közben beszélgettünk, hogy nem megy a bolt, meg, hogy érdekes lehet üveglapra fényképezni. Sajnos vékony 2-3 mm-es fekete üveget ő sem tudott nekem szerezni, így a feketítést nekem kellett kigondolnom. A fotográfiai irodalom kormot, szurkot meg fekete bársonyt emleget. A fekete papír vagy bársony nem rossz, de mégsem nem ad olyan jó eredményt, mint az üveg másik oldalára felvitt fekete háttér-réteg. Múltkorában mikor rendet csináltam a pincében a kezembe akadt egy flakon matt akril szpréj. Tudom, hogy nem autentikus, de kormot és szurkot már azért mégsem nagyon akartam a lakásban kotyvasztani. Kipróbáltam hát a fújós akrilt, hát igaz, hogy nem korabeli, de gyorsan szárad és egész jó eredményt ad. A kép kollódiumos oldalát lakkozom. Nem tökéletes még a lakk, a keverési aránnyal kell még szórakozni egy kicsit, mert lassan és nem szépen szárad.  Új összetételű kollódiumot és hívót akarok kipróbálni. Kollódium, kadmium bromid és kadmium jodid, éter, etanol tartalommal...  A hívó érdekes összetételű: vas-szulfát, ecetsav, salétromsav, kálium-nitrát, ezüst-nitrát, etanol, desztillált víz. Egy 1864-es cseh nyelvű kollódiumos nedves és száraz technikákat leíró publikációban találtam a recepteket. Állítólag kiváló részletgazdagságot biztosít, és portrékhoz ajánlott. Meglátjuk.

 

                       

           Óra, ékszer  (2014, Losonc) - ambrotípia                                       Anna (2014, Losonc) - ambrtotípia          

 

 

"Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal." - írja Márai Sándor, s az Ipoly partján sétálva eltűnődtem e szavak jelentésén. A híd alatt zajosan csobog a folyó, mely Bolyknál nem is igazi folyó, hanem amolyan nagyobb patak. A töltésen ritkították a fákat, a szürke égből szitál a köd. Milyen nyugalom és csend van itt. Csak lépteim alatt recsegnek a földrehullt korhadt ágak. Márai, a lélek nagy ismerője, talán tévedett, mikor fegyvert emlegetett.  Igaz, olyan ez a fegyver, mint az Ipoly, nem igazi, de mégis - a szavaknak hatalmuk van. Mi lesz velünk, ha élesre fent szavakkal dobálkozunk? 

 

 

              

        Zálog (2014, Salgótarján)                                                                             A fa  (2014, Ipolybolyk)

 

[ 2014. február 5.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Ambrotípia ]

 

Ma új kollódiummal és előhívóval dolgoztam. A kadmium-sós változat sokkal jobb, mint a nátriumos. Úgy tűnik tartósabb is. Az előhívó ugyanaz a klasszikus vas szulfátos recept, csak új keverés. Az optimális expozíció meghatározása még nem az igazi. Fényméréshez szokott eszemnek még át kell állni egy kicsit.  Próbálom megtanulni és érezni ezt a csodálatos technikát, igyekszem megszokni, minél többet megtanulni róla. Csendéletek készítése jó gyakorlás.   A lakkozás még korántsem tökéletes. Próbáltam olyan porlasztós spriccelővel fújni. Nem rossz, de nem is olyan nagyszerű. Fejleszteni kell még. A fürdőszobát ellepték a különböző butéliák, üvegcsék, fiolák, tartálykák. Rengeteg van belőlük. Az egyikben ilyen vegyszer, a másikban olyan, a harmadikba amolyan. Az egyik gyulékony, a másik erős méreg a harmadik robbanásveszélyes. Megjelentek a foltok a falon, mosdón, kádon. és a gumikesztyű ellenére a kezemen is A lakásban erős levendulaolaj-illat terjeng. Szóval borzasztó. Judit édes és végtelenül türelmes. Kezdnek jobban alakulni a dolgok.  Néhány összefüggés kezd derengeni. A hétvégén portrézást tervezek.

 

                   

    Judit (2014, Losonc) - ambrotípia                                                Julcsi  (2014, Losonc) - ambrotípia

 

 

[ 2014. február 3.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ „Üzenetet írok nektek...” ]

 

"Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak, és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni és rombolni akarnak mindent, ami régi. Üzenek nektek, ti új emberek, én, a régi ember.Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind..., de megapadtunk. Többen más utakra fordultak; könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz a hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között, járom a köves ösvényt és hosszú esztendőkön által körülfújt a fagyos szél és perzselt a nap. És nemsokára talán utolsó leszek az utolsók között. Ezért hát keresztülvirrasztom ezt a telet és írok öreg betűket sárga, avas hártyára. Üzenetet írok nektek új magyarok, én a régi magyar. Írok elmúlott dolgokról, porladó apáink dolgairól nektek, akik csak előre akartok nézni. Mert ti sok világot bejártatok; sokat láttatok, sokat tanultatok és ezért azt hirdetitek, hogy nálunk semmi sincsen, hogy ezer esztendő alatt apáink csak ittak és verekedtek..., gúnyolódva, gőgösen fitymáljátok a mi köves, sovány hegyeinket, mert idegen országban láttatok gazdag termőföldeket is, minduntalan kikiáltjátok, hogy itt csak pusztult minden, hogy nálunk csak nyomorúság nőtt és szegénység nevelődött és hideg, tudatlan sötétség: én azért mégis hozzátok szólok. De lesznek, akik utánok jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős, ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. És szerezni fognak, építeni fognak, és gyermekeik lesznek és unokáik. És boldogok lesznek... Az én lábam nyomát pedig eltemetheti a hó, de síromon soha se lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is, az én véreim: unokáim unokái, mint ahogyan én is megemlékezem nagyapáim, dédapáim, ükeim és őseim dolgairól. Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük. Mert én itthon maradtam. Mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak és munkám folytatása az ő munkájuknak. Ezért."

 

 

            

Alma üvegekkel (2014, Losonc) - ambrotípia                                                     Tea (2014, Losonc) - ambrotípia

 

 

Az elmúlt napokban szinte teljesen a kollódium hatása alá kerültem.  Kerek három napig semmi sem sikerült:  kimerült a rögzítő, nem találtam el a kollódium-réteg vastagságát, mindig az ideális expozíciós idő mellé lőttem, és ha véletlenül használható lett  a kép, akkor majdnem egy órás munka eredményét slussz-poénként a lakk lemosta az üveglapról. Gutaütés. Három nap kudarc, három nap sikertelenség. Gondoltam kezdem a végéről: megpróbáltam a lakk problémáját megoldani. Borókagumi (szandarak) - kb. 50g,  etanol - kb. 250 ml, desztillált víz - 5 ml és levendula olaj - 30 ml ... ebből áll a lakk. Szerintem egyedül az etanol (alkohol) oldja a kollódiumot - a levendulaolaj főképp linaloolból (ami szintén alkohol) és linalil-acetátból áll, de az csak 30 ml...  -  vagyis le kell csökkenteni az etanol arányát, helyébe pedig disztillált vizet kell tenni.  Etanol -100 ml, desztillált víz + 7 ml, elég híg lett, de nem az a fő baj, hanem az, hogy manapság még rendes desztillált vizet sem tudnak gyártani, mert az egész befehéredett és megzavarosodott. Zsupsz új lakkot keverni, bár kipróbáltam a zavarosat is, egész jól használható. A kollódium túl híg, hamar lecsurog, vékony réteget képez. A kísérletekhez az egyszerűbb receptet használom, ami Extra Dry néven ismert - kálium bromid, kálium jodid, etanol és kollódium. Kipróbáltam egy másik receptet is, portrékhoz használták a régiek - kadmium bromid, kadmium jodid, éter, etanol és kollódium. Jobbnak tűnt, de még talán nincs itt az ideje.  Ügyelni kell a tisztaságra, túl sok az a folt és a kosz a képeken. Álló érzékenyítő edény talán segítene valamit. Tervbe vettem a készítését. Gondosabban kell tisztítani az üveglapokat, többet mosni, törölni. Korabeli irodalmak 24 órás kénsavban való áztatást javasolnak. Az expozíciós idő meghatározásához végül a sötétkamrában nagyításnál használatos csík-próbát alkalmaztam, elég sikeresen.  30%-os  nátrium tioszulfát oldatot tervezek, már meg is rendeltem az anyagot. Tapasztalatom szerint jobb a 3 mm-es üveglap, a 2mm-es túl vékony, hamar kicserbul a sarka, igaz a vékonyabbat könnyebb vágni. Losoncon Judit talált egy kis üvegkereskedést, ahol árulnak 2mm-es fekete üveget. Jövő héten vágatok pár darabot - ki szeretném próbálni.  Csodálatos, mágikus ez a technika. És mi tagadás, fárasztó. Dolgozni kell vele, elmélkedésre, tanulásra késztet. Segít megismerni a kudarcot és tapasztalatot meríteni belőle. Egy végtelen történet, időben és térben egyaránt.  „Üzenetet írok nektek új magyarok, én a régi magyar. Írok elmúlott dolgokról, porladó apáink dolgairól nektek, akik csak előre akartok nézni…”- írja Kós Károly a Régi Kalotaszegben. Gondolatai 1911 óta mit sem vesztettek időszerűségükből.

 

 

[ 2014. január   10.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Nagyformátum, kollódium, meg miegymás ]

 

Nedves kollódiumos direktpozitív eljárás - gyűjtőnév. Ismereteim szerint magába foglalja a ferrotípiát, tintípiát és az ambrotípiát is. Bővebben az utóbbiról lesz majd szó. Ahogy a nevében is van, negatív nélkül készítünk egyetlen pozitív képet. Egyetlen és egyedi darabot. Hogyan is keveredtem bele ezekbe a dolgokba...  Először fényképészeti tárgyú szakolvasmányaim nyomán. Másodszor Zalka Imre révén. Harmadszor az állandóan múltba révülő mániám miatt. Mindhárom nyomós ok, tehát lassacskán igyekeztem mindent megtenni azért, hogy menjen a dolog. Szépen lassan haladtam. De nem is kell gyorsan semmit. Boldog emlékezetű nagyapám szerint, az is sietett, aki leesett a fáról. Ez egy 19. század-közepi  eljárás, üveglapokra készül - Losoncon a buszállomás melletti üveges 2 mm vastag üveglapokat rendel a kedvemért, precízen méretre vágja, sőt még a széleket is lecsiszolja. A fényképezőgép: szovjet-orosz gyártmány, FK 18x24 cm-es műtermi gépnek is használható nagyformátumú faláda, harmonikával, matt üveggel.  Szép gép. Találkozik benne a szocialista realizmus a századeleji romantikával úgy, mint pirkadatkor az éjszaka a hajnallal. Tipikusan orosz...  mint Gogol vagy Bulgakov, Jeszenyin, Majakovszkij, Rimszkij-Korszakov, Rahmanyinov. Amikor az ember bebújik a fekete kendő álá élességet állítani, akkor a külvilág teljesen megszűnik és egy teljesen más dimenzióba kerül. A blende szépen működik az objektíven, a fogasleces élességállítás is rendben van, a mattüvegen szépen kirajzolódik a kép. A kihuzat sértetlen.  Először 18x24 cm-es pozitív papírt teszek a fa kazettába, ha esetleg nem lenne fénymentes, ezért nem olyan nagy kár. Élességállítás, blende teljesen kinyitva, f 4.5, fénymérés, exponálás. Ebben a gépben nincs semmiféle zárszerkezet, az exponálás az objektívsapka levételével történik. Rögtön előhívom a papírt, türelmetlenül nézem a negatív képet, kifogástalan. Jöhet a síkfilm. Szintén rendben van. Gyönyörű kontaktképet ad, hihetetlen részletgazdagság és bokeh, akár a középformátumhoz képest is. A nagyformátumú negatív lehetőséget ad az argentotípia kipróbálására - alább írtam róla.

 

 

                  

Paprika - csendélet  (2014, Losonc) - ambrotípia                              Butéliák  (2014, Losonc) - ambrotípia

 

 

A következő lépés a kollódiumos üveglemez - ambrotípia. Az üveglapot először alaposan meg kell tisztítani. Ettől függ a kollódium mechanikai stabilitása. A tisztításhoz krétapor, desztillált víz és etanol /95-96% szesz - nem meginni.../, kb. 40g + 50ml + 10 ml keverési arányban, ami természetesen nem túl kritikus. A keletkezett péppel egy száraz puha rongyocska segítségével alaposan átdörzsöljük az üveglapot, a végén még leöblítjük etanollal. Ügyelünk arra, hogy a tisztitóelegyből sehol sem maradjon. Kicsit még hagyjuk száradni a lapot, majd következik a kollódium felöntése. Itt álljunk meg egy percre. Én készen vettem, kollódium 120ml + éter 60ml + etanol 60ml keverési aránnyal. Ez nem elég, hozzá kell adni még ezt-azt - én a következő módon csinálom:  A oldat - 120 ml kollódium, 1.5g kálium bromid, 3 ml desztillált meleg víz, B oldat - 120 ml 96%-os etanol, 2g kálium jodid. A B oldatot beleöntjük az A oldatba, összekeverjük és 1-2 napot állni hagyjuk, majd az egészet átöntjük egy másik üvegbe úgy, hogy az üledék az előzőben maradjon. Tehát nekiláthatunk az öntésnek. Én így csinálom: bal kezem ujjainak hegyére teszem az üveglapot, ügyelve arra, hogy a tiszta oldalához már semmivel sem érjek hozzá. Jobb kezemmel annyi kollódiumot öntök az üvegre, hogy le ne csorduljon róla, de elég is legyen rá és egyenletesen beterítse. Bal kezem körkörös mozgatásával igyekszem széttelíteni a kollódiumot az üvegen, ami fölösleg azt egy másik üvegbe leöntöm. Egy égő gyertya felett valamelyest megszárítom és következik az üveglap érzékenyítése. Ez ezüst nitrát oldatban történik - 10g ezüst-nitrát, 100 ml desztillált víz, egy csepp salétromsav - egyes források szerint speciális álló edényben. Én egyszerű műanyag tálban végzem, semmi gond vele. Ezt a műveletet már biztonságos piros fényben végezzük. Természetesen sötétkamrai megvilágításban végezzük a még nedves üveglap kazettába helyezését is - innen az elnevezés, nedves kollódiumos eljárás, hiszen az érzékenyített üveglap száradásával veszt az érzékenységéből. Apropó érzékenység - ez több tényezőtől függ.  Legjobb tesztképeket készíteni, s így meghatározni a expozíciós paramétereket /rekesz-érték, megvilágítási idő/. Aki ennek ellenére mindenképp expozimétert akar használni, az érzékenység gyanánt kb. 1 ISO-val számoljon.  De mondom: biztosabb a próbakép. Az expozíció még a nedves üveglapra történik. Ebből következik, hogy először beállítjuk a képet /kompozíció, élesség/, érzékenyítjük az üveglemezt, kazettába tesszük, gyorsan ellenőrizzük a beállításokat, aztán bele a kazettát a gépbe, majd exponálunk. Ennyi.

 

       

   

FK 18x24 cm fényképezőgép, Industar 4.5/300 objektívvel

 

Jöhet az előhívás és a többi. Mondanom sem kell, hogy piros sötétkamra-megvilágításban dolgozunk. Tehát először az előhívás. Többfajta hívó-recept van forgalomban. Én a következőt használom: 360 ml desztillált víz, 16g vas szulfát, 15 ml jégecet, 18 ml etanol. Az előhívási idő kb. 15 másodperc, hívhatunk tálkában is, de úgy is, hogy a lapra öntjük a hívót. Megszakító fürdőként egyszerű vizet használunk, majd rögzítő oldatba helyezzük - én 20%-os nátrium tioszulfát oldatot használok, de itt is több lehetőség van. Rögzítés után még egy két vízcserés mosás, majd szárítás - a kép nagyon sérülékeny, vigyázzunk rá. Ezért lakkozzuk - borókagumi, etanol, levendulaolaj keverékét használok. A lakkot ráöntöm az üveglapra, mozgatással szétterítem a lakkot, a fölösleget egy másik üvegbe csurgatom. Gyertya lángja felett, majd szabadon letéve szárítom. A kész lapot fekete hattér elé helyezve pozitív képet kapunk. Amit talán még érdemes megemlíteni: a használt vegyszerek veszélyesek. Óvatosan, gumikesztyűben, védőszemüvegben, vigyázva dolgozunk. Ne riasszon meg senkit, hogy vegyi anyagok, meg kevergetés,  meg honnan vegyünk ezt meg azt. Viszonylag könnyen és nem túl drágán minden beszerezhető internetes vásárlással, ami kicsit drágább az az ezüst nitrát. Aki lustább az megvehet mindent megkeverve is, egy szlovák ember, bizonyos Rasťo Čambál, Prágából ilyesmiket árul, jó áron, jó minőségben, és most ez a reklám helye MAMUT-PHOTO.COM - akár megkeverve, akár alkotóelemnként. És a konklúzió? Hát az biztos, hogy egy mobiltelefonnal vagy bármilyen digitális eszközzel jóval gyorsabban és nagyobb mennyiségben készíthetünk szép színes képeket. Steril, szépséges képeket. Fotósoppban ezeket még tovább javíthatjuk. Egy ambrotípa elkészítési ideje, ha minden jól megy kb. 45-60 perc. Ennyi idő alatt egy 32 GB-os kártyát háromszor telefényképezhetünk a legújabb belépő kategóriás digitális gépünkkel. Ez tény. Akkor mire jó ez az egész?  Csodálatos, utánozhatatlan hangulatú képeket készíthetünk. Másfél évszázadot utazhatunk az idő bizonyos szegmensében visszafelé. Sokat tanulhatunk, s szorgalmasak vagyunk, akkor megtudhatunk  néhány dolgot az igazi fotográfiáról. Valódi anyagot érzékelhetünk, ami azért egészen más, mint valami virtuális világ pengéjén egyensúlyozva pixeleket szaporítani.

 

 

[ 2014. január   5.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A pozitív, mely negatív, de végül mégis pozitív lesz ]

 

Birsalma pálinka, Balassi verseivel egyetemben jót tesz a gondolkodásnak. Tudvalevő, hogy a síkfilmet, ha úgy hozza a sors, helyettesíthetjük pozitív fotográfiai papírral. A papír lényegesebben olcsóbb, mint a film.  A papír kidolgozásánál piros fényt használhatunk, nem kell tök sötétben mattatnunk. Megfelelő hívóval kiemelhetjük a tónusokat is. Mivel piros fényben dolgozunk és látjuk a pillnatnyi eredményt, könnyen kormányozhatjuk a hívás folyamatát a kívánt irányba. Igaz a film, azért film, de:  demonstrációs, gyakorlási célokra megfelel  a papír is, sőt megkockáztatom még komoly munkára is használható. Az érzékenysége jóval kisebb, mint a  filmé, ennek okán nől az expozíciós idő. Én így csinálom:  multigrade RC papírt használok, konkrétan 18x24cm-s Ilford MGP.44M papírt. Exponálás után nem pozitív hívóban hívom elő /persze ebben is lehet.. /, hanem negatív hívóban - Rodinalt /Foma R09/ használok 1+25 hígítási arányban. Ez elég tömény, tehár kemény, kontrasztosabb képet ad, amit szeretek. Lehetőség van kontakt másolat készítésére /előhívás után negatív képet kapunk a papíron, amire ráhelyezünk egy másik papírt, megvilágítjuk, és így kapunk pozitív képet.../. Az így kapott kép kicsit plasztikus. Jobban szeretem az élesebb,  kontrasztosabb végeredményt, ezért más módszert próbáltam ki.  A fordítós filmeknél használatos az előhívás közbeni megvilágítás, ami pozitív képet eredményez. Ezt próbáltam alkalmazni én is, mégpedig úgy, hogy az előhívási idő 1/3-1/2-nél a papírt kiveszem a hívóból, emulzióval lefele fordítom, felülről fehér fényű, lámpával /a Meopta Opemus 6 nagyító lámpafejét használom, 230V/ 150W opál izzó/ megvilágítom 3-6 másodpercre /tapasztaljuk ki, vagyis empirikus úton tegyünk szert erre az ismeretre/, majd a hívást tovább folytatom és rendes időben befejezem.  Az előhívás végeztével a papíron pozitív képünk lesz, megszakítás és rögzítés után kimossuk, majd kedvünk szerint szinezzük vagy szárítjuk.

 

 

                 

(2014, Ipolypolyk)                                                                                                    (2014, Ipolybolyk)

 

 

 

[ 2014. január   2.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Argentotípia ]

 

Argentum - ezüst. Az ezüst nitrát játsza a főszerepet ebben a  19. századi fotográfiai technikában. Tehát régi másolási eljárásról van szó, áltlában negatívról másolunk és pozitív képet kapunk. A  pozitív kép hordozóját, a fényérzékenyített papírt magunk készítjük. A másolás konktakolással történik, a megvilágítás pedig UV fénnyel /UV lámpa, napfény.../.  Mire lesz szükségünk? Elsősorban nagyformátumú negatívra. Kontaktmásolatot csinálunk, tehát olyan méretű lesz a pozitív kép is, mint a negatív. Nagyformátumú negatívot nagyformátumú fényképezőgéppel tudunk készíteni síkfilmre. Csendben megjegyzem: technikailag lehetséges, hogy digitális úton készítsünk negatívot, személyes véleményem viszont az, hogy ez a szép és érdekes régi eljárás nem érdemli meg azt, hogy belekutyuljunk bármilyen modern, digitális elemet. Akkor igazi és hiteles, ha igyekszünk mindent úgy csinálni, ahogy azt a régi mesterek tették. Tehát kalandra fel:  készítsük el a pozitív papírt. Nem minden papír felel meg erre a célra. Egyszerű irodai papír biztos nem hoz jól eredményt. A papírkereskedésekben kapható grafikai alkalmazásokra használható papírokat javasolják - tehát jól enyvezett savmentes papírok az igaziak. Én a Ceiba, Guardi Artistico de főleg a Fabriano Accademia papírokat használom, teljes elégedettséggel. A papír fényérzékenyítésére ezüst nitrátot használunk... tehát keverni fogunk. A oldat:  90g ferri-ammónium citrát, 250ml desztillált víz. B oldat: 15g borkősav, 250 ml desztillált víz. C oldat: 38g ezüst nitrát, 250ml desztillált víz. Beleöntjük az A oldatot a B oldatba, majd állandó keverés mellett beleöntjük a C oldatot is. Ezáltal az oldat fényérzékennyé válik, tehát sötét üvegben tároljuk, használat előtt 2-3 napig álljon. A papírra normál benti világítás mellett ecsettel viszem fel a fényérzékeny réteget - erre a célra olyan ecset vagy eszköz  kell, melynek nincs fém része. Az emulzió ne álljon a papíron, ne legyen rajta se sok se kevés. Szárítás után jöhet a megvilágítás. A fényérzékeny réteg normál fényre nem érzékeny, csak UV fényre, tehát ilyen fénnyel kell exponálnunk. Gyakorlatban UV lámpát vagy napfényt használunk. Az érzékenyített papírra ráhelyezzük a negatívot és másolókeretbe helyezve megvilágítjuk. Másolókeretet egyszerűen készíthetünk két üveglapból, melyeket valami erős csiptetőkkel egymáshoz fogunk.  Ha UV lámpával világítunk, akkor ezt kb. 10 cm-ről tegyük a negatív fedettségétől függően kb. 2-3 percig, ha pedig napfénnyel, akkor kicsit tovább. Az optimális időt kísérlettel állapítjuk meg. Jöhet az előhívás, amit szintén normál fénynél és vezetékes /klórt tartalmazó/ vízzel végezzük, a klór fontos elem, ha nem áll ilyen a rendelkezésünkre, akkor 100g bóraxot oldjunk fel egy liter vízben, s az is jó lesz. Rögzítésre nátrium tioszulfátot tartalmazó rögzítőt használok /Fomafix P/ kicsit jobban hígítva, kb. 1-2 perig úsztatom benne a papírt. Ezután 30 perces mosás, 3x-4x-es vízcserével. A szárítást egyszerűen felcsipeszelve vagy törölközőre helyezve végzem. Érdemes megemlíteni még, hogy a kép kontrasztját erősíthetjük, ha az előhívást savanyú környezetben végezzük, vagyis az előhívóba nem hígított élelmiszeripari ecetet öntünk vagy citromsavat szórunk. Kész képünk színe a sárgásbarnától a sötét tónusú hideg barnáig változhat.  Elmúltak az ünnepek. Új év.  Sic transit gloria mundi.  Január van, kissé őszies időjárással. 

 

               

                       

    (2013, Ragyolc)  - argentotípia                                                                               (2013, Losonc) - argentotípia

 

 

 

 

[ 2013. december   23.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Lith print ]

 

Mi akar lenni ez a furcsa kifejezés, anglikanizmus, kimondhatatlan és megérthetetlen valami? Az a helyzet, hogy nem találtam hozzá megfelelő magyar megnevezést - aki tud, azt kérem, tudassa velem. Mégis megpróbálom úgy leírni, hogy érthető legyen. Tehát ez egy fotográfiai eljárás, mikor a meglehetősen túlexponált pozitív papírt egy speciális /általában litográfiában használatos/ hívóban hívjuk elő úgy, hogy abban a pillanatba kapjuk ki, amikor a középtónusok rohamosan sötétedni kezdenek. Hmmm, felvetődik a kérdés, hogy mi az egésznek az értelme. Értelmet ha úgy akarjuk, akkor bármiben is nehéz találnunk, hiszen amint tudjuk vanitas vanitatum et omnia vanitas, de mégis, próbálkozzunk meg vele. Tehát ha jól sikerül a mutatvány, akkor az értelme az, hogy igencsak érdekes fotográfiákat sikerül így készítenünk, melyek szinte már inkább grafikának tűnnek. Persze csak tűnnek, mert valódi fotográfiák.  Hogyan juthatunk el a végeredményig és mire van szükségünk ennek az érdekes útnak a végigjárásához?  Ha van klasszikus sötétkamránk nagyítóval, tálkákkal, akkor már a nagyja meg van. Ami kell, az  előhívó. Speciális lith hívó kell. Két út van előttünk: veszünk készen vagy keverünk. A szakirodalom szerint ilyen előhívót bőven gyártanak /Fotospeed LD-20, Kodalith Super RT.../, ennek ellenére ebben az országocskában, ahol élek nem tudtam semmilyet sem vásárolni. Külföldről rendelhettem volna, tehát kevertem. Íme a receptem:  A oldat - hidrokinon 25g, nátrium-piroszulfit 25g, kálium-bromid 25g,  meleg víz, kb. 40-50 fokos 750 ml, B oldat  - nátrium-hidroxid 50g, hideg víz 1000 ml.  Természetesen említenem sem kell, hogy elég agresszív anyagokról van szó, tehát be kell tartani minden biztonsági szabályt. Az úgynevezett "lith effektus" a hívó keverésétől, hígításától és kimerülésétől függ. Ezekkel a paraméterekkel valamelyest szeparálni tudjuk a hideg és meleg tónusokat valamint a lágy és kemény kontrasztokat. A gyakorlat azt mutatja, hogy elég nehéz kétszer ugyanabba a folyóba lépni, vagyis két egyforma képet készíteni. Én így kevertem: 1 rész A oldat, 1 rész B oldat, 15 rész víz. A papír pozitív színe világos sárgás, barnás, szépiás. Tónusa változó. Tapasztalatom szerint nem minden papír megfelelő lith print célra.  Némelyik jobb, némelyik kevésbé, némelyik egyáltalán. Ki kell próbálni, kisérletezni kell. És ez szép. Megvilágítási idővel úgy állunk, hogy 2-3-szor több, mint normál esetben. Tehát jócskán túlexponálni. Ennek ellenére az előhívás hosszadalmas - általában 10 percen túl, gyakran jóval túl. Tehát türelem. Lehet kísérletezni a hívó hőmérsékletével is - a megszokottnál jóval melegebb hívóval dolgozunk, próbálkozásaim hőfok-tartománya egészen 40-45 fokig terjed. Az alábbi képeket 18x24 cm-es síkfilmre fényképeztem, s nagyítás nélkül készítettem kontakt másolatot ugyanolyan méretű papírra. De ennek nincs jelentősége: akár 35mm-es /vagy bármilyen/ filmről is készíthető lith print, természetesen nagyítással. Vagyis minden úgy történik, mint a klasszikus fotográfiánál, csak az expozíció nől 2-3-szor  és az előhívó nem klasszikus, hanem lith. Megszakítás, rögzítés, mosás ugyanaz. 

 

 

                           

             (2013, Ipolybolyk)                                                                                        (2013, Ipolybolyk)

 

film:  Ilford FP4 Plus 18x24cm-es  síkfilm, hívó: Ilford Microphen 1+1

kontakt másolat Ilford MGP.44M 18x24 cm-es papírra,  hívó:  lith saját keverés a fenti recept szerint 1+1+15

 

Ajánlom mindenkinek ezt a módszert. Azoknak, akik szeretik az alternatív fotográfiai eljárásokat. Azoknak, aki le akarnak lassulni ebben a világban, ahol a rohanás az úr és divat sietni.  Azoknak, akik inkább az idő feneketlen kútja felé szeretnének hajolni és nem a fotóshopban  akarnak imitációkat gyártani. Azoknak, akik szeretnek ár ellen úszni. Mert az érdekes és sorba állni mindenki tud. Nemcsak parancsra, hanem önként is.

 

 

[ 2013. december   8.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Japángok és vietmányok ]

 

A hírek szerint japángok jelentek meg a füleki piacon gumicsizmát árulva. Aztán jött a helyesbítés: mégsem japángok voltak azok, hanem vietmányok. Ez egy nyolcvanas évekbeli történet. Szülővárosomban azóta sokminden történt és jóformán semmi sem.  Ne céltalanul sétáljunk, ha esetleg úgy alakul, hanem nézzük meg ezt a várost estefelé. Japángokat ugyan nem találunk, vietmányokat is csak  elvétve. A leszentülő nap kihúzza az épületek kontúrját, éles kontrasztokat rajzol. A romlást s a rossz arcú embereket kiretusálja, de a ronda billa-hodályt mégis ott hagyja a vár, Fülek büszkesége előtt. Bizarr látkép, az évszázados romokba sütött billa-billog ballag az agyunk felé.  A valaha hangulatos kisváros lassan a saját mocskába fullad, mert nincs munka és megélhetés, de ha lenne, akkor is a lustaság és a restség nagyobb úr már, mint a tisztesség.  Mi édes hazánknak, romlott országunknak tekintsük meg sorsát, azelőtti fényét, dücsősége színyét s mostani romlását, győzedelmes voltát, szabadsága fogytát s végső pusztulását... - írta vala Koháry István gróf, Fülek utolsó és örökös kapitánya, a város templomának újjáépítője.

 

 

                               

                                      Billa várral  (2013, Fülek)                                                                         Ferences templom estefelé (2013, Fülek)      

  

 

Rodinal...  Legenda, valóság, misztifikáció, vagy csupán egy vegyszer a sok közül? Még nem igazán érzem ezt a hívót. Még csak használati utasítások és mások tapasztalatai szerint dolgozom vele. Még kóstolgatom, mint farkas a bárányt, 1+25, 1+50, esteleg 1+100-as arány esik-e jobban. És mennyi hívásidő dukál, milyen keverési arányhoz és milyen filmhez... bár úgy látszik kezdek megállapodni az Ilford FP4 Plusznál, középformátumban és planfilmben egyaránt.  A klasszikus fotográfia olyan, mint egy elvarázsolt kastély: évtizedek múltán sem  teljesen bizonyos semmi sem és lépten-nyomon rengeteg meglepetés éri az embert.

 

 

[ 2013. november   12.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Hadonászó emberek ]

 

Érdekes, hogy azok a viselkedésformák, melyek régebben szégyenletesek voltak, ma már nemcsak elfogadottá váltak, hanem egyenesen büszkeségre adnak okot. Hadonászó emberek, Hajdú Pista remélem nem bánja, hogy kölcsön vettem novellás kötetének címét, szóval a hadonászó emberek, akik viselkedésükre igencsak büszkék, megriasztják, sőt megkeserítik embertársaik életét. Pedig nem kellene ezt tenniük.  Manapság az emberek nem tudnak uralkodni magukon.  Úgy hozta a sors, hogy igénybe kellett vennem a tömegközlekedés egyik társasgépkocsiját. Erre nagyon régen nem volt példa. Mondhatom, megrázó élmény volt. Tömött autóbusz, vödörfejű sofőr, akitől magyarul kértem jegyet, erre olyan szemet meresztett mintha komoly baj lenne a pajzsmirigyével, de szerencséjére nem szólt semmit, eszméletlen büdös, bolond beszédű emberek, a nemi élet és az anyagcsere vulgarizált szakkifejezéseit kötőszóként használó tizenévesek, visító-vihogó iskoláslányok, artikulálatlan hangokat társalgás gyanánt kibocsátó ilyen-olyan népek.  Túlzónak tűnik talán nem igazán finomkodó hangvételű, sommás megállapításom a közállapotokról.  Nem tudok mást mondani: aki nem hiszi, az járon utána.

 

 

                         

     Barátom, Káposzta Pista  (2013, Szilice)                                                                          Zsinagóga-maradék (2013, Losonc)

 

 

Múltkorában egy fiatal fotográfus kolléga kérdezte tőlem, hogy mi végre kínozzuk magunkat még néhányan mindenféle sík- és tekercsfilmekkel, meg vegyi anyagokkal, nagyítókkal, fényképpapírokkal, hogy ne is beszéljünk holmi lyukkamerákról, argentotípiákról, cianotípiákról, ambrotípiákról meg hasonló érthetetlen és emberi fülnek furcsán hangzó hókuszpókuszokról. Mikor itt a modern digitális fotográfia, 3200-as izón is borotvaéles, steril és szemcse nélküli színes képeket produkáló, komoly gépekkel, meg természetesen fotósoppal, amivel valósággá válhat az elképzelhetetlen is.  Ártatlan kérdésére nem tudtam értelmes választ adni, úgy, ahogy a mai világ által megfogalmazott kérdések többségével sem tudok mit kezdeni. Csak álltam, s hallgatagon széttártam kezemet, még a vállamon is rándítottam egyet.

 

 

[ 2013. november   2.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Multigrade világ ]

 

Nagyon szeretem a mély és meredek kontrasztokat. Ilyen a világ is.  Minden túl fekete vagy túl fehér, kevés átmenettel. A sült tök finom. Most van a szezonja. A város ahol élek egyre mocskosabb. Elvarázsolt  alakok bóklásznak céltalanul, megjelölve a maga területüket, territóriumot rabolva.  Területfoglalás folyik. Állandó jellemzője ez az ún. emberi civilizációnak. Állandóan harcolni kell. Valami ellen, valami mellett. Vagy fekete, vagy fehér. Néha naponta váltogatva. A képek jelentésteli felületek. Kiemelnek valamit - többnyire - a "kinti" téridőből, és ezt absztrakcióként (a téridő néhány dimenzióját a sík két dimenziójára szűkítve) teszik elképzelhetővé számunkra.*  Képek vagyunk talán mi is, minden pillanatunk, s kiemelnek bennünket is, mint ahogy mi tesszük az általunk kiszemelt objektumokkal?  Mindenki területet foglal. Vagy ez talán csak rögeszme? Paranoiás rögeszme? Van ilyen?  A képek jelenése a felületükön található. Egyetlen pillantással megragadhatjuk - de akkor felületes is marad.*  Általában felületesek vagyunk. Az átlagember mindig felületes.  Még a területfoglalása is felületes. Az egész történelmet végigkíséri az írás harca a kép ellen, a történelmi tudaté a mágia ellen.*  Igaz lenne az az elképzelés, mi szerint a tudomány az emberi tudat sikolya az ismeretlen előtt? A világban nem létezhetnek fekete-fehér faktumok, mert a fekete és a fehér határesetek, "ideális esetek": a fekete a fényben jelenlévő valamennyi hullám teljes hiánya, a fehér az összes hullámhossz teljes jelenléte. A fekete és a fehér: fogalmak, például az optika elméleti fogalmai. Mivel a fekete-fehér faktumok elméletiek, nem létezhetnek ténylegesen a világban.*  Az öreg Vilém ezzel rendesen elvetette a sulykot. Az ellentétek bizonyos tekintetben vonzzák egymást. Vagy talán ez csak egy elkoptatott közhely? Mondtam már, hogy nagyon szeretem a mély és meredek kontrasztokat?

* Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája

 

 

                  

        Normál fix gradációjú papír /Fomabrom  N112/                Multigrade papír /Ilford MGP.44M/, osztott szűrőzéssel

 

 

A végeredmény:  kettős kombinált expozícióval, mérsékelten lágy és kemény szűrővel készített kép
Film:  Ilford FP4 Plus 125/120, hívó Ilford Microphen 1+1
Papír:  Ilford MGP.44M,  hívó Ilford Multigrade 1+9

 

 

Már mondtam, nagyon szeretem a mély és meredek kontrasztokat. Sokat nyüstöltem magam, keményre hívott negatívokról, kemény papírokra igyekeztem nagyítani, jó is volt, meg nem is, de igazán sesem voltam elégedett a végeredményekkel. Pár éve felfedeztem magamnak a multigrade papírokat, és kezdődött a játék.  Sok múlik a negatívon, úgy kell eltalálni, hogy majdnem kemény legyen, de mégsem teljesen. Az Iford 125/120 FP4 Plus és Ilford Microphen 1+1-es hígításban lett a nyerő. A Rodinal /R09/  is jó eredményt adott, de igazán nem jötten még rá az ízére. Aztán jött a pozitív, sok papír, sok hívó, sok idő és sok munka. Nagyítók, lencsék, szűrők, multigrade- és színes nagyító fejek. Egy idő után kezdett mutatkozni némi eredmény.  Kis papírok után jöhetett a 30x40-es méret.  Talán jobban kedvelem a baritált papírokat, de most több okból is RC-re esett a választásom:  az Ilford MGP.44M RC Xpress használható és nem túl drága papírnak bizonyult. Először kisebb méretekben próbáltam, s mikor azt láttam, hogy jó lesz, ez járható út, akkor jöhetett a lepedő. A baritált papírt nagy méretben nem igazán tudom jól szárítani, az RC papírral nincs ilyen gond. Úgy tűnik a mély fekete színt is jól jeleníti meg.  Előhívóként az Ilford Multigrade tetszett. Az osztott szűrőzés legalább olyan finom, mint a csokitorta. Próbáltam Agfa, Ilford és Foma szűrőket is, de a variációk széles köre miatt a színes fejes szűrőzés mellett döntöttem.

 

Ilford Multigrade szűrők megfelelői Meopta színes fejen

Gradáció  Magnetta  Yellow     Gradáció  Magnetta  Yellow
0.00         10             85
0,25         12             78
0,50         14             72
0,75         17             65
1,00         20             60
1,25         26             55
1,50         32             50
1,75         39             45
2,00        45              40
2,25        49              34
2,50        52              29
2,75         56             24
3,00         60             20
3,25         62             17
3,50         64             14
3,75         68             12
4,00         75             10
4,25         98             7
4,50         130           5
4,75         168           3
5,00         200           0

 

A fenti táblázat mutatja, hogy kell beállítani a színes fej magnetta es sárga szűrőit. A cián /C/ szűrőt nullára állítjuk,  a magnetta /M/ és sárga /Y/szűrők gombjaival pedig beállítjuk a kívánt értékeket. A többi már hasonló, mint a normál pozitív kidolgozásnál. Próbacsíkok, stb. A kettős kombinált expozíciónál lágy szűrővel kezdünk /0,00 - 1,00/, aztán bekeményítünk  /4,50 - 5,00/. Próbacsíkok alapján meghatározzuk az optimális megvilágítási időt és blendét, valamint a lágy és kemény szűrők kombinációját. Ne siessünk. Ne türelmetlenkedjünk. Aki leesett a fáról, az is sietett.

 

[ 2013. október   1.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Ősz az idő... ]

 

Ősz az idő, hideg a tél.  Érik a birsalma is, de még van ideje.  Lehullik minden falelvél, nagyobbak a birsalmák, mint tavaly, de az idén jóval kevesebb termés ígérkezik. De sok anya azt fölszedné, ha a fiát megmenthetné, jóval kevesebb számban, de talán több minőségben. Sirat engem a madár is, földre lehajlik az ág is, pálinkára nem jut az bizonyos, de enni finom lesz, már most is az, s birsalma sajtot is készítek a tavalyi recept szerint. Dió helyett talán mandulát használok majd. Egy idő után ismét szépiás színezés kezdett foglalkoztatni. Ezúttal úgy döntöttem magam keverem meg a a szükséges oldatokat. Több lehetőség kínálkozott, én a szulfidos színezést választottam. Kémiából sosem voltam igazán jó, ezért az egész izgalmas kalandnak igérkezett.  Polster Alfréd és Polster Ákos fotólabor zsebkönyve szerint a  dolgok menete a következő:  a pozitív papírképet először halványító fürdőben kezeljük /kálium-ferricianid 35g, kálium bromid 10 g 1 liter oldathoz/ majd következik a színező fürdő /nátrium-szulfid 20g 1 liter oldathoz/. A halványító fürdőben 20 Celsiuson 2-4 percig hagyjuk lubickolni a pozitívjainkat, a színezőben pedig minden attól függ milyen színt szeretnénk elérni. A kívánt eredményhez tartozó értékeket  empírikus módon határozzuk meg. Támpontok:  világos sárgás: 20 fock körül 2 perc körül, barna 25 - 30 fok Celsius és 2-3 perc, teljesen sötét 30 fuck és 3 perec felett. Az oldat töménységétől is függ az elért hatás. Tehát kísérletezni kell és ez izgalmas.  Mivel a halványító valóban halványít, ezért erősen javallott a színezésre szánt képeket túlexponálni és kicsikét túlhívni is, mert máskülönben a színezett papírunk haloványabb lesz.  Gyakorlat teszi a mestert, de azért az első képeim valóban halványabbak lettek a kelleténél. Amint említettem kémiából gyenge vagyok, mint a harmat, ezért jött a konzultáció és Zalka Imre, aki a következő tanácsot adta:  A oldat:  880cm3 víz 14gr kálium-bikromát 120cm3 25%-os kénsav.  B. oldat: 200cm3 víz 10gr vörösvérlugsó 10gr kálium-bromid.  Az A. oldatból 8 részt hozzáadunk 1 rész  B. oldathoz  a beáztatott barna kimosott képet  kihalványítjuk mossuk majd papírhívóban újra hívjuk.  Hát Imre köszönöm szépen, dolgozom rajta, s az eredményeket közzé teszem.               

 

                                 

                   (2013, Pálfala)                                                                                                (2013, Szilice)

 

A birsalmával együtt érik a középformátumú fényképezés is.  Kiev 80:  a történet 1953-ba nyúlik vissza. Ekkor jelent meg a Hasselblad 1000F. Nem részletezem, de egy idő után a nagy Szovjet-Oroszországban úgy gondolták, hogy lemásolják. Több hasonló modellt adtak ki Salyut, Zenith, Kiev nevek alatt, több verzióban, ilyen-olyan objektívekkel. Mikor először találkoztam ezzel a géppel, rögtön tudtam, hogy nekem kell ilyen. A sors úgy hozta, hogy egy Kiev 80-as került hozzám, melyet 1978-ban készítettek.  Vega 12B 2.8/ 90 lencsével és három 6x6-os rollfilm kazettával, kicsit megviselt állapotban.  Kevés munkával kicsinosítottam. Ezekben a modellekbe fém redőnyzárat szereltek. Megbízhatatlansága miatt mindenki köpködi ezt  a bolsevik szépéget, bizonyos, hogy nem alaptalanul. A tesztfilmek tűrhetően sikerültek, néhány kivétellel. Néhányszor elfelejtettem kivenni a planzsettát, mégis tudtam exponálni. Az objektív f 2.8-on elég plasztikus képet rajzol, f 5.6-tól keményedik a rajzolat. Úgy tűnik, hogy a záridők sem pontosak. Nem tudom, hogy hány tekercs filmet bírna ki, de fölöslegesen nem kínzom. Beérem a szépségével. Mamiya RB67 ProS: kellett egy megbízható gép. A Mamiya 645-os 6x4.5-es képmérete számomra nem volt nagyon nyerő. Bár a gép viszonylag kicsi és könnyű, mégis a nagyobb és nehezebb Mamiya RB67-re esett a valasztásom. A 6x7-es képméret igencsak szimpatikus, mindenütt szuperlatívuszokban emlegetik. Központi zár az objektívben, nagy mattüveg és lupé, sok opció, harmonika-kihuzat, forgatható filmkazetta, robusztus masszív és igényes kivitel, rengeteg kitűnő objektív. Talán nem tűnik túlzásnak, ha azt mondom: úgy jártam, mint Csokonai Vitéz Mihály Lillával. Meglátni és megszeretni pillanat műve volt csupán.

 

Kiev 80 (Hasselblad 1000F kópia) - Vega 12B 2.8/ 90

Mamiya RB67 ProS - Mamiya Sekor 3.5/ 90

 

 

 

 

[ 2013. szeptember   12.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Elég lassan mászott... ]

 

A leningrádkettőről már írtam. A sors úgy hozta, hogy társat találtam neki: hozzám került egy Reflecta - Ricaflex típusú 6x6-os formátumú fényképezőgép. Szegény elég siralmas álapotban volt, az idő vas foga, meg miegymás, érdekes módon viszont a bőr tokban egy megbarnult rongyos papírkártyát találtam. A gép megtisztítása után olvashatóvá vált az objektív és a zárszerkezet típusa is:  az optika  Meyer Trioplan 3.5/7.3cm a zár pedig Compur típusú. A papírkártyáról az is kiderült, hogy a gyártási éve 1931.  A TLR rendszerű gép német gyártmány, 1930-tól gyártotta a Richter cég, több változatban. Blende értékei f3.5-től f22-ig állítható (3.5, 4, 5.6, 8, 11, 16, 22), zárideje pedig 1 másodperc és 1/300 között választható ( T, B, 1, 2, 5, 10, 25, 50, 100, 300). Valahogy megtetszett nekem ez a kis középformátumú gép. Gondoltam egyet, kettő lett belőle, és nekifogtam működőképessé tenni a gépet. Szétszereltem, gondosan megtisztítottam kívül-belül, mozgó részeit megkentem, majd összeraktam. Kipróbáltam szárazon, film nélkül. Tökéletesen működött minden. Mehet élesbe, filmmel. Fomapan 100-as nagyon megfelelt erre a célra, az Ilfordot azért sajnáltam, és nekiestem a próbának. Nehézkes volt megszokni a gépet, s valóban lassan kellett dolgozni. A mattüvegen vaksi szememmel nem túl sokat láttam, a helyes fókuszálás lupé hiányában szinte véletlen műve volt. Igaz, azért külső nagyítót azért bevetettem. S itt jött a Leningrád 2 fénymérő és dicsőséget aratott.  Igencsak megnövelte a sikeres expozíciók esélyét.

 

            

Paprika és orchidea (2013, Losonc)                                                               Rácsok, korlátok (2013, Losonc)

 

 

Nem bírtam ki, az egész filmet a fény prédájává tettem, paprikát és orchideát, rácsokat és korlátokat fényképeztem.  Mikor a a gép hátán lévő kis piros ablakon túlhaladt a 12-es szám, már rohantam is a sötétbe, hívótank, orsó, kicsit gondolkodtam, hogy Ilford ID-11, Ilford Microphen vagy Fomadon P legyen a hívó, aztán a Fomadon győzött. A negatív még az orsóban volt, de már láttam, hogy lesz belőle valami, csupán egy kocka lett rozoga. Használható gép, igaz kicsit nehézkes, de minden szokás dolga. Érdekes a vinyettáció, a belső fényterelő pereme picikét karcolja a filmet. Úgy tűnik, hogy a záridők is pontatlanok. Ilyen régi géppel nem is fényképeztem még, de meghozta a kedvemet. Hmmm... elérkezik lassan a digitális korszak alkonya. Igen, és a Teremtő magához szólította Huszár Tibort.

 

Reflecta - Ricaflex 6x6 Meyer Trioplan 3.5/7.3 cm és a  Leningd-2

 

 

 

[ 2013. szeptember   3.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Ipolybolyki impressziók ]

 

Hát, hogy a szívem egyik csücskénél kezdjem: kezembe akadt egy Leningrád 2-es régi expoziméter, s mivel megtetszett, úgy döntöttem, megjavítom, kitisztítom és alkalom adtán használom.  Régi orosz (szovjet időkből...) fénymérő, olyan, mint egy nyakék, hát szétszereltem. Szelénlapos, Depréz-rendszerű mikroamperméteres kis műszer, az összes alkatrész, ami még benne van az említetteken kívül egy ellenállás, néhány huzal, meg a a forgatható mechanikai rész, mely a szelénlapocskát ki és be mozgatja. Rögtön meg is javítottam, az asztali lámpa fényére a lengőtekercses mikroamperméter kitért, megtisztítottam az évtizedek koszától, beállítottam a jobb oldali fény nélüli nulla értéket.  Gondoltam, ha már ilyen szerencsésen alakult a találkozásunk, akkor összehasonlítom a kezem ügyében lévő  többi expoziméterrel, ami pedig volt a Pentacon Six TL fénymérős pentaprizmája, aztán a Nikon D-300s / D-700 digitális gép, valamint egy Sekonic L-758 D professzionális expoziméter, no meg, hogy legyen improvizáció is, gyorsan feltelepítettem a telefonomra egy androidos lightmeter alkalmazást...  ISO, ASA, DIN, GOSZT, no beszarás, ez a kis vacak nyakék-leninelvtárs első nekifutásra tiszta pontos volt.  Döbbenetes. Azóta is kis barna bőr táskájában büszkén feszít és segít a helyes expozíció kipuhatolásában.

 

                 

            (2013, Ipolybolyk)                                                                                  (2013, Ipolybolyk)

 

 

Ahogy a szilvát szedtem, az gondolkodtam, hogy hogyan is van ez a kerttel meg a gyümölcsössel. Mert ugye, ha az ember elhanyagolja szépen művelt kertjét, akkor azt felüti a gaz, benövi a burnya, az ócska semmire sem való. Ha nem szedjük le időben az érett gyümölcsöt, akkor az lehull, megrohad s odagyűlnek rá a darazsak. Eszembe jutottak ezek a dolgok, az ipolybolyki temetőben is, mikor a virágokat mentem öntözni, s közben a sírok feliratait böngésztem. Hasonló gondolatokat ébresztett bennem, mikor hazafelé tartva a falu közt belehallgattam az emberek beszédébe. Nem műveljük kertjeinket, mindent felvet a gaz.

Ecetes reszelt torma - kiássuk a tormát a földből, igyekezzünk ezt úgy tenni, hogy a gyökereket ne sértsük meg, vagy ne vágjuk el. A tormát mossuk majd tisztítsuk meg és reszeljük le a legkisebb lyukú reszelőn. A modernisták használhatnak konyhai mixergépet is. Aki szeretné és úgy kívánja, tehet bele almát, sárgarépát vagy céklát. Készítsük el a levet, ecet, cukor, só, víz felhasználásával. Az arányokat mindenki maga határozza meg ízlésének megfelelően. A lével öntsük fel a tormát hamarabb, hogy ne barnuljon meg. Hűvös helyen sokáig eláll.

 

 

                          

                    (2013, Ipolybolyk)                                                                                      (2013, Ipolybolyk)

 

 

 

 

[ 2013. augusztus  9.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Kisharsányi analógiák ]

 

Kisharsány. Kovács Udvarház.  Ez az a hely, ahol megáll az idő. Igaz nem örökre, hanem csak néhány másodpercre. Varázslatos itt az este, mikor még nincs fesztivál, mikor még kevés az ember. Meghitt, csendes beszélgetések, bor, pipa, diófa alatti üldögélés. Pillanat-befőttet készítünk, hogy legyen mit ízlelgetni fél-városi létünk csendesen kopár estéin.  Nemcsak az ódon falak és a hulló vakolat, a hegedű és a szaxafon hangja, nemcsak a pálinka íze és a pipafüst illata kereülne a dunsztos üvegbe, hanem kedves barátaink is. Azok az emberek, akikkel nem csak a beszélgetés öröm, hanem élmény hallgatagon egymás mellett ülni is.

 

 

                      

Pihenők (2013, Kisharsány)                                                                    Apa és fia (2013, Kisharsány)

 

 

Imre hordozza kardános háromlábú masináját, fényt mér, a fekete kendő alá bújik, hogy élességet állítson. Imre mestere a fotográfiának, de nemcsak annak... hanem az apaságnak is. Imre Lénának és Lolának meséli a világot, kolódiumot önt, ezüst-nitráttal vacakol. Imre nem ebből a világból való, mégis két lábbal kell, hogy álljon ebben a világban. Imre kitűnő beszélgetőtárs, alkalmi zuhanyt készít, ért a Barkaszhoz és még sok mindenhez. Imre keresi az alkalmat, hogy eleget tegyen a kérésünknek és családi képet készítsen rólunk. Imre Juditot is belevonja a képkészítésbe, elmagyarázza, mit miért és hogyan. Imre, köszönjük.

 

Családi kép (2013, Kisharsány) - Zalka Imre ambrotípiája

 

 

 

[ 2013. július  9.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Kutyák és emberek, avagy az előhívó illata]

 

Pentacon Six TL, mint ahogy már mondtam is.  Már korábban is akartam arról írni, hogy a városi ember másképp tart kutyát. Felöltözteti, gügyög hozzá, mintha gyermekember lenne. Hozzá igazítja minden idejét. Az emberek kutyákkal élnek a városokon, nem pedig emberekkel. Az emberek kutyákat szeretnek, mert már ember nem maradt a számukra, hisz azokkal ugatnak és kutyául bánnak. A játszóterekre nem gyermekeket visznek homokvárakat építeni, hanem kutyákat pisiltetni.  Igaz is, a kutya rövidebb ideig él mint az ember és csak ritka esetben szól vissza. Kutya világ van.  Igen Pentacon Six TL, Fomapan 100-as 6x6-os film, erről akartam írni, mert a kutyák csak úgy hirtelen az eszembe jutottak, érdekes érzés, mikor teljes sötétségben szétválasztom a papírtól a filmet, kitapogatom és befűzöm az orsóba, komótos, lassú mozdulatokkal felcsévélem, majd beleteszem az előhívótankba és fénymentesen lezárom.

 

               

      Edi bácsi (2013, Pálfala)                                                            Bastyúr István, juhász (2013, Szilice)

 

Mikor kiöntöm a tankből az utolsó csepp rögzítőt, az olyan, mint mikor Mozart Requiemje az Agnus Deihez ér. Párszor átmosom, és feltépem a tank tetejét, szétkapom az orsót, és bámulom a megállított idő lenyomatát, nem bírok vele betelni, pedig tudom, hogy még mosni kell a filmet.  Míg mosom, megebédelek, megiszok egy sört, elszívok egy pipát, majd felakasztom szárítani, csepptelenítem. Várom, türelemmel türelmetlenül, hogy megetessem a nagyító telhetetlen pofájával.  Megkeverem a pozitív hívót, az illata mint valami furcsa vad cseresznyevirágnak, éritése síkosan selymes. Beállítom a hőfokot, és már teszem is a filmet a nagyítóba. Csodálatos, mikor a fény belemar a papírba, ami fehér az fekete lesz, ami fekete az meg fehér. Érzem a matériát, a hívót, rögzítőt a papírt.  Csurog le végig  kezemen a víz, úgy nézem csodálattal az elmúlt pillanatot.

 

 

     

    (2013, Felsővály)                                                                                           (2013, Felsővály)

 

 

Kutya világ van. De annyi baj legyen. A múlt héten Gömörben csavarogtunk, barátaimmal. Meglátogattuk kedves öregjeimet, akik magukban hordozzák az elmúlt századok morzsáit. Dalokat, nótákat, néhány lépést, juhászbotokat. Hosszú történeteket életről és halálról, becsületről és becstelenségről. Végtelen türelmet, ami a ma emberének nem adatott meg. Fényképek készültek, film forgott. Nehezen mozgó aggyal, béna ujjakkal, vaksi szemekkel igyekeztünk furmányos szerkezeteinkkel letapogatni valamit, amit korokon és végtelen időn át hurcolva menteni, megmenekíteni az enyészettől úgysem lehet. Mert átvenni tőlük már nem tudjuk. Új barátaim nagyszerű kedves emberek. Jó volt velünk. Régi kedves öreg barátaimmal töltött minden perc ajándék: az örökkévalóság fricskája a mulandóságnak.

 

 

     

      Cselényi József, juhász (2013, Lőkösháza)                                                       A fa (2013, Szilice)                         

 

 

 

[ 2013. június  18.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Közép 6x6 ]

 

Pentacon Six TL, Ilford Delta 100, direkt és készakarva a keresőaknás megoldást választom, a fénymérős pentaprizmát parlagon hagyom, Carl Zeiss MC Biometar 2.8/120, és minden vas és üveg.  Forró napokba csapott a májusi ősz, micsoda végletek.  Jön a vihar, vagy akár egy összefirkált kapualj, kicsit dörzsölgetem és túlhívom, hogy sötét legyen és kontrasztos, mert a világ maga kontrasztos és túlhívott.  Ki kellene már menni megnézni Nagyapám cseresznyéit, kései fajta, nagyszemű, ropogós.  Talán találok még néhányat az öreg fákon, és megízlelhetem a régi időt, ágak recsegését, viharok tombolását, villámok csapdosását, s mindent, amit a gyümölcs és fája magába szívott fél évszázada.  A Nap már leszentült, megöntöztem a temetői virágokat, most hideg sört iszok.

 

 

                 

Kapulaj (2013, Budapest)                                                      Külváros (2013, Losonc)

 

 

[ 2013. május  23.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Mediawave ]

 

Komárom, Monostori Erőd, Duna, Mediawave. Nemcsak film, kiállítás, zene, színház, fotó, hanem intenzíven de kellmesen megélt közösségi élmény.  Nemcsak közösségi élmény, hanem barátság. Nemcsak barátság, hanem kinyújtott kéz kinyújtott kezet fog. Jazz, népzene és dj pozor. Elvont művészek és klézsei asszonyok. Táncház napja és slam poetry. Udvariasan egymást előre engedő lángosért sorba álló éhes mosolygós arcú emberek. Spontán szövődő beszélgetések, tudatos eszmecserék. Régi barátok, új ismerősök. Művészeti  műhelyek és laza borozgatás. Minden ami számít. El kell menni a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlétre. Mert jó ott. Sziget a mocskos haragosszürke tengerben.

 

 

            

Klézsei asszonyok  (2013, Komárom)                                                                       Gijs Levelt (2013, Komárom)

 

             

                  Iva Bittová (2013, Komárom)                                                            Hodorog András, Klézse (2013, Komárom)

 

             

 

 

 

[ 2013. április  11.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Költészetnapi ábrándképek ]

 

Áll a belvíz az Alföld közepén. Az Ipoly már apad. Elmúlt a harminckettedik táncháztalálkozó is. Ábrándképek futnak előttem, arcok, mozdulatok, hangfoszlányok. Valahol sűrű tempót húznak. Ma született József Attila. Költészet napja van, és kitavaszodott.  Ideje lenne már elveteményezni, hagymát duggatni. Nem én kiáltok, a föld dübörög. A városban, ahol élek tengerni a mocsok, a tavaszi szél hordja a port és a szétdobált szemetet. Kóbor kutyák és kóbor emberek lődörögnek cél nélkül. Csönd van. A virágok most megbocsátanak. Ezrek mondanak verseket, ezrek olvasnak verseket. Igaz kirántott csirkét is sokat esznek.   Dongják körül, mint húst a légy! A hetedik te magad légy.


 

                                                 

                    (2013, Budapest)                                                       (2013, Szék - Budapest)  

 

 

[ 2013. március  31.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Fekete föld ]

 

"Bánat, bánat, hol születtél, talán a fellegből estél, bánat olyan mint az enyém, nincsen a föld kerekségén. Kinek panaszoljam magam, kinek mondjam a bánatom, kinek mondjam ki hallgat meg, engemet ki vigasztal meg. Megmondanám a virágnak, de az megmondja az ágnak, nem mondom én csak a földnek, mer´ az nem mondja senkinek. Fekete föld neked mondom, te légy az én vigasztalóm, hallgassál meg vigasztalj meg, árva szívem nyugtassad meg." - így énekelték régen.

 

          

  Cselényi József, juhász  (2012, Lőkös)                           Pál István, juhász (2012, Salgótarján)

 

 

 

[ 2013. március  21.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Régi idő ]

 

Érdekes találmány a fotográfia, az ember általa konzerválhatja az idő egy vékonyka szeletét. Gyermekként kedves pillanataimban szívesen megállítottam volna az időt. Olyan szerkezetet szerettem volna bírni, amivel ez lehetséges, s azóta is sokat gondolkodom időn és időtlenségen.  Hiszen mi az idő? A tudat aspektusa, aminek segítségével rendszerbe szedjük emlékeinket? Elnézem ezeket az ábrázatokat, a ránc-barázdákat, sors szántotta arcokat. A szemeket, melyek úgy néznek, ahogy a pillanatot papírra rajzolta a fény. A statikus fényképek megelevenednek, a portrékhoz tartozó emberek szólnak hozzám. Eszembe jutnak a percek és órák, melyeket velük töltöttem. Valóságos hőseim ők, a maguk nagyszerűségükben, de egyszerűségükben és esendőségükben is. Ha időm van, s rendezgetem a régi fényképeket, néha meg-meg állok és elmerengek néhány rég elmúlt pillanat, a régi idő felett.

 

             

                    A gazda szeme (2012, Szilice)                          Magam lakom a pusztában (2012, Szilice)

 

Elgondolkodva nézem az öreg Csavnyiczkyt, Krisztus Pali bácsit, a serki juhászt, aki már a bárányfelhőket terelgeti az égi legelőkön. Az egyik találkozásunk alkalmával így beszélt a régi időkről: “Valamikor keményszárú csizsmába, priccsës nadrágba, fehér ingbe, feketë lajbiba, kalapba felőtöztem, az a paraszt, ha hat pár cipőt vëtt is, és minden órába mást húzott abba´ a bálba´, akkor is különbnek tartottam magam… Bi´ony, ez vót a valami. Ugye a juhászok, mind ismerték egymást, mer´ az összetartott mindég. Hát az szép élet vót, az a valamikori élet, mer´ az ember tisztëlte, bëcsültë a másikat, ha szëgényëk vótunk is. Ma me´ ëszi ëgymást a nép. Ilyen sëmmi világ van máma. Tëmët az idő minkët…”

 

                

Pali bácsi, a  serki juhász (2011, Serke)                               Ilonka néni (2011, Medveshidegkút)

 

Egy másik fotográfiám egymás mellé varázsolja a múltat és a jelent. Ilonka nénit konyhájában, ifjúkori arcképe előtt kaptam lencsevégre éppen akkor, mikor azon gondolkodott, hogy mivel is kínáljon bennünket vacsorára. Mindig szívesen és örömmel fogadott. Hangját lelkünkön kívül több felvétel is őrzi, többek között az Új Pátria sorozat medvesalji népzenét rögzítő lemezén is hallani felejthetetlen énekét: “Sëj, bádokolják az újbásti templomot, kilënc kislány hordja rá a bádokot, kilënc kislány kilënc barna lëgénnyel, sëj mindegyik a maga szërëtőjével…”. Két lábon járó daloskönyv volt, törékeny termetét ellensúlyozta és kiegészítette mindig jó kedve és kiváló, finom humora. Mag Deme Ilonka néni Medveshidegkúton élte le az életét, és itt is nyugszik a falu fölötti temetőben.

 

Néprajzi gyűjtés, Nagydaróc (Veľké Dravce, v. Nógrád vm.), 1987. A képen balról: Balog „Bero” Rudolf, Balog „Bero” Gyula, Agócs Gergely és Gyetvai Zoltán

 

Két világ van. Az egyik Te vagy, a másik a többi. Egyik a másik tükörképe, bár ez mindig egy „folyékony, torz tükör“. Talán ezért kellenek képek és fényképek. Hogy valamit, a kettő közé ékeljünk, hogy valamivel fokozzuk tükreink viszkozitását. Hogy fékezzük az idő múlását, kimerevítünk egyre több, tűnő pillanatot. Elnézegetjük, s ha képesek vagyunk kíváncsi nézelődéseink közben látni is, ráébredünk, hogy a világban, legalábbis abban a kimerevített, másikban, ott lapul a végtelen biztosság, a megkérdőjelezhetetlen nyugalom. – írta fotográfiáim elé Agócs Gergely, akivel szinte még kamaszfejjel indultunk el Nógrád és Gömör gyakran úttalan útjain, s akinek köszönhetem, hogy részese lehettem ennek a szellemi kalandnak. Az ujjaim között forgatom és nem tudom megilletődöttség nélkül nézni ezt az 1987-ből származó önkioldóval készült, technikailag nem igazán tökéletes képet, amely két cigány muzsikust és két mosolygó fiatalembert mutat. Majd három évtized távlatából is jól emlékszem a pillanatra, mely kimerevítve megmaradt.

Mesélhetném tovább a történeteket és nézegethetném tovább a fényképeket. A kettő voltaképp ugyanaz. Valóban, érdekes találmány a fotográfia, megőrzi azt, ami a tudat számára a legfontosabb: az emlékekké szelídült élményeket.

 

/ Megjelent a FolkMAGazin a XXXII. Országos Táncháztalálkozóra kiadott  2013/2-as számában /

 

 

[ 2013. január  16.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Urbanizálódottak ]

 

Künn szakad a hó, benn jó meleg, durmog a távfűtés, virsli fől és forró tartósított tej párolog. Kár is lenne tagadni, urbanizálódottak vagyunk. Lelkünkben azért él a természetes emberi lét utáni vágy, rendre kísérleteket teszünk, hogy eszményképeinket valóra váltsuk, de valahogy mégis mindig megalkuszunk, és már jó nekünk  a civilizáció minden áldása, minden átkával együtt. Napvilág, holdvilág, megbolondult a világ.... - érezzük szüntelen, mégis vacak városokban élünk, kicsiny szigeteket építünk a tengernyi mocsokban, s ha tehetjük házi szilvapálinkával és füstölt kolbásszal vigasztalódunk. Meg kellene állni levett kalappal, hajadonfőtt az út menti feszület mellett, s elgondolkodni mélyen, nem pedig holmi autókkal rohangászni eszeveszetten, virradatkor meghallgatni a csendet finoman megtörő madarak énekét az Ipoly partján, s nem azt hallani, ahogy csörömpöléssel, zajjal ébred a város. Csengő aranyainkat könnyű lyukas garasokra váltjuk, magunkért magunk ellen dolgozunk.

 

 

                               

Forgatós  (2012, Budapest)                                                                  Lelkünkben  (2012, Sőreg)

 

 

[ 2013. január  3.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Ablakok... ]

 

A Mikócsánál mentünk fel Judittal a falu fölötti dombokra, meglátogatni gyümölcsfáinkat, melyeket nagyapám, Mihály János Szemro ültetett majd fél évszázada, diófákat két sorba, minden fajtából, ami ízlett neki, ropogós cseresznyét, nagyszemű, június végén érő fajtát, megsimogatni kérgüket, s megnézni a helyeket, ahol gyermekként futottam, sihederként értelemre eszméltem, tetten érni az időt s enyészetet, mely körbeöleli a falut, melynek temetőjében nagyszüleim nyugodnak. Végig a gerincen mentünk  az eperfák mellett, a várnál jöttünk le, a felvégen, néztük az üres, rogyadozó házakat, rajtuk a nyomokat, régi idők fragmentumait, a faragott díszítéseket, kimunkált megrozsdált zsanérokat, a mohával belepett cserepeket, a tágra nyitott szemekként semmibe meredő ablakokat.  Délután volt, néha fáradt kakas hangja reccsentette szét a csendet, fagyott sár, jég, hófoltok. Hazám, Nógrád, hazám, Gömör.

 

 

 

                          

       Kövek, fény, fa  (2012, Sőreg)                                                Itt nyugszik  (2012, Serke)          

 

 

 

[ 2012. december  9.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Bús düledékeiden... ]

 

A táj úgy úszik el mellettem, az autó ablakából nézve, mint egy vetített díszlet egy filmstúdió falán. Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Valaha módos szorgalmas, dolgos emberek laktak itt, mára minden mint a sáskajárás után. Rendezett porta helyett, rendetlenség, szemét mindenütt, a földeket gaz veri fel.  Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?  Nagy városba érünk, kelet metropolisza mondják rá, pedig csak egy szutykos ipari központ a semmi közepén, ifjúságom színhelye. Félig már szétbontották a régi uszodát, a medence valaha volt ugrókövei mechanizált szörnyek harapásai nyomán az útról is láthatóak. A város közepén üvegpalota, benne mű emberek rohangálnak, hatalmas mű csarnokokban, mű előkészületeket tesznek, hogy mű érzelmeiből fakadóan, mű ünnepet üljenek, s mű ajándékokat vásároljanak s mű ajándékokkal ajándékozzák meg azokat az embertársaikat, akiket a sors melléjük sodort, mű díszek mű csillogása közepette, halk mű zene szól, mindenen árcédula, minden eladó és minden megvehető. Semmi sem az aminek látszik, a szép csomagolás alatt csalafintaság.

 

 

                     

Mekdonaldsz (2012, Salgótarján)                                                                                      Szalag lebben (2012, Budapest)

 

 

 

 

[ 2012. november  17.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Ahogy telnek s múlnak a napok... ]

 

Ahogy telnek s múlnak a napok, úgy haladunk mindinkább az őszbe, az erdők színpompájukat csukaszürkére váltják, mint az egykori monarchia katonái, verten, sárosan, rozogán állnak a kopasz fák, pőrén szégyenkezve létük miatt. Levetett ruha-lombjukat avarrá silányította már az idő, a szépség csöndben rohad a nyirkos földön. Közben, úgy mint rendesen, történt ez meg az. Többedszer olvastam el Susan Sontag könyvét, melyet a fényképezésről írt, s hozzá mintegy illusztrációként Vivian Maier magával ragadó csodálatos képeit nézegettem. Sontag okos nő volt, azt hiszem értette a dolgok lényegét:   "A fotó: a tér és az idő vékony szelete. Fényképet gyűjteni annyi, mint a világot gyűjteni. Minden fénykép valóban egy-egy rabul ejtett élmény, s a fényképezőgép eszményi fegyver a bírnivágyással teli tudat számára."  Vivian Maierről  jószerivel csak a képein keresztül tudni. Élete, munkássága, halála és felfedezése szinte nagyvárosi legenda. Tény viszont, hogy ösztönösen zsenális fotográfus volt. Ha már a fotográfia került szóba:  tanítványaim kiállítottak a Nógrádi Galériában, és mi nagyobb öröm, mint tehetségeket nevelni. Aztán eljött az ideje a forralt bornak is.  Igyunk hát.

Forralt bor - Hozzávalók: száraz, nem túl savas vörösbor és fehérbor, cukor, vanília, egész fahéj, szegfűszeg, ánizs, citrom, narancs. birs (mennyiségek tetszés és ízlés szerint). Elkészítés: összekeverjük a két féle bort, cukrozzuk, fűszerezzük ízlés szerint, belevágjuk a gyümölcsöket. Forrásig melegítjük a fűszereket a borban. Ne forraljuk fel, mert a bor elveszti az aromáját. Leszűrjük és forrón fogyasztjuk.
 

 

 

                    

Csángócskák (2011, Jászberény)                                               Karéjban (2012, Budapest)

 

 

 

                     

Amerika kedvencei (2012, Salgótarján)                                                                         A lépcső  (2012, Salgótarján)    

 

 

 

 

[ 2012. október  22.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A birsalma dicsérete ]

 

Így ősszel, mikor még a fáradt napsugár utoljára meg-megsimogatja a lassal halódó kertet, egy érdekes gyümölcs, a birsalma érik be. A birsalma megosztó, csak szeretni lehet, vagy utálni. Középút nincs. Így-úgy kibeszélés, szépítés, behízelgés, mellébeszélés. Fanyar íze úgy akaszkodik ízlelőbimbóinkba, mint juhászkapó a juh hátsó lábába. Szorul-e ez tudományos magyarázatra? Vagyhát mi a tudomány? Nem-e az emberi lélek kétségbeesett sikolya az érthetetlen előtt? Térjünk vissza gyümölcsünkhöz. Cydonia oblonga, no igen, én nyersen szeretem a legjobban, aztán palinka formájában, sajtként is finom, de ha felütjük a szakirodalmat, akkor egész érdekes felhasználási területekkel is találkozhatunk.  Birsalmát enni jó és élmény. Az ősz ajándéka.

Birsalma sajt - Hozzávalók: birsalma, dió, cukor. Elkészítés: a megmosott és megtisztított birsalmát szeletekre vágjuk, de nem hámozzuk meg. A birsalmadarabokat feltesszük annyi vízbe főni, hogy ellepje az almakockákat. A birsalmákat kézi botmixerrel összepépesítjük, hozzá adjuk a cukrot. Olyannak kell lennie a masszának, mint a nagyon-nagyon lágy tésztának. Ekkor előveszünk egy tetszőleges formát, kibéleljük celofánnal vagy sütőpapírral, diót szórunk rá, hogy majd a végén a sajt tetején szépen legyen, s beletöltjük gyorsan a masszát – azért gyorsan, mert hamar megköt -, s óvatosan belekeverjük a maradék diót Egy szalvétával lefedjük és hagyjuk kb. két hétig szikkadni.

 

 

 

                      

 Gyimesi táncok (2012, Budapest)                                        Legíny és lejány (2012, Budapest)

 

 

 

 

[ 2012. október  2.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Világbéke, világvége ]

 

Sokat gondolkodom.  Ez lenne a világvége?  Végleges világbéke?  Reggel begombolom az ingem legfelső gombját is, teljesen a nyakamig, meghúzom a derékszíjjamat, fekete lajbit veszek, megnézem a zsebórámon az időt, nem mintha annyira érdekelne, hanem csak úgy szokásból, megigazítom az óraláncot, kalapot teszek a fejemre és elindulok. Lépteimhez lassú csárdást fütyülök, egy hidrogénezett hajú nő megfordul és utánam néz, kikerülök egy újabb kupac szétszórt szemetet, rosszul öltözött munkás igyekszik valahová, kis parkban bronzarcú mellszobor, alatta padon hajláktalan alszik papírhulladékba burkolva, szunnyadozik a szakadás, néhány sarkon túl új bolt nyílt, valamit sütnek, de nem finom kenyérillat, hanem átható bűz terjeng,  a trafik előtt emberek állnak, hazug hírlapokat vásárolnak, pénzért veszik mindennapi butító szép szavaikat, odébb tétova öreg néni árul megtépazott őszi rózsákat, szembe' cigarettázó, köpködő neveletlen kölkök lődörögnek, a villanyrendőr sárgán hunyorog, ahogy a zebránál várok, mindenki megy, igyekszik valahová, közben telefonálnak, szürke arccal, leszegett fejjel, mosolyogva nézem őket, lépteimhez lassú csárdást fütyülök.

Rozmaringos, mézes sült tök - Hozzávalók - egy egész sütőtök, rozmaring, akácméz, só. Elkészítés - a tököt megtisztítjuk majd félbevágjuk, a magját kikaparjuk,  nagyobb szeletekre vágjuk, vékonyan bekenjük mézzel, picit megsózzuk, megszórjuk rozmaringlevelekkel, tűzálló tálba vagy tepsibe tesszük és sütőben egy, másfél óra alatt puhára sütjük.

 

 

                

Erdélyi asszonyok  (2012, Budapest)                                                                Tánc (2012, Budapest)

 

 

 

[ 2012. szeptember 12.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Susogó fák alatt mosolygom ]

 

Kicsit hull a vakolat, de a csillár egyszerűen pazar. Valódi békebeli darab, mely itt maradt velünk dacolva az idővel, fénnyel, sötéttel. Mint ahogy a két öreg, megélve jót, rosszat, de inkább rosszat. Hisz valahogy minden együtt él ezen a világon. A csillár együtt él a plafonnal, a széki magyar a négy összefogódzott táncossal, a szilvafa a jó földdel, a fekete csóka a kék éggel. A birsalma íze a szájpadlásommal, ahogy ott él tovább,  gondolataimmal, amiket agyamban ébreszt, befőttről, pálinkáról, száraz vörös borról, miegymásról, no és persze fényről mely az idő függvényében rajzol képeket, csak úgy találomra. Susogó fák alatt mosolygom, naponta szép a hajnal.

 

 

                 

A csillár (2012, Kisharsány)                                                                                       Együtt (2012, Pálfala)

 

              

 

[ 2012. szeptember 1.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Bokraink közt már az ősz barangol... ]

 

Kétségtelen, hogy az ősz a legszebb évszak. Itt van az ősz, itt van újra, és tudjuk, Párisban is járt, a nappalok egyre rövidülnek, a lombhullató növények levelei elsárgulnak, elvörösödnek, átmenetileg gyönyörű színpompába borítva a természetet, mielőtt elszáradnának és lehullanának a fákról, a színváltozást a levelek pigmentjeinek változása idézi elő, mondják, de én ezt nem hiszem, néhány későn érő növény még meghozza gyümölcseit, az időjárás fokozatosan egyre hidegebbre, szelesebbre és csapadékosabbra fordul, igen tudjuk, ez a világ rendje, az örök körforgás, kezdődik az elmúlás, a nyár már csak emlék és az idő múltával egyre sárgul, fakul, mígnem egyszercsak őszi levél módjára lehull emlékezetünk csenevész fácskájáról, hűvös fuvallatok érnek el bennünket, esténként melegebb ruháért nyúlunk, egyre gyakrabban jut eszünkbe a forralt bor, hiszen itt jár sz ősz a kertek alatt.

 

 

                                    

            Ének előtt (2012, Kisharsány)                                                 Szoba nagybőgővel (2012, Kisharsány)

 

                    

[ 2012. július 29.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A polc ]

 

Polcot készítettem.  Sora volt annak, az elbeszélésének is sora van. Ipolybolykon a pajta alatt már régen nézegettem magamnak egy régi faragással díszített ágyvéget. Kiderült, hogy ez az ágyvég az 1900-as évek elejéről származik és sajnos a többi része már nincs meg.  Hát én erre az ágyvégre szerény polcot álmodtam, egy reá derékszögben rácsapolt simára gyalult és alátámasztott deszka formájában. Lányaimnak szántam, szobájuk falára, hiszem a polc alapjául szolgáló ágyvég valaha üknagyszüleik tulajdona volt. Ezzel is szerettem volna összekötni az időt. A múltat, a jelent és talán a jövőt, folytonosságot teremteni, meg csinálni egy használható, ízlésünknek megfelelő polcot is.  Tehát nekikezdtem: az első napokban csak tisztítottam. Vízzel, kefével... többször, sokszor, míg el nem tűnt róla a néhány réteg kosz nagy része. Több napos száradás után következett a dörzspapír. Először a durvább, aztán a finomabb. Néhány órás smirglizés után már kicsit emberibb kinézete volt az ágyvégnek. Jött a polc csiszolása, és a támaszok előkészítése.  Az összecsapolás után még egy laza smirgli, majd a lakkozás. Világos fenyőfa színre esett a választásom, mivel az ágyvég eredeti lakkozása is ilyesmi lehetett. Közben a nagyobbik lányom betöltötte a tizennyolcadik évét, s ennek okán is úgy egyeztünk, hogy övé legyen a készülő polc. Többszörös érzékeny lakkozás után úgy éreztem, hogy elkészült, készen van a polc. A falra kerül, s rá minden, ami fontos nekünk: a gyökereink, az őseink, valahavolt véreink emléke, egy megsárgult régi fotográfia, az a hagyomány ami akárkikből valakiket csinál belőlünk, Mező Pesta a szélhegypusztai juhász, aki az ipolybolyki temetőben alussza örök álmát, a legendabeli hajózható határfolyó csendes folyása, egy József Attila- vagy egy Pilinszky -kötet, minden ami valós vagy vélt énképünk alkotóeleme, minden ami voltunk, vagyunk és leszünk. 

 

 

              

Káposzta Pista (2012, Szilice)                                                                                Pali bácsi (2012, Feled)

 

 

 

[ 2012. július 24.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A világ sora ]

 

Hát hogyan megy a világ sora? Hőséget hűvösség követ, Nappalt éjszaka, majd a sötétet megint világosság.  "Minden derék dolog csinál magának ellenkezést, mely nélkül nem lehet. Mién van setétség? Azén, hogy világosság van. Nap, hold, csillag és tűz nélkül látnál árnyékot? Oktalanság nélkül okosságot, tudatlanság nélkül tudományt ismérni nem lehet. Az okosságnak bolondság a tüköre, melyben érdeme kitetszik. Hasonlóul jó cselekedet rossz nélkül nem lehet, mint az egészség betegség nélkül; mert a világ így megyen, hol az embernek úgy kell lenni, ahogy van. "   Erről jut eszembe, minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy az idei kovászos uborkáim kiválóra sikerültek.  Pedig a kevés eső, majd a rengeteg eső, nemigen kedvezett az uborka minőségének. Még Ipolybolykon sem. Nehéz néha magyarázatot adni a világ dolgaira. Csak megjegyzem, hogy Brentano, Meinong és Husserl is emellett érvelt. Ők pedig nem is vették számításba a felhasznált víz minőségét, a kenyeret vagy krumplit, a kapor íztelítettségét, a fokhagymát, a friss sárgarépát és a pontosan jól erős paprikát. Nem kell megismerni a világot. Úgyis megismerhetetlen. Elég csak élni és tenni a dolgunkat. Bélyeget gyűjteni, tudományos módszerekkel foglalkozni, a kertben babkarózni, fülledt nyári napon hideg fröccsöt inni persze szabad. A tudomány megtanította velem, hogy vessem meg a tudományt. Vagy szeressem. Amolyan kedvtelés szintjén.

 

 

               

Az utolsó dudás  (2012, Salgótarján)                                                                         Létminimum  (2011, Nagybalog)

 

 

 

 

[ 2012. április 7.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Táncháztalálkozó ]

 

Ismét. Egy év elteltével. Megint. Reggel indulunk a tánccsoporttal. Mire odaérünk már délelőtt van. A művészbejárón megyünk be, fellépők vagyunk. Viseletet lerakni az öltözőben, és beleszabadulni a tömegbe. Ezrek járnak-kelnek ebben a hatalmas hodályban. Van ebben valami természetfeletti, valami csoda, az emberek illedelmesek és tisztelettudók, mintha más idő szivárogna ide valahonnan. Árusok kínálják szebbnél szebb portékájukat, mindent, ami szemnek és szájnak ingere, hogy nézni is tereh. Sok barát és ismerős, küzdőtér, ínyenc táncház, folkkocsma, koncertek, előadások., kiállítások... a bőség zavara. Néhány korty házi termésű szilva, aztán egy jó ízű pipa, beszélgetések ismeretlen emberekkel, akikkel csak úgy egymás mellé sodor a sors néhány percre.  Szlovák szót hallok, egy fiatalember és egy lány, szólok hozzájuk, meglepődnek. Pár mondatot beszélünk, szuperlatívuszokban szólnak. Zene és tánc. Hangulat, fíling.  Délután a magyarpalatkai banda a folkkocsmában húzza, Florin, Lőrinc, Remusz, Boldi no meg Stefan, kedvenc fotómodellem, öleléssel üdvözöljük egymást, lányomnak kezet csókol gavallérosan, átéli a zene minden pillanatát.  Szomjas vagyok, gurul a nagyfröccs, szomjamat oltja. Telik az idő, múlik a nap. Kezdődik a fergeteges gála, szimultán a folkkocsma-beli mulatsággal. Lassan szedelőzködünk, elköszönünk barátainktól, aztán a hideg sötét éjben ócska buszunkkal idnulunk a jövő évi táncháztalálkozó felé.

 

 

                                   

                      Ami még itt maradt (2012, Budapest)                               Palatkai életérzés (2012, Budapest)

 

 

 

[ 2012. március 20.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Világ sírköve alatt mégy... ]

 

Attila, nemsokára, pár nap múlva százhét éves leszel. Veszek Neked majd öt forintért kuglert, s reggelig Flóráról beszélgetünk. Ha akarod Attila.  E világon ha ütsz tanyát, életműved zárt egészet alkot, mondják. Zárt egészet? Az egészet még csak értem, de hogy zárt lenne... A rakodópart alsó kövén ültél és én odaültem csendbe melléd, hogy ne zavarjalak túlságosan, s Veled néztem hogyan úszik el a dinnyehéj. Nem Te kiáltottál, csak a föld dübörgött. Szárszó, nem sokkal halálod előtt még békésen heverésztél, krumplit vettél, de akkor ugyan kinek az ötlete volt a tehervonat-utazás az örökkévalóságba?  Íme, hát meglelted hazádat, a földet, ahol nevedet hibátlanul írják fölébed, és eltemettek, kik eltemettek többször is holtadban. Attila, nemsokára, pár nap múlva százhét éves leszel. Tudom, világ sírköve alatt mégy. A  hetedik: Te magad légy.

 

 

                                       

                  Világ sírköve alatt (2012, Ipolybolyk)                                                               Öreg néne őzikéje (2012, Salgótarján)

 

 

 

[ 2012. március 13.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Halvány lila gőz, idő és Imbrium tengere... ]

 

Telt-múlt az idő, melynek kezdete már rég elsüllyedt Imbrium tengerén. Az idő, mely barátom és ellenségem, a javamat akarja és ellenem tör.  Az idő, mely örökké áll és örökké halad. A Mare Imbrium északi része különleges terület a Holdon. Itt fekszik a feltűnő Aristarchus-kráter, valamint a hozzá kapcsolódó fennsík, az Aristarchus plató. Az Aristarchus-plató elkülönült lávasíkságot alkot a Mare Imbrium és az Oceanus Procellarum határán.  Imbrium tengere Gömörben, fekete rongyos tengerészekkel, kopott ágyhuzat-vitorlákkal. lyukas takolt hajókkal. Széthulló múlt a jelenben, világosság a rom-parókia szobáiban. Egy csúcstechnológia szakítja ketté az eget, kondezcsíkot hagyva  a Teremtő arcán.  Mások azt állítják, hogy a Mare Imbrium egy varangyos béka feje.  Esők tengere. Holdbéli táj, tőlünk potom néhányszázezer kilóméterre. Vagy mégsem.

 

 

                   

Vitorlák Imbrium tengerén (2012, Gömörmihályfala)                                                       Világosság (2012, Felsővály)                 

 

 

 

[ 2012. február 19.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Nagyapám csontos arca... ]

 

Ezerkilencszázhatvanhat május huszonhetedikén megszülettem.  Az meg úgy volt, hogy már majdnem június volt, de akkora volt a szokatlan hideg, hogy rongypelenkával csavarták be az újszülöttek fejét, hogy meg ne fázzanak. Most is hideg van. Naponta nézzük a reggel festette vörös akvarellt a keleti ég alján, majd  pár órával később várjuk ugyanezt nyugaton kicsit fáradtabb tónusokkal. Minden csak mintha az, mint ami. Mindenki más helyen van, mindenki mást csinál, mindeni mást eszik és mást beszél. Másra néznek, más a viselet és más a módi. Mást prédikál a pap, más a madár is az égen. Mást kérnek a boltban, más ül a trafikban, a nóta is más és a más másának homályos tükörképe az aktuális pillanatnyi valóság.   Visszanéz rám valahonnan az elmúlt időből nagyapám csontos szántóföld-arca. Távolodik minden, mint mikor az ember kihajol a lassan elinduló vonatból, a kedves integető alakja, a rozsdás lámpaoszlop, a hulló vakolat, a gubbasztó galambok és a halványvörös cserepű háztető.  Talán valamelyik kereszteződést eltévesztettük, néhány évtizeddel hamarabb kellett volna lekanyarodni.

 

 

 

                 

              Ablakom a világra (2012, Ipolybolyk)                                                      Nagyapám csontos arca (2012, Ipolybolyk)

 

 

 

[ 2012. január 16.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Budapest, Budapest, te csodás... ]

 

Hungária körút, gyorsan vonuló fellegek, széllel bélelt órák, jeges pillanatok, te vagy nékem a szívdobbanás, vesztend, a nyugatinál, földalatti andergrand, ahogy ülök és nézem az embereket, sietnek, sétalgatnak, lépkednek, lődörögnek, zitrappolnak, szédelegnek, bámészkodnak, sehol nincs a világon olyan szép város, csillogó kirakatok, drága bóvlik, művízesés, kebab, türkej, besötétedik, síkító szirénák, alacsonyan repülő fények, ferihegy ugyebár, és ilyen rügyfakadás, takszi, keresztül a nyüzsgő esti városon, a nagy folyó felett, kivilágítva minden sötét pont, pont, hogy homályos se nagyon legyen, minekünk a világ, zeneház, bálozók, mezőségi zene Budán, szegfűszeges forró forralt bor, a Dunát mennyi híd öleli át, parolázások, jó ez, pipafüst, éjjeli város, villamos vágtat, mintha vad futna, dehát valóban megadón fekszik alá az utca, hangulat, emóciók, Hungária körút, fenn az égen a Hold és a sok teli bolt, a reggel vadul cibálja  a földhöznőtt fák koronáit, forró zuhany, recepciós, táncművészeti, Mexikói út, nyúlós kínai leves, szijjasztok, szijjasztok, csodaszép ragyogás, felmosórongyos takarítónéni, műflitterek az aluljáróban,  Budapest, Budapest, te csodás.

      

 

               

    Kebab, türkej (2012, Budapest)                                                                          Egy este a Fonóban (2012, Budapest)

 

 

 

                 

         Folytonosság (2012, Budapest)                         Csillárok sötéten világítanak (2012, Budapest)

 

 

 

[ 2011. december 4.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Hetedhét országon túl... ]

 

Ott, ahol a kurta farkú malac túr. Volt egyszer egy, két, három, vagy lehet, hogy több festői kis falu, amit Seuregnek hívtak az első írásos említések. Emberek éltek itt ősidők óta, dolgoztak, ettek, aludtak, szerettek, veszekedtek. Tatárjárás, török hódoltság, pestis, kolera, monarchia, első republika, visszacsatolás, németek, oroszok, komenisták, téeszcsé, gyümölcstermelés, bársonyos forradalom, munkanélküliség és még számtalan Istencsapása érte a falut és maroknyi lakóját. Gyermekkorom megannyi emléke köt ide vastag és erős kötelékeivel: jó nagyszüleim, dédszüleim, véreim csontjai porladnak a falu feletti kis dombon. Régmúlt vendégségek élnek halványan emlékezetemben, muzsikus cigányok, ahogy házról házra járnak s az elhúzott nótákért honoráriumként kapott mindenféle olcsó bóti pájinkát egy üvegbe öntik össze, kopott sátrakban árusító vásárosok, tele mindenféle filléres műanyag vacaksággal, focimeccs a ma már enyészetnek indult pályán.  Nagyapám csontos arca, nagyanyám huncutkás, jóságos mosolya.  A tiszta szoba távolságtartó hűvössége, a konyhai masina barátságos duruzsolása. Nagyapám borotvája. Az angyalkás szentkép és a krucifix a falon. Ahogy nagyanyám magyarázza, hogy az a keresztre ragasztott sovány test Isten Fia, aki szörnyűséges halált halt értünk, bűneink bocsánatára. A Mikócsa, a Bagolyvár, az éjszakai erdőtűz, ami a sötétben úgy tűnt, hogy feltartózhatatlanul közelít hozzánk. Az eperfák a dombon. Egy rész belőlem. Az idő nagy egészéből lekanyarított szeletek az emlékek. És az emlékeim határozzák meg az igazi valómat.

 

 

 

              

Hetedhét országon túl (2011, Sőreg)                                                            Nyugalom hajléka (2011, Sőreg)

 

        

Farkasordító (2010, Ipolybolyk)                                                           Érzékeny lelkület (2011, Sőreg)

 

 

 

 

[ 2011. november 12.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Szakbarbarizmus - Sigma 70-200mm F2.8 EX DG Macro HSM II, az értelmes kompromisszum, vagy veső az agyban... ]

 

   

Mit tegyünk ha nincs teheccségünk - értsd Onyeginünk - egy Nikon AF-S VR 70-200mm F2.8 G-hez?  De mégis kellene egy haszálható kisebb telezoom. Hát talán nézzünk szét ott is, ahol a madár sem jár. A Tamron, Tokina és a Sigma háza táján.A Sigmán kívül még a Tamron kínál valami hasonlót  70-200mm 1:2.8 Di LD (IF) Macro becenéven. A neten fellelhető recenziók nem egyértelműek, de a pudig próbája az evés. Ha már nem lehet Nikon, akkor  nekem jobban tetszett a Sigma. A Tamron zúgósabb és lassabb AF-al rendelkezik, ez evidens. A többi kérdéses, a mértékadó portálok többsége egy-két fokkal jobban értékeli a Sigmát. Tehát Sigma 70-200mm F2.8 EX DG Macro HSM II az értelmes kompromisszum. Vagyis egyenlőre úgy tűnik. Állapítsuk meg azonnal, hogy biztosan nem Nikon. Jó hír viszont, hogy az ára jóval kevesebb, mint a Nikoné és még használható is. Használható, de mire? Majd kiderül. Elég vastag ha kell, akkor lefolyócsőnek a vécébe. Kromatikus aberráció feszt van, red/cyan bokeh chromatic aberration... - mondja a recenzens a www.dpreview.com-on, és ez így igaz. Egyébként használható FX és DX vázakon is, FX-en 70-200 mm míg DX-en 1,5 x 70-200 mm vagyis 105-300 mm. Nem azt mondom, hogy jobbat elképzelni sem tudok, azt sem, hogy fehér kisasszony herceg lovon, de szegény ember Sigmával fényképez és vízben mosakszik. Bezony.

 

 

 

[ 2011. október 21.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Mindössze a hangulata más...]

 

Mit játszunk?  Csipcsipcsókát?  Zűrzavart játszunk, rémületes játékokat, a csend és a lassúság hiányát. Gyorsan játszunk mindennapi életet. Játszunk modern világot és válságot., homokból építsünk munkanélkülieket és reménytelenséget, szép csomagolásban értéktelen vackokat. Formákba jól nyomkodjuk bele aztán öntsük a homokozó szélére. Szerény,  kopottas tisztességet játszunk. Megszürkült öregemberket és megsárgult régi fényképeket játszunk. Csedességet, fekete égen ragyogó csillagokat játszunk.  Játszuk a tiszta ész kritikáját.  "Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem."

 

 

 

                              

Ami megmaradt  (2011, Uzapanyit)                                               Csipcsipcsóka  (2011, Szilice)

 

 

 

[ 2011. október  4.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Ezüst álmok ]

 

     
Gyetvai Zoltán barátom képei elé

Két világ van. Az egyik Te vagy, a másik a többi. Egyik a másik tükörképe, bár ez mindig egy folyékony, torz tükör. Talán ezért kellenek képek és fényképek. Hogy valamit, a kettő közé ékeljünk, hogy valamivel fokozzuk tükreink viszkozitását. Hogy fékezzük az idő múlását, kimerevítünk egyre több, tűnő pillanatot. Elnézegetjük, s ha képesek vagyunk kíváncsi nézelődéseink közben látni is, ráébredünk, hogy a világban, legalábbis abban a kimerevített, másikban, ott lapul a végtelen biztosság, a megkérdőjelezhetetlen nyugalom.

Agócs Gergely, néprajzkutató

 

Megjelent a fényképalbumom Ezüst álmok címen.  A könyv teljes egészében megtekinthető  ill.  megrendelhető:    http://www.blurb.com/bookstore/detail/2518055

 

 

 

[ 2011. szeptember 28.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Szakbarbarizmus - Nikkor AF-S 50mm f/1.4G, mint kés a vajban, mint fésű a hajban... ]

 

   

Ez az objektív a legjobb álmaimban jelenik meg, mint valami földöntúli nagyszemű jó tündér f/1.4-es pupillákkal. Bokehje egyszerűen fenséges. Szuperlatívuszok egész tárházát ki lehet meríteni ennek ecsetelésére. Nem fényképeztem jobb portréobjektívvel - mint kés a vajban, mint fésű a hajban. Mi is az AF-S 50/1.4G -  50 mm-es, kiváló optikájú, széles rekeszű általános portréobjektív. A nagy maximális rekesz (f/1,4) kiválóan használhatóvá teszi az objektívet olyan helyzetben, amikor kis mélységélességre van szükség. Kedvezőtlen fényviszonyok mellett is lehet rá számítani, lejjebb tekerhetjük az ISO-t. Egyaránt használható FX (FF) és DX (APC-S) vázakon. Jellemzői: imádnivaló bokeh, gyors AF, M/A-M üzemmód, az ilyen nagy rekesznél meglepően éles kép minimális kromatikus aberrációval.  Minimális rekeszérték f/16.  Az objektív 8 lencsetagból áll, a rekesz meg 9 lamellából. Az objektív hosszúsága élesítéskor nem változik. 58 mm-es szűrőátmérő, 74x54 mm, valamint 280 grammos tömeg - tehát elég kicsi és elég könnyű. Aki szeretne jó portrékat fotózni annak egyszerűen kell az ilyen objektív. Szinte meg sem lehet nélküle. Érdekes összehasonlítás található a joutyúbon - ajánlom megnézni, érdekes film az bizonyos -, egy őrült távolkeleti ember spekulál 50mm/1.4G és 50mm/1.8G üvegekkel - igyekszik kibogozni, hogy melyik jobb, illetve miben más a másik. Hát meg kell mondani nem túl sok különbség van a kettő között: talán annyi, hogy az 1.8-as úgy f/2-től ad abszolút éles képet, míg az 1.4-es szinte f/1.4-től. Lényegtelen. Mindkettő több mint fantasztikus. Bizonyosság immár az a régi fotós bölcsesség, hogy fél országomat egy jó fix objektívért. 

 

 

[ 2011. szeptember 25.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Ej, nem szeretem az idők járását... ]

 

Nem szeretem az idők járását. Nem szeretem ezt az időt. Akkor melyik időt szeretem? Planck tudja...  Az évgyűrűk a fatörzsben és az emberi arcon. Mindennek rendelt ideje van.  Mint egy fényképalbum: dédanyám megsárgultan üldögél valami kerti széken, füstölgő horizont valahol a Kárpátokon túl, édesapam kantáros rövidnadrágban kerekes faeleféntot húz maga után spárgán, ismeretlen emberek a nagyszüleimmel piknikeznek, a füleki rezesbanda... talán néhány maréknyi idő múltán mi is így nézünk vissza a ránkcsodálkozókra az üggyel-bajjal megnyitott  Joint Photographic Experts Group-állományokból. Az idő a tudat aspektusa; segítségével rendszerezzük tapasztalatainkat és emlékeinket. Csupán száz év magány?

 

 

                          bb

Feneketlen kútban  (2011, Budapest)                                         Időben utcára nézve  (2011, Budapest)

 

 

 

[ 2011. július 15.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Kovászos uborka ]

 

         Eszembe jutott édesapám... kamaszodó fejjel nem értettem és ostobaságomban bolondságnak tartottam, hogy miért a  kerttel foglalkozik inkább, cukkinit, uborkát, paradicsomot termeszt, fóliasátort eszkábál... és miért nem foglalkozott fizikával, matematikával, közélettel...  Érdekes dolog ez: fiatal fejjel sok mindent nem ért az ember és ezért bolondságnak tart. Aztán elérkezik az idő, mikor lassanként kezdnek megvilágosodni az összefüggések. Ma délelőtt kovászos uborkát készítettem és rájöttem, hogy micsoda öröm ez: mert ugye ugyan minek van értelme? Publikálni, kiállítani, könyökölni és jobbra-balra helyezkedi? Hát már nem jobb és kétségkívül kellemesebb ennél kovászos uborkát készíteni? A válasz minden bizonnyal csakis igen lehet. Mert kovászos uborka nélkül élni lehet:  de minek...  Mert kell a kovászos uborka.  Megleltem hát édesapám gondolatát. Megleltem öt liter kovászos uborkában. Hát miért oktalanul jön az ember erre a világra? Talán, hogy uborkákat kovászoljon?

Recept 5 liter uborkára - hozzávalók:  kellő mennyiségű kb. hasonló nagyságú uborka, kapor ízlés szerint, pár darab nyers friss sárgarépa, szintén ízlés szerint néhány gerezd valódi fokhagyma, fekete egész bors kb. 6 szem, egy leveses kanál só, víz, pár szelet kenyér, pár erős cseresznyepaprika

elkészítés: alaposan mossuk meg az uborkákat, vágjuk le két végüket, kát oldalukról ellentétesen metszük be őket. Egy 5 literes jól kimosott üveg aljára tegyünk egy marék friss kaprot, es körkörösen rakjuk rá a megmosott, bevagdalt uborkákat. Közbe rakjuk néhány megtisztított és bevagdalt sárgarépát, ejtsünk az üvegbe néhány gerezd tisztított fokhagymát  és egész borsot meg cseresznyepaprikát is. Az üveg kb. 80%-át rakjuk tele uborkával, a tetejére tegyünk néhány szelet kenyérkét. Meleg vízben oldjunk fel egy leveses kana sót és öntsük bele az üvegbe, majd töltsük fel  meleg vízzel úgy, hogy ellepje az egészet. Az üveget nem kell lezárni, csak alkalmatosan letakarni. Tegyük aztán művünket félig napos helyre, ne túlzottan tűző napra... estére vegyük be, mert így tartották az öregek... a harmadik napon már kóstolgathatjuk, a negyediken már biztos jó lesz. Mikor elkészültnek ítéljük meg kovászos uborkánkat, akkor vegyük ki a kenyeret, kaprot és szűrjük le a levet. A leszűrt lébe téve az uborkát, lezárva tároljuk hűtőben és hidegen fogyasszuk. Bizonyosan kellemes gondolatokra térünk a nagy zabálás közben.

 

 

[ 2011. július 2.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Halászt s levet főztem ma... ]

Úgy határoztam elmélyítem igencsak sekélyes tapasztalataimat - felsőbb szférákba lépek... már ami a halászlé készítést illeti. Július második napja erre megfelőnek látszott. Komoly sikerre nem számíthattam, mert élő halat ölni nem szándékoztam, maradt tehát a döglött, mélyhűtött változat.  Civilizált kultúrember lévén a más által megölt halra esküszöm, a piszkos munkát nem én végezem. A teszkóban árusítottak is kopogósra fagyasztott pisztrángtetemet. Mi a pisztráng? "A pisztráng a Salmonidae család Salmoninae alcsaládjába tartozó egyes édesvízi halfajok köznyelvi neve.  Pisztráng (állat, Salmo trutta fario L.), a nyilt hólyagu halak rendjének lazacfélék családjába tartozó halfaj.  Nem vándorol és októbertől januárig ívik. Ikrái számára kis gödröket váj s a termékenyítés után azokat befödi. Igen ügyesen és gyorsan úszik, nagyon óvatos. Rovarokkal táplálkozik, de megeszi a csigákat, férgeket és kisebb halakat is. Húsa igen ízletes, finom." - így a Pallas nagy lexikona. Franz Schubert dalt írt róla. Ennyi nekem elég a fish eye fílinghez. Miután kicsomagoltam őket  megnéztem a halszemüket - cirkuláris szemük volt 180°-os látószöggel. Hidegen, üresen némán mondták el a halhalál minden rejtett titkát, csak olvasni kellett bennük. Paradicsom felaprítva, paprika felaprítva, hagyma felaprítva, egy hal felaprítva, pirospaprika, erősparika, só, fazék víz, így az egészet szándákomban állt teljesen szétfőzni. Készül a pikáns halászlé, puha kenyérrel. Finom  illatok terjengtek, hát úgy néz ki erőfeszítéseimet siker koronázza.  A szétfőtt ezt-azt átpaszírozom, a másik halat kifilézem. Ki tudná megmondani, hogy miért ilyen csúszós a hal.

 

 

        

     Gömöri népzene (Pálfala, 2011)                                                                     Aranyhalak (Losonc, 2010)

 

 

[ 2011. május 22.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Szent Antal megkísértése - on line live ]

Ülök az autóban a Lidli előtt, mezőségi zene megy és nézem Szent Antal megkísértését on line élőben. Hieronymus mester sem tudta volna jobban megfesteni.  Mintha bűvös sötétség, misztikus éjszaka borulna ránk, s ennek az éjszakának a bűvöletében a házak kitárulkoznának és láthatóvá válna, amint a bennük lakó emberek esznek, alszanak, veszekszenek, dolgoznak, szeretkeznek, gyűlölködnek, irigykednek, reménykednek, vágyakoznak. Férfiak. nők, gyermekek. De tömegükkel elnyomták őket a tülekedő puhatestűek, kimondhatatlan kagylókhoz, megrettent halakhoz, mérges gyíkokhoz hasonlatos lények, valós komisz szörny-teremtmények. Csaholtak, röfögtek, okádtak, haraptak, szájukból rossz szagú mérgező nyál folyt, felnyársalták, eltiporták és marcangolták egymást, úgy ahogy naponta gyötörjük egymást sokszor anélkül, hogy tudnánk.  Hieronymus Bosch nem a képzelete jatékait festette, hanem a valóságot, minket embereket, olyanoknak amilyenek valójában vagyunk, a minket körülvevő emberi világ valódi lényegét. Ezek a gondolatok jutottak eszembe azon a májusi napon, mikor szeretteimre vártam egy csúnya áruház előtt, magyarpalatkai  sűrű csárdást hallgatva az embereket szemléltem.

 

 

         

Boldog gyermekkorunk szobája (Poprád, 2011)                                              Csendes alkony (Serke, 2011)

 

 

[ 2011. április 24.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Szülővárosom Fülek, nosztalgia...

Füleken jártunk. Pompás tavasz volt, elindultunk hát Marcel Proust ihletésére az eltűnt idő nyomában. Egy madeleine-t merítettem a teámba, és a sütemény íze felidézte a Füleken  töltött  évek ízeit és hangulatát - néhány dolog megváltozott, bevásárlóközpontok épültek, hogy legyen hol elkölteni a segélyt, eltűnt a csevicce, helyén bentonba ágyazott elegáns műkővel burkolt parkoló, csínai üzletek szerteszórva, a mozi is bezárt, de alapvetően a fíling nem változott. Szajmonka és Puju a főutcán a Grill előtt, a buszmegállóban ugyanazok az emberek ülnek, csak húsz évvel idősebbek, várják a soha meg nem érkező járatot, az örök utazók, Marci bácsi hentesboltja a vasúti utcában, a kistemető kriptája szinte konzerválódott az enyészetben, a vasútállomáson emlékszem a gőzmozdonyokra, melyek gyermekkormoban még pöfögtek, most meg bő fél órát késik a pozsonyi gyors, nem tudjuk kivárni a csendes állomáson,  a Herold-kastély előtt fagylaltot eszegetünk, itt volt régen a posta, ott meg a Mami trafikja, amott meg a batya az meg ott ruhásüzlet volt, feljebb meg cukrászda mellete meg sporityelnya. Ferences templom és rendház, két kersztbe tett kar a bejárat felett, benn mise. Lőwy-sarok, tejbár, zsinagóga, ahol nagyapám szerelte a villanyt még valamikor a harmincas években.... - mindez csak már csak emlékezet. Kopott Fülekem főutcáján rikító faszádok, ócska ízléstelen cégtáblák - fölé tornyosul a vár a Bebek-toronnyal.  „Fájdalmas emlék nincs, csak halottak vannak. Ők pedig gyorsan semmivé válnak, és sírjuk körül sem marad egyéb, mint a természet szépsége, a csend, a tiszta levegő.''  - írja Proust műve hetedik kötetében, melynek címe A megtalált idő. Csipegessük hát össze örökkön örökké az eltűnt idő megkerült fragmentumait.

 

                 

         

Fragmentumok  (Fülek, 2011)

 

 

 

 

[ 2011. április 10.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Az idő múlása ]

Érdekes az idő múlása. Érdekes, hogy sok minden már nincs ami régebben volt. Érdekes, hogy már nem tudok körtét szakítani arról a fáról, amit gyermekkoromban annyira szerettem. "Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges hozzá, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot." -  írja Márai Sándor. Így jutott eszembe a körtefa, melyen nagy és ízletes körték teremtek, alatta meg erdei szamóca, melyet Édesapám telepített oda valamelyik környékbeli erdőből. Érdekes, hogy akkor fel sem tűnt. Igaza lehet Arthur Schopenhauernek, mikor valahogy így vélekedik: "Milyen szépeknek és jelentőseknek tűnnek fel emlékezetünkben elmúlt életünk egyes jelenetei és eseményei, noha annak idején minden különös megbecsülés nélkül engedtük őket elmúlni!"  És valóban, visszagondolva milyen szép volt a mozdulat, ahogy Édesapám szétvágja az érett körtét, milyen ízletes volt a körtefa alatt termő erdei szamóca.  Milyen szépen sütött a Nap, és édes szél simogatott. Érzem a frissen felásott föld illatát. Pedig akkor hogy nem szerettem. Érdekes az idő múlása....

 

 

                

              Kalotaszeg  (Budapest, 2011)                                                               Múlt a jelenben  (Medveshidegkút, 2011)

 

  

 

[ 2011. március 29.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ Gömör, Néprajzi gyűjtés, 2011-03-26 ]

"Fijam, temet az idő mindent..." - mondta Csavnyicky "Krisztus" Pali bácsi, a serki juhász, mikor legutóbb nála voltam. Akkor úgy láttam felette áll az időnek, rajta nem fognak az évek. Tizenhét év nagy idő. Már a tárogatóját is eladta, de azért három juha még van. Mogorván méreget éles tekintetével, cifra káromkodást kanyarít, rongynak, szarnak, mosléknak titulálva a mai világot.  Amikor Gegő tárogatón a kedvenc nótáját játsza, szeme elhomályosodik, leállítja. Hallgat, majd hosszasan káromkodik. Aztán az életéről beszél, el sem akar engedni de  Lőkösházán Cselényiék már várnak bennünket. Józsi bácsi egyenes gerincű, kemény tartású ember. Erkölcsi magaslatról szemléli a világot, életéről elégedetten beszél. Két teljesen eltérő karakter, mégis annyi minden közös bennük. Vagy ha talán annyi minden nem is, egy bizonyosan: mindketten juhászok.

 

 

       

Krisztus Pali bácsi (Serke, 2011)                                       Józsi bácsi (Lőkösháza, 2011)

 

 

 

[ 2011. március 22.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ A tudomány átadása ]

Ez a Lontra Gyula, a' száz ördög vót! Mikor a bátyja haldoklott, az a' Ágoston, - Zsíros Ágoston, az ördögprímás, én is nála tanútam, Balogon,- aszongya, kűdjétek be nekem a Gyulát! Má' akkor is ő nagy prímás vóut, ez a Lontra. Balogi vót. Bement, mi van bátyám? Könnyezett a cigánygyerek, a bátyját sajnálta. Azé' hítalak fiam, aszongya, gyere, hagy fogjak veled kezet. Átadom neked a tudományom. Kezet fogtak, egybő' a lélek kiszakadt belőle. De aszondják az öreg cigányok, hogy az olyan cigány vóut, hogy azé' mondják, hogy nem tiszta. Bent vóut a szobába, így, e, bent vóutak nála, meg akartak vennyi tőle egy brácsot. Oszt akkor, hogy így eresztenek a kúcsok, meg úgy-e, óucsáróták a hangszert, má' hogy engedjen az öreg az árbó', igaz-e. No, aszongya, engedd le azt a brácsot! Fel vót a brács stímelve. Hát, leengedte a cigány, oszt aszongya, most akaszd fel a szögre. Felakasztotta, aszongya, gyere ki! Kimentek, bevitte a konyhára, no gyerőnk be! No, húzd végig rajta a vonóut! Oszt ki vót hangolva a brács.
- Akkor ez ki vót?
Súgva mondja: Ez az Ágoston.
- Akinél maga tanút?
- Akiné' én tanútam.
- Aha!
No, most ennek, - nem azt mondom neked, ez a Lontra gyerek - azóta oszt ennek, Gërgőü príma, terc, cimbalom, mindegy vóut! [értsd: minden hangszeren egyformán tudott játszani] Akkor magáho vette a testvérit - mer’ ők Vilhent Gyulával édes testvérek vótak -, Vilhent Gyulábó' ő csinát embert! [értsd: ő tanította meg cimbalmozni]. Cimbalmon is olyan vót, ez a Lontra gyerek. Velőnk is járt vagy ket esztendeig, mer' minket igen bírt. Látta, hogy dzsanázónk, ugye...

Rimaszombat-Tamásfala (Szlovákia, v. Gömör és Kishont m.) 1993.
Elmondta Molnár László „Kígyó” - prímás, sz. 1921. Alsókálosán (Szlovákia, v. Gömör és Kishont m.).
Gyűjtő: Agócs Gergely

 

 

       

Ilonka néni (Fülek, 2011)                                                Tánc (Rimaszombat, 2011)

 

 

[ 2011. február 16.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ 2011. február 16. - street...]

Apa és fia, zöld-kék műtáskákkal, fahulladékkal a buszra várnak, hideg van, hó is esett, és tüzelni kell, az apa valami cigit sziv, van még néhany slukk, a fiára néz, "neee, itt van fiam" - mondja és neki adja, olcsó és piszkos vetrovka van rajtuk és seszinű vászonnadrág, a buszra várnak talán vagy bármire ami jön, egymással beszélgetnek, egymondatos szavak, "bazzeg, egy évig élnyi, basssznák én bele, de legalább egy évig élnyi...", talán ennél többet mondani sem kell, "úgy van..."- hagyja rá kurtán a másik, valamilyen sárkány büfé, vagy mi, üres, vagyis majdnem, egy szomorú ember eszik magányosan a sok üres asztal egyikénél, asia center, egy feltehetőleg kinai kamasz fiú jön ki a sárgára mázolt ajtón, bent egy hervadó nő valamit kavargat az üvegpult mögött, a fehér hó barnás latyakká alakul lassan, zöldessé oxidált bronzember puskát emel az égnek.

 

 

                

Street fashion (Salgótarján, 2011)                                                                               Gettoplan (Fülek, 2011)

 

 

 

 

[ 2011. január 27.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakbarbarizmus - Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80 és MC Biometar 2.8/120

Hát igen - ismét szakbarbárkodtam kicsit, mégpedig a Carl Zeiss  MC Biometar 2.8/80 és MC Biometar 2.8/120 Pentacon Six TL-bajonettel ellátott objektiveket probáltam ki digitális vázon /Nikon D-300s-en/, ezzel is közelebb hozva egymáshoz az analóg és a digitális világfelfogást. Ebből a kissé bizarre nászból igencsak figyelemre méltó fotográfiák születtek. A Carl Zeiss Flektogon 4/50 széles objektivről már értekeztem. Hasonló szellemben tudok a Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80-ról  és a MC Biometar 2.8/120-ról is nyilatkozni: elképesztik az ember fiát ezek a csodálatos lencsék, amiket kis jó sorssal és kevés vajjal a fülünk mögött szinte aprópénzért lehet beszerezni. Csodálatosan rajzolnak, kitűnően használhatók digitális vázakon is ezek a nagypapa korú fix optikák.

 

   

Carl Zeiss MC Biometar 2.8/120 és Nikon D-300s                                Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80 és Nikon D-300s

 

Használatukról ugyanaz mondható el, mint a Carl Zeiss Flektogon 4/50 használatáról /lásd alább.../.  Megfelelő adaptergyűrűvel bármilyen DSLR vázon használható - a gyűrűtől és a géptől függően általában expozició-mérés nélkül és manuális üzemmódban, kézi élesitéssel. Pl. A Nikon D-300s és D-700-on is a menüben beállithatóak a CPU nélküli objektivek adatai és működik az exipozició-mérés is. Rekeszérték értelemszerűen az objektiven állitandó. A Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80 kitűnően használható tárgy- és portréfényképezéshez. A mindkét objektivnek, de főleg a Carl Zeiss MC Biometar 2.8/120-nak nagyon szép bokehe van. Heeej heeejjj hurrá, nosza.

 

 

 

                

C. G. Jung  (Losonc, 2011)                                                                                Három húros (Losonc, 2011)

 

 

 

[ 2011. január 22.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi és a belső bolygók

A belső bolygók esetében azonban több száz millió éves időskálán kaotikus változások lépnek fel. Ezeket a szekuláris sajátfrekvenciák közti rezonanciák okozzák. Laskar számításainak eredményei szerint a belső bolygók mozgása kaotikus: a Merkur, Vénusz, Föld és Mars esetében a Ljapunov-idő mindössze 5 millió év. Ez azt jelenti, hogy pl. 15 méteres hiba a Föld kezdeti pozíciójában a hiba exponenciális növekedése miatt 150 m-re nő 10 millió év alatt, de 150 millió km lesz 100 millió év múlva. Így pontos efemeriszeket csak mintegy 10 millió éves időtartamra lehet készíteni, lehetetlen azonban a bolygók pályamenti helyzetét 100 millió évre előre jelezni. És mi a helyzet a mi belső bolygóinkkal? A kaotikus változások azokra is vonatkoznak? Az esetek 99%-ában a Naprendszer stabilan "működik", ám a maradék 1%-ban jön a tökéletes káosz. A négy belső bolygó pályáiban bekövetkező apró változások ugyanis több milliárd év alatt oda vezethetnek, hogy...  Hová vezetnek ezek a változások? 

 

 

 

   

A húgynak helye (Eger, 2010)                                                            Retro (Budapest, 2010)

 

 

 

     

Mint sötét varjak fejünk felett (Ipolybolyk, 2011)                                            Budapest, street II. (Budapest, 2010)

 

 

[ 2011. január 5.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Márai Sándor emlékezete

"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem. ”
/ Márai Sándor: Füves Könyv /

 

     

Ajtó a világra (Ipolybolyk, 2010)                                                       Félelem és csend és tél  (Ipolybolyk, 2010)

 

 

“Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit… Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.
De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.”   
/ Márai Sándor: Füves Könyv /

 

[ 2010. december 30.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Év végén

 "Ez a gondolat vége. Nem egy nap alatt jutottam ide. Mikorra megérett, a kertekből régen visszatértem, tél lett és újra tavasz. De valahányszor eszembe jutott és tűnődtem rajta, mindig felmerült bennem az aurában tündöklő hegycsúcs, a langyos erdő, a sarjút kaszáló paraszt, a pipacs, számban a muskotály ízét éreztem s arcom a nyugati szél puha érintését kereste."       / Hamvas Béla /

 

 

 

Filmszakadás  (Losonc, 2010) 

 

0

[ 2010. december 23.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Karácsony, 2010

Karácsonyra készül a világ. Nyakamba vettem hát én is a várost és bevásárolni mentem. Nem mintha valamit sürgősen venni kellett volna. Csak ezért-azért, piszlicsáré apró vackokért mentem, no meg a filingért. Megmártózni a hangulatban. A kis boltok rég megszűntek, mentem hát a hipernovába. Régen május elsején lehetett ennyi embert együtt látni. Az emberek most is felvonultak. Legtöbben azonban Marx és Lenin helyett két nagy bevásárlókocsit toltak maguk előtt, megrakva mindenfélével: ásványvizzel, sörrel, pezsgővel, porcelán tányérokkal, ötven kiló mandarinnal, valtdisznis üvegpoharakkal, meg felsorolni is lehetetlen mennyi valószinű és merőben valószinűtlen hóbelevanccal. Mután kifizettem a pár szem mandarinomat, kofolámat, egy pár csabai kolbászomat, boldog ünnepeket kivántam a kasszirnőnek: ő pedig meglepetten tekintett vissza rám, misztitus számokkal telenyomtatott papirszalagokat ontó masinája mögül.

 

Halak karácsonya (Losonc, 2010)

 

 

Reggel azt hallom kedvenc paródia-rádióadómon a Pátria Rádión, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe. A kassza előtt tengeri kigyónyi hosszú sorban álldogálva, az embereket fürkészve azt látom, hogy a Karácsony a bevásárlas és a fogyasztás ünnepe. Hazafelé tartva látom, hogy az emberek már diszitik fáikat és úgy gondolom, hogy a Karácsony a sietség ünnepe. Otthon levágok néhány szelet füstölt disznósajtot és élvezettel befalom: közben arra gondolok, hogy a Karácsony talán a zabálás ünnepe.

"Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk."

/Pilinszky János: Hitünk titkairól /

 

 

[ 2010. december 15.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fish Eye parafrázis - finom halászlé

Mindenképpen halászlevet kell főzni. Kell egy halászlé. Mert finom. A "halászlé" kifejezés a magyar nyelv egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb szava. Hiszen logikusan azt feltételezhetnénk, hogy halászból készül. De mégsem, talán néhány kivételtől eltekintve...  Valószinűleg úgy alalkult ki, hogy halászok készitették. De akkor a sertéspörköltet is sertések készitették volna? Nem?  Akkor hogy is van ez?  Halászlevet sokféleképpen készítenek. Ez a változat nagyon ízletes, leginkább a szegedi halászlére hasonlít. Apró különbség, hogy a hagymát vízben főzzük szét, nem pirítjuk elő zsíron, vagy olajon.

Hozzávalók (4 adagra) -  Az alapléhez: 600 g vegyes halszelet (busa, ponty, amúr), 1 db zöldpaprika, 2 db paradicsom, paradicsompüré, 4 fej vöröshagyma, 1 teáskanál egész feketebors, 7-8 púpozott teáskanál fűszerpaprika, 3 teáskanál só, 1.1 l vízA befejezéshez: kb 0.5 l víz, 400 g halfilé (ponty), erős cseresznyepaprika

 

Elkészítés
Az összetevőket alaposan megtisztítjuk, majd felaprítjuk a paradicsomot, paprikát, vöröshagymát.  A halszeleteket, a zöldségeket, valamint az összes fűszert egy lábasba tesszük, és felöntjük a vízzel. Lefedjük a lábast, ezután közepes hőfokon kb 3/4 óra alatt teljesen szétfőzzük az összetevőket. Paradicsompaszírozón átpaszírozzuk az alapot, visszatöltjük a lábasba. A halfilét csíkikra szeleteljük. Beletesszük a halfilét az átpaszírozott alapba, öntünk rá vizet, ízlés szerint fűszerezzük, majd addig főzzük, míg a halfilé puhára nem fő - kb 10 perc. A kész leves tálalásakor ügyeljünk arra, hogy a leves forró legyen, valamint hogy mindegyik adagba egynlő arányban jusson a halhúsból, s hogy legyen erőspaprika is kéznél.

 

 

[ 2010. december 6.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakbarbarizmus - Nikkor AF-S DX 10,5/2,8 IF-ED Fish Eye

 

             Halszem, mi az hogy halszem?  - A Fish Eye azaz halszem elnevezés az első lencsetag formájára és a víziállat szemének formai hasonlóságára utal. Az ilyen objektív erős hordótorzítást eredményez. De bizonyos körülmények között pont ez az érdekes benne. Halszem objektívekből alapvetően két típus létezik. Az egyik egy kör alakú képet rajzol a kép közepére, melynek átmérőjén a látószög 180°. Ezt a típust hívjuk cirkuláris halszemnek. A másik fajta viszont kitölti a teljes képkockát, látószöge a kép átlójában 180°. Ez utóbbi a rektanguláris halszem objektív.A szóban forgó objektiv fix gyujtópontú 10,5-ös DX vázakon használható. 180°-os látószöggel bir, 10 optikai elemből áll, abból az egyik ED üveg. Mérete elég kicsi 63 × 62.5mm, tömege 305g. Legkisebb távolság ... hmmm tehát min. 0,14 m-re élesit. Közelebb nem...  A Nikon CRC rendszerrel (közelkép korrigáló) látta el.  Az AF meglehetősen gyors.  Talán túlságosan is. Minek a szemüveg, ha a szem üveg?  Számtalan DX vázon kipróbálva, sőt FF-en is /D700/ - kifogástalanul működik, persze az FF gépeket lebutitja DX-re. Soha nem használtam hugin a varrás, de úgy tűnik, hogy működik elég jól de horgászat, vetítés, és a perspektíva korrekciós egyedi képek. - igy szól a Google Translator a fish eye objektivekről és legyen ez a végszó. Próbálkozzunk.

 

 

 

[ 2010. december 2.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakbarbarizmus - Fényképek színezése

Van-e még valaki e széles világon, aki nemcsak digitális géppel meg fotosoppal dolgozik, hanem a  klasszikus, régi "nedves" módszernek is hódol? Ha igen, akkor neki szólnak e sorok. Tételezzük fel, hogy szép fényképeinket még szebbé akarjuk tenni, de kissé hadilábon állunk a kémiával. Mit tegyünk akkor? És ez itt a reklám helye: a FOMA cég segit rajtunk. FOMATONER INDIGO és FOMATONER SEPIA löttyeik segitségével képeinknek kékes ill. barnás /szépiás/ árnyalatot adhatunk. Használatuk roppant egyszerű, a fénykép /pozitiv/ kidolgozásának utolsó fázisában alkalmazzuk - rögzités és mosás után az első fürdőben fehéritünk, majd a második fürdőben szinezünk. Az árnyalat a második fürdő hőmérsékletétől függ, ezért szükségünk van még megfelelő hőmérőre is. Ez a pár mondat a  FOMATONER SEPIA-ra vonatkozik, a FOMATONER INDIGO-t kissé eltérően használjuk, de egyébként is a leirásban mindent megtalálunk. Kalandra fel - egy letűnt világ felfedezésére.

 

    

Kosztka Tivadar emlékezete (Gács, 2009)                                                 Halálunk után (Ógács, 2010)

 

 

[ 2010. november 12.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fotográfia filozófiájának szükségessége

A fotográfia filozófiájára azért van szükség, hogy a tudat felszínére hozza a fotográfiai gyakorlatot; ez pedig azért kell, mert ebben a gyakorlatban jelenik meg egyáltalán a szabadság egy modellje, posztindusztriális kontextusban. A fotográfia filozófiájának kell fölfedeznie, hogy az automatikus, programozott és programozó apparátusok világában az emberi szabadságnak nincs tere; azért, hogy végül felmutassa, hogyan lehetséges mégis teret nyitni a szabadság számára. A fotográfia filozófiájának az a feladata, hogy gondolkozzék a szabadság - és így az értelmezés - lehetőségeiről egy apparátusok uralta világban; hogy azon gondolkozzék, hogyan tud az ember mindennek ellenére életének a halállal szemben értelmet adni. Egy ilyen filozófia azért szükséges, mert ez a forradalom egyetlen formája, amely még nyitva áll előttünk.

Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája

 

    

Múlt időben (Ipolybolyk, 2009)                                                              Édes (Losonc, 2010)

 

 

 

[ 2010. november 6.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elmélkedés a fényképezés hasznáról és káráról

Szükségünk van a fényképezésre, de nem mint ismeret halmazra, amely a tevékenységet elernyeszti, hanem az élethez és a tetthez van rá szükségünk „Amennyire az életnek szolgál a fotográfia, csak annyira akarunk neki szolgálni mi, ám a fényképezéssel való foglalatoskodásnak és a történelem értékelésének van egy olyan foka, amelyen az élet elsatnyul és elcsökevényesedik.”
„Korszerűtlen ez az elmélkedés is, mert azt, amire e kor joggal büszke, jelesül fotográfiai műveltségét, ezúttal mint a kor veszteségét, ínségét és fogyatékosságát próbálom megérteni, s mert ráadásul még azt is merem hinni, hogy mindannyian sorvasztó fotólázban szenvedünk, és legalább annyit fel kellene ismernünk, hogy szenvedünk tőle.”

/ eredeti változat -  Friedrich Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról /

 

     

Memento mori  (Losonc, 2010)      

 

     

Belvárosi anzix (Budapest, 2010)                                  A nudizmus hőskora (Eger, 2010)

 

 

 

[ 2010. október 11.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakbarbarizmus - Carl Zeiss Flektogon 4/50

Írtam volt erről az objetivről, a Pentacon Six TL-ről, az adaptergyűrűről, meg a DSLR vázokon való használatról. Nézzük meg közelebbről most imádatunk tárgyát: a Carl Zeiss Flektogon objetiv fix gyujtópontú 50-es, rekesze nyolc lamellás 4, 5.6, 8, 11,16 , 22 értékekre állitható. 86mm-es menettel rendelkezik, amire szűrő vagy/ és napelenző csavarozható. Látószöge 78°, 7 lencséből áll, elülső átmérője 90mm, hátulsó átmérője 87mm, tömege nem túl kicsi: 480g - nehezebb a Nikkor AF-S 18-200/1:3.5-5.6 G-től. Az adaptergyűrű  csupán mechanikus kapocs a gép és az objektiv között és nem elektormos - az objektivben egyébként sincs semmilyen elektronika - , ezért a váz nem ismeri fel és gyakorlatilag csak teljes manuális rezsimben használható. A rekeszértéket természetesen az objektiven kell beállitani  /a záridőt a gépen.../, szintúgy kézzel kell élesiteni, mondanom sem kell, hogy az autofókusz nem működik, mert nincs.

      

Így néz ki:   Nikon D-90, Carl Zeiss Flektogon 4/50

 

És a gyakorlatban hogyan használható?  A manuális élesités kissé nehézkes, kis gyakorlatot igényel. A DSLR kijelzőjén sokszor nem is tűnik fel a kisebb életlenség, ez csak a pécé képermyőjén derül ki. Ezért jó megoldás több felvételt késziteni megismételt beallitással. Célszerű állványt használni, mivel fél kézzel  az elég nehéz gépet tartani és másik fél kézzel az objektivet csavargatni hosszú távon nem kényelmes dolog. A kézi beallitás tűnhet hátránynak is, de előnynek,  nosztalgiának is. Azonban a készitett fényképek önmagukért beszélnek. Mindenkinek ajánlom ezt a megoldást, hiszen viszonylag olcsón - szinte bagóért - kitűnő minőségű felszereléshez jutunk.

 

    

Csendélet ferde órával (2010)                                                                    Körvonalak (2010)

 

 

 

[ 2010. szeptember 29.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ősök nagy csarnoka

"Amíg a közösség kicsiny és szegény és műveletlen, addig nincs baj, létéért kell küzdenie. Abban a percben, amikor népessé, műveltté, gazdaggá válik, sajátos módon önmagában bomlani kezd. Felbomló közösségben az ember nem lehet boldog. Ha aztán valaki a romlást meg akarja állítani, kénytelen az erőszakhoz nyúlni. Erőszakkal kormányzott közösségben az ember még kevésbé lehet boldog. Püthagorasznak alkalma volt ezzel a ténnyel szembenézni és választani a fejetlen egyéni szabadosság és a komisz erőszak között. Az anarchia és az önkényuralom örök körforgása ez, mondja Platón. Hogyan lehet a közösséget biztos, időálló, felbonthatatlan alapra helyezni? Válasz: úgy, hogy az ember a közösséget nem az anyagi természet, hanem a szellem törvényei szerint rendezi be. A természet rendje az erősebb uralma a gyengébben. Egyik sem boldog. A szellem rendje nem az erőé és a gyengeségé, hanem az igazságé."   /  Hamvas Béla /

 

 

   

Ősök csarnoka (Ipolybolyk, 2009)

 

 

[ 2010. szeptember 24.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[ 2010. szeptember 17-18-19.]  Budapest

Janus-arcú város. Csillogás, nyüzsgés, pompa - kopott aranyozás, kihalt éjszakai utcák, rengeteg hajléktalan. Lehet találkozni Palya Beával, Agócs Gergő barátommal a New York Kávéházban vagy akár Tendzin Gyacoval. Péntek este - táncház a Pilinszky Irodalmi Kávéházban. Esik az eső, sercen a gyufám, cigarettára gyújtok. Bent már indul a moldvai táncház, lent a minusz első szinten, lányaim táncolnak, izlelgetik a táncot és a hangulatot. Előveszem a gépemet, ráteszem a vakut, fényképezem a táncot, az embereket, az életre kelt múltat. Nézem az objektiven keresztül ezt a sok fiatal embert, ahogy Budapest egy füstös caféjába igyekeznek Moldvát teremteni. Kedvesek, odajönnek hozzám, kérdezgetnek, hová, kinek  lesznek a fényképek... az Örökkévalóságnak és a Feledésnek lesznek. Fent széki táncrendet játszanak:  magyar, lassú, ritka csárdás, sűrű tempó, hétlépés, porka. Sárgás fényben fürdenek a hangszerek, mozdulatok s az emberek, csupán a vakum fénye öltözteti őket kékes-fehérbe néhány szempillantásra. Szeretem ezt a dolgot, a külvilában talán itt érzem magam a legjobban.

 

   

Moldvai táncok (Budapest, 2010)                                                        Széki lassú (Budapest, 2010)

 

Szombat - karaktercipő és kedves hölgy a néptáncosok kellékboltjában, lányaimnak végre meg van a cipőjük. Soppingolunk kicsit még valami vesztend nevű monstrumban - meglepő mennyiségű csillogó szirszar mindenütt. Elgondolkodom kicsit: mire s mennyire van szüksége a "teremetés koronájának",  hogy embernek érezze megát?  A Nyugatitól nem messze egy takaros török kebabosban eszünk, izlik ez az étek. Az Andrássy úton szinházi banzáj, szieszta, kávé, somlói. Frissitő zuhany a szálláson, aztán neki a városnak. A nemzet múzeuma előtt nem kis meglepetésemre nehány fős közönségnek ifjúkorom nagy és emblematikus figurája Grandpierre Attila énekel. Vágtázó Halottkémek folkos és akusztikus kiadásban. Érdekes zene. Elcsattintok néhány fotót, majd tovább az IF Kávézóba. Dresch Mihály muzsikájának mindig is nagy tisztelője voltam. Amit meg ott művelt legifjabb Csoóri Sándorral meg Abraham Judittal, az egészen elképesztő.  Ahogy a kalotaszegi legényest meg a mahalát játszotta szaxafonon... nohát az valami teljesen fantasztikus volt. Hazafelé még beugrottunk a Budapest Jazz Club-ba egy kis jazzt hallgatni... kellemes nap van mögöttünk.

 

      

Budapest, street  (Budapest, 2010)                                         Dresch (Budapest, 2010 )

 

Vasárnap - reggeli Gyulaékkal, aztán irány Lósánc. Agócs Gergely telefonál, hivatalosak lennénk Felsőrás mellé Gömörbe egy kis juhászpartira. De ne essünk túlzásokba - harmadik napja nem aludtam egy rendeset. Hát akkor még néhány fotográfia ...  http://picasaweb.google.com/gyetvai.zoltanka

 

 

[ 2010. szeptember 13.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakbarbarizmus - Pentacon six TL objektívek Nikon DSLR vázon

 

     

  

Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80 , Carl Zeiss Flektogon 4/50, Carl Zeiss MC Biometar 2.8/120 - ki ne szeretne ilyen prima objektiveket használni korszerű  DSLR-jén még annak az árán is, ha le kell mondania a modern objektiveknél megszokott automatikus funkciók többségéről. Én mindenképp össze szerettem volna hozni ezt a dolgot, ezért hát gyorsan be is szereztem egy ilyen adaptert Six TL bajonetről Nikon bajonetre -  fényképezés közben nagyon érdekes érzés, hogy nem a gépen kell állitani a blendét, meg semmi autofókusz-pókusz, hanem úgy mint a régi szép időkben, mindent az objektiven... Hasonló tilt adapter /redukció... vagy mi a szösz.../ létezik természetesn Canonhoz, Pentaxhoz, Minoltához.... és nemcsak Pentacon Six TL bajonettről, hanem természetesen M-42-ről is. Főleg a Flektogon 4/50-es széles objektiv tetszett... Szépen rajzol a vén kutya. Kipróbáltam Nikon D-40x-en, D-90-en és D-700-on... mindhárom Nikon vázon kifogástalanul működött az adapter is és mindhárom Carl Zeiss objektiv is. Ajánlom mindenkinek, akinek régi jó objektivjei vannak és szeretné újabb SLR-eken vagy akár a legmodernebb DSLR-eken is használni.

 

 

 

 

[ 2010. szeptember 4.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hogyan is irta Berzsenyi ?  Nézd a tánc nemeit...  Hát teljesen véletlenül - bár Könyves Kálmán királyunk óta tudjuk, hogy véletlenek nincsennek... - akadtam rá egy blogra... nem nagyon olvasok ilyeneket, de ezt mégis... mert ez valahogy más volt mint a többi. Nem tudom ki irta. Azt sem tudom, hogy férfi-e avagy nő, idős, fiatal, népi, urbánus vagy mi a szösz.  Mit tudom én, meg nem is érdekel.  Olvasom és közben egyre több  rokongondolatot vélek felfedezni. Mosolygok, mintegy párhuzamos vetitővásznon látom saját hasonló történeteimet.  Meglepően sok a parhuzam: “Az agrai maharadzsa kertésze egy hajnalon rémülten ébreszti az urát. - Add, kérlek, leggyorsabb lovaidat, menekülnöm kell!   - Mi történt? - Kertedben munkálkodtam éppen, amikor találkoztam a Halállal, aki felemelt karokkal megfenyegetett engem. Hadd induljak el sebes harci szekereden, akkor estére Delhibe érhetek, és ott elrejtőzöm a rengeteg ember között, hogy ne lelhessen rám. - Jó – mondja a maharadzsa -, indulj el máris! A nap folyamán azután a maharadzsa is sétálgat a kertjében, és ő is találkozik a Halállal. Megszólítja: - Te Halál, miért ijesztgeted az én kertészemet?   - Uram – feleli a Halál -, én nem ijesztgetem őt, csak égnek emeltem a karomat csodálkozásomban: hogyhogy ő még itt van, amikor ma este Delhiből kell őt elvinnem?!”   A kedvenc történetem. Olvasom ... és közben magyarpalatkai zenét hallgatok.

 

   

Játszi ecsettel...  (Budapest, 2010)                                                      A szoba (Szentendre, 2010)

 

 

Berzsenyi Dániel:     A táncok

Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi ecsettel
A népek lelkét s nemzetek ízleteit.
A német hármas lépéssel lejtve kering le,
S párját karja közé zárja s lebegve viszi.
Egyszerű a német mindenben, s csendesen örvend,
Egyet ölel mindig, s állhatatos szerető.
A gallus fellengve szökik, s enyelegve kacsingat,
Párt vált, csalfa kezet majd ide, majd oda nyújt:
Ez heves és virgonc, örömében gyermeki-nyájas,
Kényeiben repdez, s a szerelembe kalóz.
A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde,
Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatit.
Majd lebegő szellő, szerelemre olvad epedve,
S búja hevét kényes mozdulatokba szövi;
Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra
(Megveti a lyánykát a diadalmi dagály),
S rengeti a földet: Kinizsit látsz véres ajakkal
A testhalmok közt ugrani hőseivel.
Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe,
Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.
Ember az, aki magyar tánchoz jól terme, örüljön!
Férfierő s lelkes szikra feszíti erét.

/1811/

 

 

[ 2010. augusztus 19.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Én ebbe’ a kis Nógrád - vagy néha tréfásan: 'Nadrág' - megyébe’, ebbe a tizenöt-húsz kilométeres körzetbe’ éltem le az életemet" - mondjta Pál Pista bácsi az utolsó magyarországi dudás.  Hát mi vót, hét fillér meg öt fillér egy liter bor akkor. Oszt akkor odacipeltük, vödörbe, oszt merigettek, kinek mennyi kellett... "A dohányzsacskók kirakva az asztalra, alacsony házacska, ilyen ablakocska rajta, olyan füst vót, hogy ha az ember így csinált, az öt percig ott vót a füstbe’, az a kereszt."  ... mi meg megyünk, akar a Kari lova, meg sem állunk csak egy pillanatra, akkor is csak meghalni egy kicsit. Ma nézegettem jányaimmal, Annával meg Julcsival a régi családi fényképeket - nagyapám ismét fiatalember volt, nagyanyám fiatal nő, édesapám karon ülő kisgyerek, dédanyám középkorú nőként nézett vissza rám a a régi fotó megsárgult papirjáról. Hihetelen csoda a fotográfia. Este van, este van, összefüggéstelenek a gondolataim, hát ennyi. Álljunk meg.

 

          

Juhászok   (Várhosszúrét, 2010)                                            A tereskei dudás  (Várhosszúrét, 2010)

 

 

 

[ 2010. július 29.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Morzsolgatjuk múltunk száraz kenyérdarabkáit, egy letűnt világ cafatjait próbálgatjuk összerakosgatni magunkban, ezzel is illúziókat táplálva, egy-egy éneksor  "... nem úgy van most, mint vót régen...", egynéhány sebtében lefogott akkord, lajbi óralánccal, faragott szuszék, benne az évszám 1857,  perdülő tánc, libbenő szoknya, koppanó cipő.  Ezek mind mi vagyunk - a múltunk jelenünk és jövőnk.  Önmagunknak is nehezen megfogalmazhatóan letezésünkből fakadó szorongás.

 

  

Ablak a múltba (Ipolybolyk, 2010)                                                 Lakatlanság (Ipolybolyk, 2010)  

 

 

 

[ 2010. július 27. ]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Christian Morgenstern

A ló

Tanár úréknál csöngettek. A Marcsa
felnéz. A tepsiben a harcsa
rotyog. Ki lehet az ilyenkor?
Ló áll az ajtó előtt.

Ajtó riadtan visszacsap, kilincs dermedve, görbén
a szakácsnő hökkenve áll. Az istenért mi történt?
Mint látomás, a nagy leány kilép, lábán papucs.
Mindenki az előszobába jön.

„Bocsánat”, - szól a Ló, mint ki zavarni restel -
„a lakatosműhelyből küldött... izé... a mester...
Én voltam tudniillik, aki csütörtökön
felhozta a zongorakulcsot...”

Tizenkét ember és egy eb
állnak, mint a kisértetek
- a kisfiú nagyot rikolt -,
állnak, gyökeret verten.

A Ló, látván, hogy meg nem értik,
fejét búsan lehajtja térdig,
s szelíd mosollyal, mint a vértanuk
indul a lépcsőn lefelé.

Tabló. - Keresvén e tünet okát,
tanár úr összehúzza homlokát
s szól megfontoltan: „Véleményem ez -
a dolog merőben valószínűtlen.”

 

 

[ 2010. július 13. ]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakbarbarizmus - Pentacon six TL, másodszor

Hát akkor fotózzunk azzal a középformátumú Pentacon six TL-el, tegyünk beléje jófajta 6x6-os filmet - én Iford Delta 100/120-assal etettem meg. De jól esik neki a Fomapan Prefessional  100-as is. A film haldoklik, pedig rengeteg érdekes dolgot lehet csinálni fényérzékeny anyaggal. Amit filmre fotózunk, az egyszer, valamikor valóban létezett a kamera lencséje előtt. Eredetileg le akartam irni, hogy milyen előhivót, rögzitőt. papirt... stb. használtam, milyen hőfokon kell a vegyszerekkel dolgozni, hagyan kell mütyürkézni az előhivótankkal meg a nagyitóval, hogy lehet elérni a papiron a barnás-sárgás enyhén szépia árnyalatot, de lusta vagyok mint a kutya...  és rettentő meleg van, forr az agyam, rózsaszin riasztást adtam ki most. Tehát majd legközelebb.

 

            

        Gács  (2010)                                                                                A gácsi temető (2010)

 

 

[ 2010. július 2. ]

 

A nap gondolata:   Én a felemelt mutatóujjamat nem fenyegetésre, hanem orrtúrásra használom.

 

[ 2010. június 29. ]

 

 

 

 

 

Kontrázni tanulok. Hmmm... ez túl komolyan hangzik. Inkább igy: szórakozgatok, játszadozok egy hangszerrel, aminek kontra a neve... vagy brácsa?  Szép hangszer... vagyis nekem tetszik. Három húros. Nagy, nehezen tudom fogni a D-durt. A kezem kicsi. Négy akkordot már meg tudok fogni, C,G, D, A-durt. A széki négyes már megy, bár néha hamis. Nem néha, elég gyakran.... de roppant módon élvezem. Kitűnő tanárom van, kedves és türelmes... és édes. Nem vág a vonóval az ujjaimra, ha hamisan játszom. Most erős melegfronti hatás van, fáj a fejem.

Moldován István (Magyarpalatka)  http://www.youtube.com/watch?v=2bpnwd8lbQY

Mezei Ferenc (Szászcsávás)   http://www.youtube.com/watch?v=50ZroFPsijE

 

 

[ 2010. június 10. ]

 

 

 

 

 

Negyed évszázad....  25 év...   A hétvégén érettségi találkozón voltunk.  Huszonöt éve érettségiztem. Érdekes, meglepő, kissé szentimentális érzéseket ébreszt bennem ez az egyszerű tény. Elnézem magunkat, pocakunk nőlt, megkopaszodtunk, elváltunk...  Sokminden történt....   Bolond dolog, de mégis az elérzékenyülés határát súrolva hallgattam osztálytársaimat, beszélgettem velük, némelyikükkel többet, mint a négy középiskolás év alatt. Emberi sorsok elevenedtek meg előttem, mint valami régi Fellini-filmen, Giulietta Masina és Anthony Quinn által életre keltett karakterek a maguk nagyszerűségükben és esendőségükben. Láttam magunkat szinte gyerekfejjel, ahogy titokban cigizünk az  iskola klotyójában, a szerelmeket, barátságokat.... mindent... és az elmúlt időt. Pár órát ismét együtt voltunk, a mulandóságot feledve, igyekeztünk ismét belelépni abba a bizonyos folyóba. Nem tudom, hogy sikerült-e, mégis most érzem, hogy megkedveltem az osztálytársaimat, és egyre jobban kedvelem őket... igy 25 év után.

 http://picasaweb.google.com/4E1985.MTKI

 

 

[ 2010. június 3. ]

 

 

 

 

 

 

 

Motyogtam magamban reggelente, szakad az eső, sír az ég, dől mindenünnen a víz meg a hülyeség, nehezen elviselhető dolgok ezek, biony, de legalább pásztortalálkozó volt Várhosszúréten Ulmann Pista kocsmájában.  "A pásztortalálkozó szerintem egy kiváló ötlet, nagyon jó rendezvény. Kár, hogy ilyen későn tudott csak kialakulni, amikor ennek a kultúrának már csak a morzsái emlékeztetnek az eredeti tartalmakra. Hm, valószínű, hogy az adott keretek között ez az eredmény közelíti a maximumot, ami a pásztorhagyomány mai állapotából kihozható. " - írta levelében Agócs Gergő barátom, azt hiszem, valahogy így lehetne egzakt módon kifejezni a talalkozó lényegét. Ott volt többek között Cselényi József  lőkösi juhász, Dobcsák János Szomotorból, Mag Albert Péter Medveshidegkútról, aki rögtön beállt hegedülni Dénes mellé a Dűvőbe... és nem utolsó sorban Pál István Tereskéről. Temet az idő mindent, mondta egyszer Csavnyiczky "Krisztus" Pál, a serkei juhász. Temet az idő mindent, jutott eszembe Hosszúréten is, miközben elnéztem a furulyázó, pásztorbottal táncoló ifjoncokat. Temet az idő mindent...  bizonnyal igaza volt Krisztus Pali bácsinak.  Igen, és még jó disznósültet is ettünk.

Hát akkor néhány fotográfia ...  valóban csak néhányat tettem fel....   http://picasaweb.google.com/gyetvai.zoltanka

Reggelente a széki Ádám Istvánt hallgatom, meg a szászcsávási zenekart, meg a magyarpalatkai bandát. Az alsókálosai zenekart, és Savanyaékat Fülekről... az öreg Szencser csodálatos tárogatójátékát, a saccai cigányokat. Temet az idő mindent...

 

 

[ 2010. május 16. ]

 

 

 

 

 

Emlékszik még valaki a régi reklámra múlt század 80-as éveiből?   Itt a Márka, itt a Márma ! - hát ez a mondat örök talány a számomra.  Próbáljuk meg megfejteni :
Mi a MárkaEz egy viszonylag egyszerű kérdés. Hát az egy szénsavas cukros üditőital...   ez itt ni  a képen --------- >  

De mi a Márma

Akinek sikerül megfejtenie ezt az alapkérdést, ezt az örök talányt, annak jutalom üti a Márkát. 

 

    

 

[ 2010. május 15. ]

 

 

 

 

 

  ... és minden történt, leszakadtak az egek, Pál Pista bácsi az utolsó magyar dudás fellépett a TV2-n a  MegaSzarban /ócska csótányok méregették őt vénülő szemükkel, nyegle stílusuk bűzös tócsákba gyűlt a riherongyuk alatt.../ , kisebb botrány tört ki:  belabaszok az egészbe, mondtam, hát kivonulok, nem fogok senkinek sem magyarázkodni, köpök a kiállitásokra és a publikációkra, ilyen áron nem kell, menjenek s küldöm őket a bús picsába, a Pátria Rádióban L.T. továbbra is két szavanként bakizik és eszméletlen marhaságokat beszél néhány jámbó dzsimi szám között, vagyis minden történt, meghalt Gyökeres Gyuri, napközben szájában cigarettával Isten nagylábujját fényképezgeti már talán örökkévalóságig, szevasz Gyuri, jó másvilágot neked, reggelente a magyarpalatkai bandát hallgattam az autóban, hihetetlenül játszák a sűrű csárdást, vettem pár doboz 6x6-os feketefehér Ilford meg Fomapan filmet, hát valóban sokminden történt.

Nem szívesen hordom magammal a lelkemet ha hallgatagon járok ebben a pusztaságban, amiből kivesztek még az árnyak is, bolond idő, csak megyek, valami gépezet hajt, nekiütközök valaminek, nem tudom valaki-e, amulettek, talán éjszaka volt, talán csak be volt kötve a szemem, még tíz percet vártam, aztán úgy éretzem most kell elindulni, hamis nyomokat magam után hagyva, hogy ne tudjanak követni, hogy ne találjanak meg. Bolond idő.

 

[ 2010. május 3. ]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakbarbarizmus - Imádjuk a Pentacon six TL fényképezőgépet !

Legenda. Fantasztikus masina. Kultuszgép. Nem Mamiya, nem Hasselblad, nem Rolleiflex, nem is Asahi Pentax. Hanem Pentacon, Made in GDR. Sokkal nehezebb, kevés műanyag, sok vas, kicsinek semmiképpen sem mondható, hiszen középformátumú gép. 6x6-os film megy beléje.  Serkenjetek hát fel emberek és vegyetek Pentacon six TL-t. Ilyen minőségű középformátumú masinát olcsóbban úgysem kaptok. Objektívek dolgában úgy állunk, hogy az általam használt géphez az alap Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80, de van hozzá Carl Zeiss Flektogon 4/50 széles, meg Carl Zeiss MC Biometar 2.8/120 kistele is.  Bővítményként fénymérős prizma is létezik a géphez.

 

Szinte minden amit a Pentacon six TL-ről tudni lehet... -  http://www.pentaconsix.com/preface.htm

 

[ 2010. május 2 ]

 

 

 

 

 

Szakbarbarizmus -  Milyen filmre fotózzunk? - érdekes kérdés ez a digitális gépek virágkorában. Sokan nem is értik... filmre? fotózni? ... érthetetlen. Pedig ha beleássuk magunkat a témába kicsit jobban, mint amennyire  agyunk digitális korlátai engedik, alaposan meglepődhetünk. Ugyanis filmre fotózni csodálatos dolog. Vásároljunk magunknak néhány analóg masinát - használt fotóscuccal kereskedő webeken bőven találunk bagó pénzért... -  és olvasgassunk szorgalmasan... aztán próbáljuk ki az egészet gyakorlatban. A felszerelést viszonylag olcsón megússzuk. Ellenben a nyersanyag és a kémia már kicsit drágább lesz. Vissza az eredeti kérdéshez:  én Fomapan és Ilford anyagokra dolgozom.

Nos, itt olvasgassatok...   http://www.fotozzunk.gportal.hu

Itt meg.... http://www.foma.sk  meg itt is.... http://www.ilford.cz/  meg itt is....  http://eshop.fomei.com/cz/kategorie/foto/ ... meg még sok helyen máshol...

Próbáljátok meg, fotózzatok filmre /is/... Remélem, ismét kiprovokáltam néhány embert...  :-)

 

[ 2010. április 24 ]

 

A  magyarpalatkai banda /Palatka Gypsy Band/ honlapja - http://palatka.ruralportal.info

 

[ 2010. márc. 28. ]

 

 

 

 Budapest, XXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár - évek óta nem voltam ezen a rendezvényen. Most is hatalmas monstre buli volt, tömegekkel... és az ezzel összefüggő pozitivumokkal és negativumokkal. Több régóta nem látott ismerőssel találkoztam. Örömömre. Jó zenekarok, gyönyörű cuccok... a folkkocsmában találtam meg azt a gyöngyszemet, amit keresni érdemes - szombaton négytől hatig muzsikált ott a magyarpalatkai banda.  Kodoba Florin, Moldován István, Kodoba Lőrinc, Radák Mihály, Iona Boldi...   Gyönyorű játékukkal méltán elbűvölték a közönséget... talán jobban, mint a sör, bor és a pálinka.

Néhány fotográfia ...    http://picasaweb.google.com/gyetvai.zoltanka

 

[ 2010. márc. 10. ]

 

 

 

FREE TIBET

Az 1959-es tibeti felkelésre emlékezünk - a kommunista Kína tibeti jelenléte ellen tiltakozunk. Az 1959 március 10-i felkelés sikertelensége rögtön maga után vonta a tibeti függetlenségi mozgalom elleni erőteljes és erőszakos  fellépést és a  XIV. dalai láma - Tendzin Gyaco - száműzetésbe vonulását.

2008-ban a március 10-i tüntetéseket a kommunista megszállók erőszakkal elnyomták. 

 

            
[ 2010. márc. 9. ]

 

 

 

 

 

EMBEREK NE HAGYJÁTOK MAGATOKAT !!!!!

Petícia za zrušenie zákona o vlastenectve

Dňa 1. Apríla, nadobudne právoplatnosť zákon o vlastenectve. My, dolupodpísaní občania, občianski aktivisti a študenti odmietame tento zákon pre jeho umelé snahy vštepovania vlastenectva do hláv detí a študentov, bez možnosti slobodnej voľby.  Odmietame preto zákon, ktorý vlastnectvo vyslovene diktuje a nariaďuje!

http://www.changenet.sk/?section=kampane&x=462241

 

[ 2010. febr. 27. ]

 

 

 

 

Hát akkor most egy kis szakbarbarizmus: a BreezeSystems jóvoltából szamítógépünkkel is távvezérelhetjük fotómasinánkat, feltéve ha Nikon D90, D5000, D300s, D300, D700, D3s, D3,  D3X, D200, D80 vagy Canon EOS-1Ds Mark III, 1Ds Mark II, 1D Mark IV, 1D Mark III, 1D Mark II, 1D, 1DS, 7D, 5D, 5D Mark II, 50D, 40D, 30D, 20D, 10D, 1000D/Rebel XS, 500D/Rebel T1i, 450D/Rebel XSi, 400D/Rebel XTi, 350D/Rebel XT, 300D/Digital Rebel  vázakkal rendelkezünk. Nem kell más, csak egy PC /célszerű nótbuk... támogatott rendszerek M$ Windows 2000/XP/Vista/ 7 valamint Mac  OS X 10.4 (Tiger), 10.5 (Leopard),10.6 (Snow Leopard), sajnos a Linux nem támogatott... :-( ..../, valamint egy tartozék USB kábel a PC és a fotómasina közé.  Ennyi az egész. A szoftvér használata rendkívül egyszerű. A számítógépről való távvezérlés során akár élőképet is láthatunk a diszplejünkön, kézi élességállítást is végezhetünk a PC-nkről, egyszeres exponáláson túl időzített automatikus sorozatok is készíthetők a program segítségével. Póbáljátok ki.  Letöltés, FAQ, info:  http://www.breezesys.com

Kipróbáltam az új Nikon D700-at...  ez már döfi  :-)

 

[ 2010. febr. 14. ]

 

 

 

 

 

Ej, nem szeretem az idők járását!
Megfordítom kalapom állását.
Nem árt annak sem eső, sem dara,
ej, még a jég is csak lepereg róla!

Ej, amott jönnek hárman a zsandárok!
Zörgetik az apró szemű láncot.
Rám verik az apró szemű láncot,
ej, kedves babám, ne tarts hozzám számot!                  (Kalotaszegi hajnali)

 

[ 2010. febr. 8. ]

 

 

 

Szárnyas betét, hüvelygomba, lakberendező, műfogsor-rögzítő, csernyusimre, haspuffadás, felfúvódás, lábgomba-kenőcs, porból készült rakottkrumpli, csiócsipsz, lasztminit, két mobiltelefonért a harmadik, sznikersz, székrekedés, knorrleveskocka...  -   hát ezek nagyon prima dolgok, most már hajrá civilizáció, a jövő elkezdődött, meg a vonajtegy is a zsebünkben van. Itt az idő. Szép új jövő, erős Agyarország. Fel fog támadni. 

Bacchus et argentum mutant mores sapientum.

 

[ 2010. jan. 29. ]

 

 

 

"Ez az egész, amit el akartam mondani. Elmondhatnám talán még azt is, mit csináltam aztán, mikor hazamentem, hogyan betegedtem meg, meg minden, milyen iskolába megyek jövő ősszel, ha innen kikerülök, de ehhez már nincs kedvem. Tényleg nincs. Ez a téma jelen pillanatban nem nagyon érdekel."

Egy Ember, aki megírta a Zabhegyezőt.  Jerome David Salinger, jó utat, integetek Önnek az ablakból, integetek Önnek bele a sötet és hideg januári éjszakába... és köszönöm, hogy itt volt ezen a Föld nevü bolygón velünk arc nélküli láthatatlan emberekkel.

 

[ 2010. jan. 14. ]

 

A mai nap gondolata:  Tanulj tinő, ókor lesz belőled.

 

[ 2010. jan. 9. ]

 

 

 

 

Ebben az országban ahol élek, egyetlen rádióadó sugároz hattól hatig magyar nyelven. Ma ezt hallgattam. Valahogy úgy vagyok ezzel a rádióval, mintha mondjuk  egy tyrannosaurus rexet látnék - bármennyire is szörnyülködnék tőle, akkor sem tudnám levenni róla a tekintetemet. Tehát az emtett adó valami dél  körüli műsora stúdióbeszélgetés volt - a porondon egy ismert politikus. A műsorvezető finoman szólva nem állt mindig hivatása magaslatán, a technika is hagyott kívánnivalót maga után, de a betelefonáló hallgatók.... ők voltak a hab a tortán. Néha az volt az érzésem, hogy telefonálás előtt direkt bolondgombával etették őket. Egyedül a főszereplő volt vérprofi, higgadt, megfontolt, logikus és értelmes. Érvelt, nem csak beszélt, hanem mondott is valamit. Nem azt állitom, hogy egyetértettem vele, de meg kell hagyni, jó volt. A műsor végére, öt percel tizenkettő előtt, nem tudtam nevessek-e vagy sírjak, de ezt gyorsan eldöntötte helyettem a műsorvezető - vendégét kis híjján elvtársnak szólította, ezzel feltéve teljesen abszurd és szürrealisztikus műsorára a koronát, engem pedig lónyerítéshez hasonlatos kacajra fakasztott.

Bolgár Györgynek a Kossuth adón volt valamikor egy műsora - Beszéljük meg volt a cime...  talán ott kezdődött a rádiózás.... a rádiós műsorvezetés. Igaz az nem volt annyira szórakoztató :-)

 

[ 2010. jan. 7. ]

 

 

 

 

Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melytől a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidből.

Weöres is a csodáról gondolkodik ebben a versében, 1952-ben. Hát Sándor, igaza van: ocsudok lomha szörnyeimből, 2010-ben. Legalábbis igyekszem.

 

[ 2010. jan. 2. ]

 

 

Megdöbbentő. Basszdmeg visszajöttek a bolsevikok. Vagy tán el sem mentek? Kísértet járja be Losoncot - a kommunizmus kísértete.... 2010-et írunk ? ..... Ezt az óriástacepaot ma fotóztam Losoncon egy áruház forgalmas parkolójában.   Föl föl ti rabjai a földnek, föl föl te éhes proletár, a győzelem napjai jönnek, rabságodnak vége már... boldog új évet mindenkinek.

 

               

 

[ 2009. dec. 29. ]

 

 

Salgótarján. Táncház. Érdekes volt elgondolkodni az idő múlásán. Néztem negyed századdal ezelőtti önmagamat, s első kassai táncházaimra gondoltam. Azóta kopasz vagyok, ráncos a homlokom, pocakom nőtt és visszeresek a lábaim. Csavnyicky Krisztus Pali bácsi a serkei juhász megmondta: temet mindent az idő.

Akit érdekel néhány fotó a táncházról - http://picasaweb.google.com/gyetvai.zoltanka

 

[ 2009. dec. 22. ]

 

 

 

 

"de, amit most mindjárt az elején hangsúlyozni szeretnék, hogy az ő, mármint Bormester Mihály részéről (life and opinions of Michael Winemaster), semmiféle bizalomról szó sem volt. Lehet, sőt valószínű, hogy valamilyen generálgyónást csinált, az ok most nem érdekel, és talán egyáltalában nem is érdekes és, mint agent spirituel, mondjuk, éppen én voltam ott, éppen én, ami nem volt véletlen, de akár az ő részéről, akár az én részemről nem is volt szándékos, hanem véletlen is, végzetesen értelmes is, amint ez már lenni szokott, volt benne olyan furcsa, egészen furcsa logika, majdnem illogikus logika, nem mondom, hogy magasabb, hanem olyan másféle, olyan, de ezt most hagyjuk, talán később majd lesz rá alkalom, beszélni fogok róla, bár maga a dolog mellett elég érdektelen".

Ugyan mindannyian Bormester Mihályok vagyunk?  Hát? Nos akkor? Talán kérdezzük meg Hamvas Bélát.

 

[ 2009. dec. 19. ]

 

 

 

De még mielőtt elért volna az utolsó verssorhoz, már tudta, hogy soha többé nem lép ki ebből a szobából, mert úgy volt elrendelve, hogy a tükrök (vagy trükkök) városa szétszóródik a szélben, és kihull az emberek emlékezetéből, mihelyt Aureliano Babilonia végez a pergamenek megfejtésével, és hogy mindaz, ami írva vagyon bennük, öröktől fogva és mindörökre megismételhetetlen, mert az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik még egy esély ezen a világon.” - ezekkel a sorokkal végződik a Száz év magány.

Márquez...  hmm.... süt a napocska bennem, derült az égboltom.

 

[ 2009. dec. 15. ]

 

 

A halottak. Néha megérintenek, elmenőben, könyökkel. De soha nem szólnak hozzám, személyesen. Mert meghaltak. - írta Márai Sándor 1979-ben, Naplójában. Szerintem sokat tudhatott a halálról és sokat az életről is... erről jut az eszembe, hogy a hörcsögök is megérezték a telet. Mert tél és hideg van.

 

[ 2009. dec. 13. ]

 

 

 

Luca napja - ma délelőtt ágyban fekve fogalmazódott meg, hogy aki korán kel az lusta. No és az aki korán kell? 

Kemény Katalin szerint "amikor a völgyi nyirok a nappal belehulló súlyát köddé tisztítja, amikor az est csendje a dombok homlokán megül... irgalmas árnyat vet minden bűneiben szenvedő álmára..."

 

[ 2009. dec. 8. ]

 

 

Gyerekkoromban egy évben csak egyszer lehetett mandarint kapni - Mikulás és karácsony között. Akkor is csak a szerencsésebbeknek jutott, meg azoknak akik a zelovocos nénivel baráti viszonyban voltak. Ez az egész arról jutott eszembe, hogy a minap láttam néhány kölköt mandarinnal dobálkozni. Romlik a világ, rohad a mandarin.

 

[ 2009. nov. 29. ]

 

Penészes sajtot vacsoráztam, csilimártással, csípott, mint a rossznyavoja. A jányom sziniminiszt evett, úgy nézett ki, mint a szárított kutyaszar.

 

[ 2009. nov. 21. ]

 

 

 

 

 

 

Bettes Pista verseit olvagatom... "Hortyolászva szontyologtam/ Bittyu bodak mind odalett/ Pók  csüngött a szemembe/ Busseng vót a zsebembe!"

Batonyaival beszélni

Batonyai beszélt velem
Beszéltem a szájával

Szép szál legény Batonyai
Olyat szól hogy szétszállasz
- öröm vele beszélni!

 

[ 2009. nov. 17. ]

 

 

Kommunisták emlékeznek ma arra, hogy köpönyeget fordítottak, valami húsz évvel ezelőtt. Annyira abszurd, annyira elképesztő, annyira undorító... 1989 november 17-én fegyvert fogotott minden szegény, éjjel nappal szólt az ágyú, s annyi vér hullott a hóra, hogy vörös lett a szovjet nép lobogója, azóta. Ámen.

 

[ 2009. nov. 13. ]

 

 

Én vagyok az, aki nem jó,
a fellegajtó - nyitogató.
Nyitogatom a felleget,
sírok alatta eleget.                                               (Kalotaszegi népdal)

 

[ 2009. nov. 11. ]

 

 

 

Ez sem az már, semmi sem a régi,
ki kéne mindent, mindent cserélni,
ez sem az már, semmi sem a régi.
Én sem vagyok az, már aki voltam,
csókolómmal köszönnek a boltban,
semmi sem válik be igazán.....                            (Csókolom)

 

[ 2009. nov. 10. ]

 

A látás nem látja önmagát. Hogyan láthat valami bármit, akármi mást, ami nem látja önmagát.  (A bölcsesség szirmai - buddhista tanmesék és versek)

 

[ 2009. nov. 9. ]

 

Az ember magának okoz szenvedést, ebben saját rossz tettei az eszközei.  (A bölcsesség szirmai -  buddhista tanmesék és versek)

 

[ 2009. nov. 4. ]

 

A tudat önmagában tiszta fény. A szennyeződések csak rátapadnak.  (A bölcsesség szirmai - buddhista tanmesék és versek)

 

[ 2009. nov. 1. ] .................................