Hungária körút, gyorsan vonuló fellegek, széllel bélelt órák, jeges pillanatok, te vagy nékem a szívdobbanás, vesztend, a nyugatinál, földalatti andergrand, ahogy ülök és nézem az embereket, sietnek, sétalgatnak, lépkednek, lődörögnek, zitrappolnak, szédelegnek, bámészkodnak, sehol nincs a világon olyan szép város, csillogó kirakatok, drága bóvlik, művízesés, kebab, türkej, besötétedik, síkító szirénák, alacsonyan repülő fények, ferihegy ugyebár, és ilyen rügyfakadás, takszi, keresztül a nyüzsgő esti városon, a nagy folyó felett, kivilágítva minden sötét pont, pont, hogy homályos se nagyon legyen, minekünk a világ, zeneház, bálozók, mezőségi zene Budán, szegfűszeges forró forralt bor, a Dunát mennyi híd öleli át, parolázások, jó ez, pipafüst, éjjeli város, villamos vágtat, mintha vad futna, dehát valóban megadón fekszik alá az utca, hangulat, emóciók, Hungária körút, fenn az égen a Hold és a sok teli bolt, a reggel vadul cibálja  a földhöznőtt fák koronáit, forró zuhany, recepciós, táncművészeti, Mexikói út, nyúlós kínai leves, szijjasztok, szijjasztok, csodaszép ragyogás, felmosórongyos takarítónéni, műflitterek az aluljáróban,  Budapest, Budapest, te csodás.

    Kebab, türkej (2012, Budapest)                                                                          Egy este a Fonóban (2012, Budapest)

         Folytonosság (2012, Budapest)                         Csillárok sötéten világítanak (2012, Budapest)

Ott, ahol a kurta farkú malac túr. Volt egyszer egy, két, három, vagy lehet, hogy több festői kis falu, amit Seuregnek hívtak az első írásos említések. Emberek éltek itt ősidők óta, dolgoztak, ettek, aludtak, szerettek, veszekedtek. Tatárjárás, török hódoltság, pestis, kolera, monarchia, első republika, visszacsatolás, németek, oroszok, komenisták, téeszcsé, gyümölcstermelés, bársonyos forradalom, munkanélküliség és még számtalan Istencsapása érte a falut és maroknyi lakóját. Gyermekkorom megannyi emléke köt ide vastag és erős kötelékeivel: jó nagyszüleim, dédszüleim, véreim csontjai porladnak a falu feletti kis dombon. Régmúlt vendégségek élnek halványan emlékezetemben, muzsikus cigányok, ahogy házról házra járnak s az elhúzott nótákért honoráriumként kapott mindenféle olcsó bóti pájinkát egy üvegbe öntik össze, kopott sátrakban árusító vásárosok, tele mindenféle filléres műanyag vacaksággal, focimeccs a ma már enyészetnek indult pályán.  Nagyapám csontos arca, nagyanyám huncutkás, jóságos mosolya.  A tiszta szoba távolságtartó hűvössége, a konyhai masina barátságos duruzsolása. Nagyapám borotvája. Az angyalkás szentkép és a krucifix a falon. Ahogy nagyanyám magyarázza, hogy az a keresztre ragasztott sovány test Isten Fia, aki szörnyűséges halált halt értünk, bűneink bocsánatára. A Mikócsa, a Bagolyvár, az éjszakai erdőtűz, ami a sötétben úgy tűnt, hogy feltartózhatatlanul közelít hozzánk. Az eperfák a dombon. Egy rész belőlem. Az idő nagy egészéből lekanyarított szeletek az emlékek. És az emlékeim határozzák meg az igazi valómat.

Hetedhét országon túl (2011, Sőreg)                                                            Nyugalom hajléka (2011, Sőreg)

Farkasordító (2010, Ipolybolyk)                                                           Érzékeny lelkület (2011, Sőreg)

Mit játszunk?  Csipcsipcsókát?  Zűrzavart játszunk, rémületes játékokat, a csend és a lassúság hiányát. Gyorsan játszunk mindennapi életet. Játszunk modern világot és válságot., homokból építsünk munkanélkülieket és reménytelenséget, szép csomagolásban értéktelen vackokat. Formákba jól nyomkodjuk bele aztán öntsük a homokozó szélére. Szerény,  kopottas tisztességet játszunk. Megszürkült öregemberket és megsárgult régi fényképeket játszunk. Csedességet, fekete égen ragyogó csillagokat játszunk.  Játszuk a tiszta ész kritikáját.  "Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem."

Ami megmaradt  (2011, Uzapanyit)                                               Csipcsipcsóka  (2011, Szilice)

Nem szeretem az idők járását. Nem szeretem ezt az időt. Akkor melyik időt szeretem? Planck tudja...  Az évgyűrűk a fatörzsben és az emberi arcon. Mindennek rendelt ideje van.  Mint egy fényképalbum: dédanyám megsárgultan üldögél valami kerti széken, füstölgő horizont valahol a Kárpátokon túl, édesapam kantáros rövidnadrágban kerekes faeleféntot húz maga után spárgán, ismeretlen emberek a nagyszüleimmel piknikeznek, a füleki rezesbanda... talán néhány maréknyi idő múltán mi is így nézünk vissza a ránkcsodálkozókra az üggyel-bajjal megnyitott  Joint Photographic Experts Group-állományokból. Az idő a tudat aspektusa; segítségével rendszerezzük tapasztalatainkat és emlékeinket. Csupán száz év magány?

                          bb

Feneketlen kútban  (2011, Budapest)                                         Időben utcára nézve  (2011, Budapest)

Úgy határoztam elmélyítem igencsak sekélyes tapasztalataimat - felsőbb szférákba lépek... már ami a halászlé készítést illeti. Július második napja erre megfelőnek látszott. Komoly sikerre nem számíthattam, mert élő halat ölni nem szándékoztam, maradt tehát a döglött, mélyhűtött változat.  Civilizált kultúrember lévén a más által megölt halra esküszöm, a piszkos munkát nem én végezem. A teszkóban árusítottak is kopogósra fagyasztott pisztrángtetemet. Mi a pisztráng? "A pisztráng a Salmonidae család Salmoninae alcsaládjába tartozó egyes édesvízi halfajok köznyelvi neve.  Pisztráng (állat, Salmo trutta fario L.), a nyilt hólyagu halak rendjének lazacfélék családjába tartozó halfaj.  Nem vándorol és októbertől januárig ívik. Ikrái számára kis gödröket váj s a termékenyítés után azokat befödi. Igen ügyesen és gyorsan úszik, nagyon óvatos. Rovarokkal táplálkozik, de megeszi a csigákat, férgeket és kisebb halakat is. Húsa igen ízletes, finom." - így a Pallas nagy lexikona. Franz Schubert dalt írt róla. Ennyi nekem elég a fish eye fílinghez. Miután kicsomagoltam őket  megnéztem a halszemüket - cirkuláris szemük volt 180°-os látószöggel. Hidegen, üresen némán mondták el a halhalál minden rejtett titkát, csak olvasni kellett bennük. Paradicsom felaprítva, paprika felaprítva, hagyma felaprítva, egy hal felaprítva, pirospaprika, erősparika, só, fazék víz, így az egészet szándákomban állt teljesen szétfőzni. Készül a pikáns halászlé, puha kenyérrel. Finom  illatok terjengtek, hát úgy néz ki erőfeszítéseimet siker koronázza.  A szétfőtt ezt-azt átpaszírozom, a másik halat kifilézem. Ki tudná megmondani, hogy miért ilyen csúszós a hal.

     Gömöri népzene (Pálfala, 2011)                                                                     Aranyhalak (Losonc, 2010)

Ülök az autóban a Lidli előtt, mezőségi zene megy és nézem Szent Antal megkísértését on line élőben. Hieronymus mester sem tudta volna jobban megfesteni.  Mintha bűvös sötétség, misztikus éjszaka borulna ránk, s ennek az éjszakának a bűvöletében a házak kitárulkoznának és láthatóvá válna, amint a bennük lakó emberek esznek, alszanak, veszekszenek, dolgoznak, szeretkeznek, gyűlölködnek, irigykednek, reménykednek, vágyakoznak. Férfiak. nők, gyermekek. De tömegükkel elnyomták őket a tülekedő puhatestűek, kimondhatatlan kagylókhoz, megrettent halakhoz, mérges gyíkokhoz hasonlatos lények, valós komisz szörny-teremtmények. Csaholtak, röfögtek, okádtak, haraptak, szájukból rossz szagú mérgező nyál folyt, felnyársalták, eltiporták és marcangolták egymást, úgy ahogy naponta gyötörjük egymást sokszor anélkül, hogy tudnánk.  Hieronymus Bosch nem a képzelete jatékait festette, hanem a valóságot, minket embereket, olyanoknak amilyenek valójában vagyunk, a minket körülvevő emberi világ valódi lényegét. Ezek a gondolatok jutottak eszembe azon a májusi napon, mikor szeretteimre vártam egy csúnya áruház előtt, magyarpalatkai  sűrű csárdást hallgatva az embereket szemléltem.

Boldog gyermekkorunk szobája (Poprád, 2011)                                              Csendes alkony (Serke, 2011)

[ Szülővárosom Fülek, nosztalgia... ] 

Füleken jártunk. Pompás tavasz volt, elindultunk hát Marcel Proust ihletésére az eltűnt idő nyomában. Egy madeleine-t merítettem a teámba, és a sütemény íze felidézte a Füleken  töltött  évek ízeit és hangulatát - néhány dolog megváltozott, bevásárlóközpontok épültek, hogy legyen hol elkölteni a segélyt, eltűnt a csevicce, helyén bentonba ágyazott elegáns műkővel burkolt parkoló, csínai üzletek szerteszórva, a mozi is bezárt, de alapvetően a fíling nem változott. Szajmonka és Puju a főutcán a Grill előtt, a buszmegállóban ugyanazok az emberek ülnek, csak húsz évvel idősebbek, várják a soha meg nem érkező járatot, az örök utazók, Marci bácsi hentesboltja a vasúti utcában, a kistemető kriptája szinte konzerválódott az enyészetben, a vasútállomáson emlékszem a gőzmozdonyokra, melyek gyermekkormoban még pöfögtek, most meg bő fél órát késik a pozsonyi gyors, nem tudjuk kivárni a csendes állomáson,  a Herold-kastély előtt fagylaltot eszegetünk, itt volt régen a posta, ott meg a Mami trafikja, amott meg a batya az meg ott ruhásüzlet volt, feljebb meg cukrászda mellete meg sporityelnya. Ferences templom és rendház, két kersztbe tett kar a bejárat felett, benn mise. Lőwy-sarok, tejbár, zsinagóga, ahol nagyapám szerelte a villanyt még valamikor a harmincas években.... - mindez csak már csak emlékezet. Kopott Fülekem főutcáján rikító faszádok, ócska ízléstelen cégtáblák - fölé tornyosul a vár a Bebek-toronnyal.  „Fájdalmas emlék nincs, csak halottak vannak. Ők pedig gyorsan semmivé válnak, és sírjuk körül sem marad egyéb, mint a természet szépsége, a csend, a tiszta levegő.''  - írja Proust műve hetedik kötetében, melynek címe A megtalált idő. Csipegessük hát össze örökkön örökké az eltűnt idő megkerült fragmentumait.

Fragmentumok  (Fülek, 2011)

[ Az idő múlása ]

Érdekes az idő múlása. Érdekes, hogy sok minden már nincs ami régebben volt. Érdekes, hogy már nem tudok körtét szakítani arról a fáról, amit gyermekkoromban annyira szerettem. "Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges hozzá, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot." -  írja Márai Sándor. Így jutott eszembe a körtefa, melyen nagy és ízletes körték teremtek, alatta meg erdei szamóca, melyet Édesapám telepített oda valamelyik környékbeli erdőből. Érdekes, hogy akkor fel sem tűnt. Igaza lehet Arthur Schopenhauernek, mikor valahogy így vélekedik: "Milyen szépeknek és jelentőseknek tűnnek fel emlékezetünkben elmúlt életünk egyes jelenetei és eseményei, noha annak idején minden különös megbecsülés nélkül engedtük őket elmúlni!"  És valóban, visszagondolva milyen szép volt a mozdulat, ahogy Édesapám szétvágja az érett körtét, milyen ízletes volt a körtefa alatt termő erdei szamóca.  Milyen szépen sütött a Nap, és édes szél simogatott. Érzem a frissen felásott föld illatát. Pedig akkor hogy nem szerettem. Érdekes az idő múlása....

              Kalotaszeg  (Budapest, 2011)                                                               Múlt a jelenben  (Medveshidegkút, 2011)

"Fijam, temet az idő mindent..." - mondta Csavnyicky "Krisztus" Pali bácsi, a serki juhász, mikor legutóbb nála voltam. Akkor úgy láttam felette áll az időnek, rajta nem fognak az évek. Tizenhét év nagy idő. Már a tárogatóját is eladta, de azért három juha még van. Mogorván méreget éles tekintetével, cifra káromkodást kanyarít, rongynak, szarnak, mosléknak titulálva a mai világot.  Amikor Gegő tárogatón a kedvenc nótáját játsza, szeme elhomályosodik, leállítja. Hallgat, majd hosszasan káromkodik. Aztán az életéről beszél, el sem akar engedni de  Lőkösházán Cselényiék már várnak bennünket. Józsi bácsi egyenes gerincű, kemény tartású ember. Erkölcsi magaslatról szemléli a világot, életéről elégedetten beszél. Két teljesen eltérő karakter, mégis annyi minden közös bennük. Vagy ha talán annyi minden nem is, egy bizonyosan: mindketten juhászok.

Krisztus Pali bácsi (Serke, 2011)                                       Józsi bácsi (Lőkösháza, 2011)

Ilonka néni (Fülek, 2011)                                                Tánc (Rimaszombat, 2011)

Apa és fia, zöld-kék műtáskákkal, fahulladékkal a buszra várnak, hideg van, hó is esett, és tüzelni kell, az apa valami cigit sziv, van még néhany slukk, a fiára néz, "neee, itt van fiam" - mondja és neki adja, olcsó és piszkos vetrovka van rajtuk és seszinű vászonnadrág, a buszra várnak talán vagy bármire ami jön, egymással beszélgetnek, egymondatos szavak, "bazzeg, egy évig élnyi, basssznák én bele, de legalább egy évig élnyi...", talán ennél többet mondani sem kell, "úgy van..."- hagyja rá kurtán a másik, valamilyen sárkány büfé, vagy mi, üres, vagyis majdnem, egy szomorú ember eszik magányosan a sok üres asztal egyikénél, asia center, egy feltehetőleg kinai kamasz fiú jön ki a sárgára mázolt ajtón, bent egy hervadó nő valamit kavargat az üvegpult mögött, a fehér hó barnás latyakká alakul lassan, zöldessé oxidált bronzember puskát emel az égnek.

Street fashion (Salgótarján, 2011)                                                                               Gettoplan (Fülek, 2011)

Hát igen - ismét szakbarbárkodtam kicsit, mégpedig a Carl Zeiss  MC Biometar 2.8/80 és MC Biometar 2.8/120 Pentacon Six TL-bajonettel ellátott objektiveket probáltam ki digitális vázon /Nikon D-300s-en/, ezzel is közelebb hozva egymáshoz az analóg és a digitális világfelfogást. Ebből a kissé bizarre nászból igencsak figyelemre méltó fotográfiák születtek. A Carl Zeiss Flektogon 4/50 széles objektivről már értekeztem. Hasonló szellemben tudok a Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80-ról  és a MC Biometar 2.8/120-ról is nyilatkozni: elképesztik az ember fiát ezek a csodálatos lencsék, amiket kis jó sorssal és kevés vajjal a fülünk mögött szinte aprópénzért lehet beszerezni. Csodálatosan rajzolnak, kitűnően használhatók digitális vázakon is ezek a nagypapa korú fix optikák.

Carl Zeiss MC Biometar 2.8/120 és Nikon D-300s                                Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80 és Nikon D-300s

Használatukról ugyanaz mondható el, mint a Carl Zeiss Flektogon 4/50 használatáról /lásd alább.../.  Megfelelő adaptergyűrűvel bármilyen DSLR vázon használható - a gyűrűtől és a géptől függően általában expozició-mérés nélkül és manuális üzemmódban, kézi élesitéssel. Pl. A Nikon D-300s és D-700-on is a menüben beállithatóak a CPU nélküli objektivek adatai és működik az exipozició-mérés is. Rekeszérték értelemszerűen az objektiven állitandó. A Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80 kitűnően használható tárgy- és portréfényképezéshez. A mindkét objektivnek, de főleg a Carl Zeiss MC Biometar 2.8/120-nak nagyon szép bokehe van. Heeej heeejjj hurrá, nosza.

C. G. Jung  (Losonc, 2011)                                                                                Három húros (Losonc, 2011)

A belső bolygók esetében azonban több száz millió éves időskálán kaotikus változások lépnek fel. Ezeket a szekuláris sajátfrekvenciák közti rezonanciák okozzák. Laskar számításainak eredményei szerint a belső bolygók mozgása kaotikus: a Merkur, Vénusz, Föld és Mars esetében a Ljapunov-idő mindössze 5 millió év. Ez azt jelenti, hogy pl. 15 méteres hiba a Föld kezdeti pozíciójában a hiba exponenciális növekedése miatt 150 m-re nő 10 millió év alatt, de 150 millió km lesz 100 millió év múlva. Így pontos efemeriszeket csak mintegy 10 millió éves időtartamra lehet készíteni, lehetetlen azonban a bolygók pályamenti helyzetét 100 millió évre előre jelezni. És mi a helyzet a mi belső bolygóinkkal? A kaotikus változások azokra is vonatkoznak? Az esetek 99%-ában a Naprendszer stabilan "működik", ám a maradék 1%-ban jön a tökéletes káosz. A négy belső bolygó pályáiban bekövetkező apró változások ugyanis több milliárd év alatt oda vezethetnek, hogy...  Hová vezetnek ezek a változások? 

A húgynak helye (Eger, 2010)                                                            Retro (Budapest, 2010)

Mint sötét varjak fejünk felett (Ipolybolyk, 2011)                                            Budapest, street II. (Budapest, 2010)

"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem. ”
/ Márai Sándor: Füves Könyv /

Ajtó a világra (Ipolybolyk, 2010)                                                       Félelem és csend és tél  (Ipolybolyk, 2010)

“Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit… Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.
De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.”    / Márai Sándor: Füves Könyv /

Tanulmányok Barcsay Jenő nyomán  (Fülek 1992 - Losonc 2011)

 "Ez a gondolat vége. Nem egy nap alatt jutottam ide. Mikorra megérett, a kertekből régen visszatértem, tél lett és újra tavasz. De valahányszor eszembe jutott és tűnődtem rajta, mindig felmerült bennem az aurában tündöklő hegycsúcs, a langyos erdő, a sarjút kaszáló paraszt, a pipacs, számban a muskotály ízét éreztem s arcom a nyugati szél puha érintését kereste."       / Hamvas Béla /

Filmszakadás  (Losonc, 2010) 

0

Karácsonyra készül a világ. Nyakamba vettem hát én is a várost és bevásárolni mentem. Nem mintha valamit sürgősen venni kellett volna. Csak ezért-azért, piszlicsáré apró vackokért mentem, no meg a filingért. Megmártózni a hangulatban. A kis boltok rég megszűntek, mentem hát a hipernovába. Régen május elsején lehetett ennyi embert együtt látni. Az emberek most is felvonultak. Legtöbben azonban Marx és Lenin helyett két nagy bevásárlókocsit toltak maguk előtt, megrakva mindenfélével: ásványvizzel, sörrel, pezsgővel, porcelán tányérokkal, ötven kiló mandarinnal, valtdisznis üvegpoharakkal, meg felsorolni is lehetetlen mennyi valószinű és merőben valószinűtlen hóbelevanccal. Mután kifizettem a pár szem mandarinomat, kofolámat, egy pár csabai kolbászomat, boldog ünnepeket kivántam a kasszirnőnek: ő pedig meglepetten tekintett vissza rám, misztitus számokkal telenyomtatott papirszalagokat ontó masinája mögül.

Halak karácsonya (Losonc, 2010)

Reggel azt hallom kedvenc paródia-rádióadómon a Pátria Rádión, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe. A kassza előtt tengeri kigyónyi hosszú sorban álldogálva, az embereket fürkészve azt látom, hogy a Karácsony a bevásárlas és a fogyasztás ünnepe. Hazafelé tartva látom, hogy az emberek már diszitik fáikat és úgy gondolom, hogy a Karácsony a sietség ünnepe. Otthon levágok néhány szelet füstölt disznósajtot és élvezettel befalom: közben arra gondolok, hogy a Karácsony talán a zabálás ünnepe.

"Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk."

/Pilinszky János: Hitünk titkairól /

Mindenképpen halászlevet kell főzni. Kell egy halászlé. Mert finom. A "halászlé" kifejezés a magyar nyelv egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb szava. Hiszen logikusan azt feltételezhetnénk, hogy halászból készül. De mégsem, talán néhány kivételtől eltekintve...  Valószinűleg úgy alalkult ki, hogy halászok készitették. De akkor a sertéspörköltet is sertések készitették volna? Nem?  Akkor hogy is van ez?  Halászlevet sokféleképpen készítenek. Ez a változat nagyon ízletes, leginkább a szegedi halászlére hasonlít. Apró különbség, hogy a hagymát vízben főzzük szét, nem pirítjuk elő zsíron, vagy olajon.

Hozzávalók (4 adagra) -  Az alapléhez: 600 g vegyes halszelet (busa, ponty, amúr), 1 db zöldpaprika, 2 db paradicsom, paradicsompüré, 4 fej vöröshagyma, 1 teáskanál egész feketebors, 7-8 púpozott teáskanál fűszerpaprika, 3 teáskanál só, 1.1 l víz.  A befejezéshez: kb 0.5 l víz, 400 g halfilé (ponty), erős cseresznyepaprika

Elkészítés
Az összetevőket alaposan megtisztítjuk, majd felaprítjuk a paradicsomot, paprikát, vöröshagymát.  A halszeleteket, a zöldségeket, valamint az összes fűszert egy lábasba tesszük, és felöntjük a vízzel. Lefedjük a lábast, ezután közepes hőfokon kb 3/4 óra alatt teljesen szétfőzzük az összetevőket. Paradicsompaszírozón átpaszírozzuk az alapot, visszatöltjük a lábasba. A halfilét csíkikra szeleteljük. Beletesszük a halfilét az átpaszírozott alapba, öntünk rá vizet, ízlés szerint fűszerezzük, majd addig főzzük, míg a halfilé puhára nem fő - kb 10 perc. A kész leves tálalásakor ügyeljünk arra, hogy a leves forró legyen, valamint hogy mindegyik adagba egynlő arányban jusson a halhúsból, s hogy legyen erőspaprika is kéznél.

Van-e még valaki e széles világon, aki nemcsak digitális géppel meg fotosoppal dolgozik, hanem a  klasszikus, régi "nedves" módszernek is hódol? Ha igen, akkor neki szólnak e sorok. Tételezzük fel, hogy szép fényképeinket még szebbé akarjuk tenni, de kissé hadilábon állunk a kémiával. Mit tegyünk akkor? És ez itt a reklám helye: a FOMA cég segit rajtunk. FOMATONER INDIGO és FOMATONER SEPIA löttyeik segitségével képeinknek kékes ill. barnás /szépiás/ árnyalatot adhatunk. Használatuk roppant egyszerű, a fénykép /pozitiv/ kidolgozásának utolsó fázisában alkalmazzuk - rögzités és mosás után az első fürdőben fehéritünk, majd a második fürdőben szinezünk. Az árnyalat a második fürdő hőmérsékletétől függ, ezért szükségünk van még megfelelő hőmérőre is. Ez a pár mondat a  FOMATONER SEPIA-ra vonatkozik, a FOMATONER INDIGO-t kissé eltérően használjuk, de egyébként is a leirásban mindent megtalálunk. Kalandra fel - egy letűnt világ felfedezésére.

Kosztka Tivadar emlékezete (Gács, 2009)                                                 Halálunk után (Ógács, 2010)

A fotográfia filozófiájára azért van szükség, hogy a tudat felszínére hozza a fotográfiai gyakorlatot; ez pedig azért kell, mert ebben a gyakorlatban jelenik meg egyáltalán a szabadság egy modellje, posztindusztriális kontextusban. A fotográfia filozófiájának kell fölfedeznie, hogy az automatikus, programozott és programozó apparátusok világában az emberi szabadságnak nincs tere; azért, hogy végül felmutassa, hogyan lehetséges mégis teret nyitni a szabadság számára. A fotográfia filozófiájának az a feladata, hogy gondolkozzék a szabadság - és így az értelmezés - lehetőségeiről egy apparátusok uralta világban; hogy azon gondolkozzék, hogyan tud az ember mindennek ellenére életének a halállal szemben értelmet adni. Egy ilyen filozófia azért szükséges, mert ez a forradalom egyetlen formája, amely még nyitva áll előttünk.

Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája

Múlt időben (Ipolybolyk, 2009)                                                              Édes (Losonc, 2010)

[ 2010. november 6.]

Szükségünk van a fényképezésre, de nem mint ismeret halmazra, amely a tevékenységet elernyeszti, hanem az élethez és a tetthez van rá szükségünk „Amennyire az életnek szolgál a fotográfia, csak annyira akarunk neki szolgálni mi, ám a fényképezéssel való foglalatoskodásnak és a történelem értékelésének van egy olyan foka, amelyen az élet elsatnyul és elcsökevényesedik.”
„Korszerűtlen ez az elmélkedés is, mert azt, amire e kor joggal büszke, jelesül fotográfiai műveltségét, ezúttal mint a kor veszteségét, ínségét és fogyatékosságát próbálom megérteni, s mert ráadásul még azt is merem hinni, hogy mindannyian sorvasztó fotólázban szenvedünk, és legalább annyit fel kellene ismernünk, hogy szenvedünk tőle.”

/ eredeti változat -  Friedrich Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról /

Memento mori  (Losonc, 2010)      

Belvárosi anzix (Budapest, 2010)                                  A nudizmus hőskora (Eger, 2010)

Írtam volt erről az objetivről, a Pentacon Six TL-ről, az adaptergyűrűről, meg a DSLR vázokon való használatról. Nézzük meg közelebbről most imádatunk tárgyát: a Carl Zeiss Flektogon objetiv fix gyujtópontú 50-es, rekesze nyolc lamellás 4, 5.6, 8, 11,16 , 22 értékekre állitható. 86mm-es menettel rendelkezik, amire szűrő vagy/ és napelenző csavarozható. Látószöge 78°, 7 lencséből áll, elülső átmérője 90mm, hátulsó átmérője 87mm, tömege nem túl kicsi: 480g - nehezebb a Nikkor AF-S 18-200/1:3.5-5.6 G-től. Az adaptergyűrű  csupán mechanikus kapocs a gép és az objektiv között és nem elektormos - az objektivben egyébként sincs semmilyen elektronika - , ezért a váz nem ismeri fel és gyakorlatilag csak teljes manuális rezsimben használható. A rekeszértéket természetesen az objektiven kell beállitani  /a záridőt a gépen.../, szintúgy kézzel kell élesiteni, mondanom sem kell, hogy az autofókusz nem működik, mert nincs.

Így néz ki:   Nikon D-90, Carl Zeiss Flektogon 4/50

És a gyakorlatban hogyan használható?  A manuális élesités kissé nehézkes, kis gyakorlatot igényel. A DSLR kijelzőjén sokszor nem is tűnik fel a kisebb életlenség, ez csak a pécé képermyőjén derül ki. Ezért jó megoldás több felvételt késziteni megismételt beallitással. Célszerű állványt használni, mivel fél kézzel  az elég nehéz gépet tartani és másik fél kézzel az objektivet csavargatni hosszú távon nem kényelmes dolog. A kézi beallitás tűnhet hátránynak is, de előnynek,  nosztalgiának is. Azonban a készitett fényképek önmagukért beszélnek. Mindenkinek ajánlom ezt a megoldást, hiszen viszonylag olcsón - szinte bagóért - kitűnő minőségű felszereléshez jutunk.

Csendélet ferde órával (2010)                                                                    Körvonalak (2010)

"Amíg a közösség kicsiny és szegény és műveletlen, addig nincs baj, létéért kell küzdenie. Abban a percben, amikor népessé, műveltté, gazdaggá válik, sajátos módon önmagában bomlani kezd. Felbomló közösségben az ember nem lehet boldog. Ha aztán valaki a romlást meg akarja állítani, kénytelen az erőszakhoz nyúlni. Erőszakkal kormányzott közösségben az ember még kevésbé lehet boldog. Püthagorasznak alkalma volt ezzel a ténnyel szembenézni és választani a fejetlen egyéni szabadosság és a komisz erőszak között. Az anarchia és az önkényuralom örök körforgása ez, mondja Platón. Hogyan lehet a közösséget biztos, időálló, felbonthatatlan alapra helyezni? Válasz: úgy, hogy az ember a közösséget nem az anyagi természet, hanem a szellem törvényei szerint rendezi be. A természet rendje az erősebb uralma a gyengébben. Egyik sem boldog. A szellem rendje nem az erőé és a gyengeségé, hanem az igazságé."   /  Hamvas Béla /

Ősök csarnoka (Ipolybolyk, 2009)

Janus-arcú város. Csillogás, nyüzsgés, pompa - kopott aranyozás, kihalt éjszakai utcák, rengeteg hajléktalan. Lehet találkozni Palya Beával, Agócs Gergő barátommal a New York Kávéházban vagy akár Tendzin Gyacoval. Péntek este - táncház a Pilinszky Irodalmi Kávéházban. Esik az eső, sercen a gyufám, cigarettára gyújtok. Bent már indul a moldvai táncház, lent a minusz első szinten, lányaim táncolnak, izlelgetik a táncot és a hangulatot. Előveszem a gépemet, ráteszem a vakut, fényképezem a táncot, az embereket, az életre kelt múltat. Nézem az objektiven keresztül ezt a sok fiatal embert, ahogy Budapest egy füstös caféjába igyekeznek Moldvát teremteni. Kedvesek, odajönnek hozzám, kérdezgetnek, hová, kinek  lesznek a fényképek... az Örökkévalóságnak és a Feledésnek lesznek. Fent széki táncrendet játszanak:  magyar, lassú, ritka csárdás, sűrű tempó, hétlépés, porka. Sárgás fényben fürdenek a hangszerek, mozdulatok s az emberek, csupán a vakum fénye öltözteti őket kékes-fehérbe néhány szempillantásra. Szeretem ezt a dolgot, a külvilában talán itt érzem magam a legjobban.

Moldvai táncok (Budapest, 2010)                                                        Széki lassú (Budapest, 2010)

Szombat - karaktercipő és kedves hölgy a néptáncosok kellékboltjában, lányaimnak végre meg van a cipőjük. Soppingolunk kicsit még valami vesztend nevű monstrumban - meglepő mennyiségű csillogó szirszar mindenütt. Elgondolkodom kicsit: mire s mennyire van szüksége a "teremetés koronájának",  hogy embernek érezze megát?  A Nyugatitól nem messze egy takaros török kebabosban eszünk, izlik ez az étek. Az Andrássy úton szinházi banzáj, szieszta, kávé, somlói. Frissitő zuhany a szálláson, aztán neki a városnak. A nemzet múzeuma előtt nem kis meglepetésemre nehány fős közönségnek ifjúkorom nagy és emblematikus figurája Grandpierre Attila énekel. Vágtázó Halottkémek folkos és akusztikus kiadásban. Érdekes zene. Elcsattintok néhány fotót, majd tovább az IF Kávézóba. Dresch Mihály muzsikájának mindig is nagy tisztelője voltam. Amit meg ott művelt legifjabb Csoóri Sándorral meg Abraham Judittal, az egészen elképesztő.  Ahogy a kalotaszegi legényest meg a mahalát játszotta szaxafonon... nohát az valami teljesen fantasztikus volt. Hazafelé még beugrottunk a Budapest Jazz Club-ba egy kis jazzt hallgatni... kellemes nap van mögöttünk.

Budapest, street  (Budapest, 2010)                                         Dresch (Budapest, 2010 )

Vasárnap - reggeli Gyulaékkal, aztán irány Lósánc. Agócs Gergely telefonál, hivatalosak lennénk Felsőrás mellé Gömörbe egy kis juhászpartira. De ne essünk túlzásokba - harmadik napja nem aludtam egy rendeset. Hát akkor még néhány fotográfia ...  http://picasaweb.google.com/gyetvai.zoltanka

Játszi ecsettel...  (Budapest, 2010)                                                      A szoba (Szentendre, 2010)

Berzsenyi Dániel:     A táncok

Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi ecsettel
A népek lelkét s nemzetek ízleteit.
A német hármas lépéssel lejtve kering le,
S párját karja közé zárja s lebegve viszi.
Egyszerű a német mindenben, s csendesen örvend,
Egyet ölel mindig, s állhatatos szerető.
A gallus fellengve szökik, s enyelegve kacsingat,
Párt vált, csalfa kezet majd ide, majd oda nyújt:
Ez heves és virgonc, örömében gyermeki-nyájas,
Kényeiben repdez, s a szerelembe kalóz.
A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde,
Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatit.
Majd lebegő szellő, szerelemre olvad epedve,
S búja hevét kényes mozdulatokba szövi;
Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra
(Megveti a lyánykát a diadalmi dagály),
S rengeti a földet: Kinizsit látsz véres ajakkal
A testhalmok közt ugrani hőseivel.
Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe,
Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.
Ember az, aki magyar tánchoz jól terme, örüljön!
Férfierő s lelkes szikra feszíti erét.

/1811/

"Én ebbe’ a kis Nógrád - vagy néha tréfásan: 'Nadrág' - megyébe’, ebbe a tizenöt-húsz kilométeres körzetbe’ éltem le az életemet" - mondjta Pál Pista bácsi az utolsó magyarországi dudás.  Hát mi vót, hét fillér meg öt fillér egy liter bor akkor. Oszt akkor odacipeltük, vödörbe, oszt merigettek, kinek mennyi kellett... "A dohányzsacskók kirakva az asztalra, alacsony házacska, ilyen ablakocska rajta, olyan füst vót, hogy ha az ember így csinált, az öt percig ott vót a füstbe’, az a kereszt."  ... mi meg megyünk, akar a Kari lova, meg sem állunk csak egy pillanatra, akkor is csak meghalni egy kicsit. Ma nézegettem jányaimmal, Annával meg Julcsival a régi családi fényképeket - nagyapám ismét fiatalember volt, nagyanyám fiatal nő, édesapám karon ülő kisgyerek, dédanyám középkorú nőként nézett vissza rám a a régi fotó megsárgult papirjáról. Hihetelen csoda a fotográfia. Este van, este van, összefüggéstelenek a gondolataim, hát ennyi. Álljunk meg.

Juhászok   (Várhosszúrét, 2010)                                            A tereskei dudás  (Várhosszúrét, 2010)

Morzsolgatjuk múltunk száraz kenyérdarabkáit, egy letűnt világ cafatjait próbálgatjuk összerakosgatni magunkban, ezzel is illúziókat táplálva, egy-egy éneksor  "... nem úgy van most, mint vót régen...", egynéhány sebtében lefogott akkord, lajbi óralánccal, faragott szuszék, benne az évszám 1857,  perdülő tánc, libbenő szoknya, koppanó cipő.  Ezek mind mi vagyunk - a múltunk jelenünk és jövőnk.  Önmagunknak is nehezen megfogalmazhatóan letezésünkből fakadó szorongás.

Ablak a múltba (Ipolybolyk, 2010)                                                 Lakatlanság (Ipolybolyk, 2010)  

A ló

Tanár úréknál csöngettek. A Marcsa
felnéz. A tepsiben a harcsa
rotyog. Ki lehet az ilyenkor?
Ló áll az ajtó előtt.

Ajtó riadtan visszacsap, kilincs dermedve, görbén
a szakácsnő hökkenve áll. Az istenért mi történt?
Mint látomás, a nagy leány kilép, lábán papucs.
Mindenki az előszobába jön.

„Bocsánat”, - szól a Ló, mint ki zavarni restel -
„a lakatosműhelyből küldött... izé... a mester...
Én voltam tudniillik, aki csütörtökön
felhozta a zongorakulcsot...”

Tizenkét ember és egy eb
állnak, mint a kisértetek
- a kisfiú nagyot rikolt -,
állnak, gyökeret verten.

A Ló, látván, hogy meg nem értik,
fejét búsan lehajtja térdig,
s szelíd mosollyal, mint a vértanuk
indul a lépcsőn lefelé.

Tabló. - Keresvén e tünet okát,
tanár úr összehúzza homlokát
s szól megfontoltan: „Véleményem ez -
a dolog merőben valószínűtlen.”

Hát akkor fotózzunk azzal a középformátumú Pentacon six TL-el, tegyünk beléje jófajta 6x6-os filmet - én Iford Delta 100/120-assal etettem meg. De jól esik neki a Fomapan Prefessional  100-as is. A film haldoklik, pedig rengeteg érdekes dolgot lehet csinálni fényérzékeny anyaggal. Amit filmre fotózunk, az egyszer, valamikor valóban létezett a kamera lencséje előtt. Eredetileg le akartam irni, hogy milyen előhivót, rögzitőt. papirt... stb. használtam, milyen hőfokon kell a vegyszerekkel dolgozni, hagyan kell mütyürkézni az előhivótankkal meg a nagyitóval, hogy lehet elérni a papiron a barnás-sárgás enyhén szépia árnyalatot, de lusta vagyok mint a kutya...  és rettentő meleg van, forr az agyam, rózsaszin riasztást adtam ki most. Tehát majd legközelebb.

        Gács  (2010)                                                                                A gácsi temető (2010)

Moldován István (Magyarpalatka)  http://www.youtube.com/watch?v=2bpnwd8lbQY

Mezei Ferenc (Szászcsávás)   http://www.youtube.com/watch?v=50ZroFPsijE

 http://picasaweb.google.com/4E1985.MTKI

Hát akkor néhány fotográfia ...  valóban csak néhányat tettem fel....   http://picasaweb.google.com/gyetvai.zoltanka

Reggelente a széki Ádám Istvánt hallgatom, meg a szászcsávási zenekart, meg a magyarpalatkai bandát. Az alsókálosai zenekart, és Savanyaékat Fülekről... az öreg Szencser csodálatos tárogatójátékát, a saccai cigányokat. Temet az idő mindent...

Nem szívesen hordom magammal a lelkemet ha hallgatagon járok ebben a pusztaságban, amiből kivesztek még az árnyak is, bolond idő, csak megyek, valami gépezet hajt, nekiütközök valaminek, nem tudom valaki-e, amulettek, talán éjszaka volt, talán csak be volt kötve a szemem, még tíz percet vártam, aztán úgy éretzem most kell elindulni, hamis nyomokat magam után hagyva, hogy ne tudjanak követni, hogy ne találjanak meg. Bolond idő.

Legenda. Fantasztikus masina. Kultuszgép. Nem Mamiya, nem Hasselblad, nem Rolleiflex, nem is Asahi Pentax. Hanem Pentacon, Made in GDR. Sokkal nehezebb, kevés műanyag, sok vas, kicsinek semmiképpen sem mondható, hiszen középformátumú gép. 6x6-os film megy beléje.  Serkenjetek hát fel emberek és vegyetek Pentacon six TL-t. Ilyen minőségű középformátumú masinát olcsóbban úgysem kaptok. Objektívek dolgában úgy állunk, hogy az általam használt géphez az alap Carl Zeiss MC Biometar 2.8/80, de van hozzá Carl Zeiss Flektogon 4/50 széles, meg Carl Zeiss MC Biometar 2.8/120 kistele is.  Bővítményként fénymérős prizma is létezik a géphez.

Szinte minden amit a Pentacon six TL-ről tudni lehet... -  http://www.pentaconsix.com/preface.htm

Nos, itt olvasgassatok...   http://www.fotozzunk.gportal.hu

Itt meg.... http://www.foma.sk  meg itt is.... http://www.ilford.cz/  meg itt is....  http://eshop.fomei.com/cz/kategorie/foto/ ... meg még sok helyen máshol...

Próbáljátok meg, fotózzatok filmre /is/... Remélem, ismét kiprovokáltam néhány embert...  :-)

Néhány fotográfia ...    http://picasaweb.google.com/gyetvai.zoltanka

Petícia za zrušenie zákona o vlastenectve

Dňa 1. Apríla, nadobudne právoplatnosť zákon o vlastenectve. My, dolupodpísaní občania, občianski aktivisti a študenti odmietame tento zákon pre jeho umelé snahy vštepovania vlastenectva do hláv detí a študentov, bez možnosti slobodnej voľby.  Odmietame preto zákon, ktorý vlastnectvo vyslovene diktuje a nariaďuje!

http://www.changenet.sk/?section=kampane&x=462241

Kipróbáltam az új Nikon D700-at...  ez már döfi  :-)

Bacchus et argentum mutant mores sapientum.

Egy Ember, aki megírta a Zabhegyezőt.  Jerome David Salinger, jó utat, integetek Önnek az ablakból, integetek Önnek bele a sötet és hideg januári éjszakába... és köszönöm, hogy itt volt ezen a Föld nevü bolygón velünk arc nélküli láthatatlan emberekkel.

Bolgár Györgynek a Kossuth adón volt valamikor egy műsora - Beszéljük meg volt a cime...  talán ott kezdődött a rádiózás.... a rádiós műsorvezetés. Igaz az nem volt annyira szórakoztató :-)

Weöres is a csodáról gondolkodik ebben a versében, 1952-ben. Hát Sándor, igaza van: ocsudok lomha szörnyeimből, 2010-ben. Legalábbis igyekszem.

Akit érdekel néhány fotó a táncházról - http://picasaweb.google.com/gyetvai.zoltanka

Ugyan mindannyian Bormester Mihályok vagyunk?  Hát? Nos akkor? Talán kérdezzük meg Hamvas Bélát.

Márquez...  hmm.... süt a napocska bennem, derült az égboltom.

Kemény Katalin szerint "amikor a völgyi nyirok a nappal belehulló súlyát köddé tisztítja, amikor az est csendje a dombok homlokán megül... irgalmas árnyat vet minden bűneiben szenvedő álmára..."

Batonyaival beszélni

Batonyai beszélt velem
Beszéltem a szájával

Szép szál legény Batonyai
Olyat szól hogy szétszállasz
- öröm vele beszélni!