Gyetvai Zoltán
 
 

XXXI. Honismereti Kerékpártúra

 Jegyzetek és gondolatok

 

      Általában az ember nem minősíti saját munkáit – most, mikor arról a XXXI. Honismereti Kerékpártúráról írok, melyet én is szerveztem, nehéz helyzetben vagyok: igyekeznem kell száraznak és tárgyilagos lenni, túl sok érzelmet írásomba nem belekeverni. Bár nem tudom, hogy ez mennyire lehetséges, és ha lehetséges is, nem tudom, hogy nekem sikerül-e. Hiszen az ember a családjáról sem tud érzelmek nélkül írni, beszélni. A túra pedig valami hasonló. Hely, ahol az emberek néhány nap erejéig egymásra lelnek – megmutatkoznak emberi nagyságaik, de ugyanakkor gyarlóságaik is. Nem meglepő ez, hiszen tudjuk, hogy mélység nélkül nincs magasság sem.
      Nem vagyok túl régi túrázó, de azt már megtanultam, hogy az év túrától túráig tart -  hát kezdem akkor a legelején, vagyis a tavalyi bicikliúra végén. Mert a idei túra ott kezdődött – Ipolyságon a kempingben. Folytatódott Losoncon, Kassán, Szepsiben, Jászón.... és mindenütt, ahol a túra szervezése közben megfordultunk, vagy ahol a számtalan e-mail írásával, olvasásával töltöttük az időt.
      Barátaimmal a túra útvonalát úgy állítottuk össze, hogy minél több olyan helyen haladjon keresztül, ahol eddig még nem jártunk. A túra további vezérfonala a középkori falképfestészet és a gömöri kúriák. Jó támpontot biztosított Tököly Gábor kitűnő könyve. A szokottnál talán egy kicsivel több kisérőprogramot szerveztünk, amikbe igyekeztünk bekapcsolni a túrázók mellett a helyi lakosokat is.
      Mihelyt kitavaszodott, nyakunkba vettük Nógrád és Gömör néha festői, néha úttalan útjait, hogy autóval és biciklivel végigjárjuk az általunk megálmodott túraútvonalat. Nemcsak önzetlen munka volt ez, hanem nagyon is önző szórakozás: együtt lehettem azokkal a barátaimmal, akikkel a földrajzi távolság miatt ritkábban találkozunk, minthogy azt szeretném. Útjaink során kitűnő emberekkel hozott össze bennünkte a sors, akik megértették a biciklitúrák üzenetét és önzetlenül segítettek bennünket.
 

Nulladik nap, csütörtök, Bolyk

      Bolykról még nem indult a túra. Itt erős a „háttér”, már az első pillanatban kiderült, hogy jó választás volt ez a falu. Kitűnő az együttműködés a helyiekel – a polgármesternő készséges, Erdélyi Gabi és Pisti sokat segítenek. Utolsó simítások – még egy terepszemle, a focipályán, még néhány szó a polgármesternővel Sedliaková Margitával. Eszméletlen hőség és még nagyobb forróságot jósolnak... sok víz kell majd, jó, hogy közel az Ipoly. Egyeztetések a többiekkel, Laci, Egon és Gyula pénteken érkeznek. Még néhány telefon: előadók, kaja, lajtoskocsi, további táborhelyek...  lassan összeáll  a kép, minden készen áll kezdődhet a túra.
 

Első nap, péntek, Bolyk

      Már kora reggel Bolykon vagyunk – a többiek délre jönnek. Judittal rögtönzött útjelzőket készítünk, szögelünk, festünk. Multifunkciós autómban minden megtalálható a mobil internettől a nagykapalácsig. Az útjelzők kint vannak... lelkem békéje miatt még egyszer megnézem a focipályát. Dél körül elsőként Gyuláék érkeznek, majd Egon és Lara. Laci és Ágika is befutnak – anyósom finom bablevest és kelt kalácsot készített ebédre, meg kell hagyni, finom.  Ő különben is sokat segített a bolyki szervezésben.... Még a többiek sziesztáznak Lacival felkeressük a polgármesternőt. Délután befut az első túrás – Mezei Pista: örömmel – és bablevessel fogadjuk.  Lassan érkeznek a többiek is. Estére benépesül a tábor meg presze a falu kocsmája is.
 

Második nap, szombat, Bolyk

      Az első túrás nap – vagyunk vagy hetvenen. Az útvonal Kálnó érintésével Etreháza, majd Poltár és vissza Bolykra. A táv nem túl nagy, a terep sem annyira nehéz, de a hőmérő higanyszála a harminchat fokot ostromolja. Gyermekeink Bolykon maradnak. A mai nap túravezetője Egon, sereghajtója pedig Gyula. Néhány kilométer úttalan utakon, Kálnón az első ráncbaszedés. Etreháza előtt a hegyoldalban Tibor Kobliček népi hangszerkészítő mutatja be művészetét: a szlovák népzenére jellemző hangszereken kívül nyenyerét, kobzot is készít. Minden hangszerén játszani is tud, az összhatást tovább fokozza, hogy szlovák népviseletben van. A nép itatása és a kb. egy órás előadás után indulunk Etreházára, ahol Böszörményi Pista tart előadást. Megnézzük a templom középkori freskóit. A középkori falképfestészet különben is kiemelt témája, ha úgy tetszik vezérfonala az idei biciklitúrának. Közben műszaki problémák és a nagy meleg miatt többen is kidőlnek. Poltáron megnézzük a kőhidat, majd mindenki annyi folyadékot iszik, amennyi belefér. Délután négyre jár az idő, egyre többen érdeklődnek már az étkezés időpontjáról. Irány vissza a tábor – itt már szinte kész a gulyás. Érkezik Csúsz Péter – az ő figyelmessége a mai vacsora. Péter egyéb tekintetben is sokat segített. Újabb résztvevők jönnek, a helyi kocsma kihelyezett tagozatot nyit a focipályán a túrázók tiszteletére. Kis Pisti megszervezi a spontán tábortüzet, Judit ezért egy sörrel jutalmazza. Fáradtan térünk nyugovóra – ááá, ez még csak a második nap.... jajgatom csendesen, panaszosan.
 

Harmadik nap, vasárnap, Nagybalog

      Öt perc múlva induláááás !!! – üvöltjük a táborban, erre többen álmosan és morogva kászálódnak ki a sátrunkból. Itt van már Furik Csabi is, feleségével, Marcsival. Csabi a túraautót vezeti. Ivinek és Juditnak köszönhetően befut a reggeli is, melyet anyósom jóvoltából füstölt szalonával és friss zöldéggel toldunk meg. Indulás előtt köszönetet mondunk Bolyknak a szives vendéglátásért. Megkoszorúzzuk Katona István jezsuita pap és történetíró emléktábláját. Irány Nagybalog – a túra talán leghosszabb és legnehezebb távja. Egon a vezető, Gyula és Laci pedig a sereghajtó. Rimabrezón megnézzük  a kastélyt, Rimabányán B. Kovács Pista tart érdekes előadást a templomban – megnézzük a gömöri középkori falképfestészet gyöngyszemét a Szent László legendáját. Nagybalogra pár órával korábban érkezem, itt is minden rendben fől a gulyás, a focipálya várja a túrázókat. Ennek örömére Pál Dénes bátyámmal magunkba loccsintunk egy kupica hazait... néhány perc múlva Laci telefonál – baleset történt....gyors döntés: Judit Nagybalogon marad, Ivivel autóba pattanuk... a délutánt és az este egy részét a rimaszombati kórház sebészetén töltöttük. Kriszta – a balesetet szenvedett társunk - csúnyán összetörte magát. Két napig volt „vendége” ez említett műintézménynek. Este pár szó Simon Gyuszival, akinek a mai gulyás köszönhető és akivel négy évig együtt koptattuk a kassai Ipari padjait, majd Szabó Andris és Virágh Laci zenés Balassi-estje után a hálózsák következik.
 

Negyedik nap, hétfő, Felsőrás

      Mai nap túravezetője Gyula. A nagybalogi kastélyt és lakóit valószínűleg sokan nem felejtik el. Az itt ápolt Teri néni Petőfi verseit szavalta elementáris erővel. Lacival a többiek előtt rohanunk Meleghegyre. Lassan a túra is ideér, kis pancsikolás, majd tovább... Újvásár – pusztuló középkori templom, gyönyörű freskók...  Szkáros – református istentisztelet a tiszteletünkre, Gecse Annabella néprajzi előadása. Felsőrásra is mi érünk leghamarabb – itt is már fől a gulyás, minden előkészítve. Piciny falu, kevesebb a lakosa mint a túra létszáma, de annál nagyobb szeretettel fogadnak. Mikor a polgármester a kulturház  nagytermébe vezet, elérzékenyülök  - fehér abrosszal, díszes étkészlettel terítettek tiszteletünkre a helyiek – mindha esküvőre vagy jeles ünnepre készültek volna. Vacsora után mindenki a maga módján pihen, néhányan éjszakába nyúlva a tábortűznél énekelve és beszélgetve, vagy a fiatalabb nemzedék egy rögtönzött mulattságon mulatozva.
 

Ötödik nap, kedd, Felsőrás

      A mai nap Gice, Lice, Süvéte, Deresk szerepel a túratervben. Laci vezeti a túrát, Egon és Gyula kicsit lazíthatnak.  Észak Gömör helyzetéről már eddig is kaptunk ízelítőt, de ezekben a falvakban észrevehetőbb a romlás. Első megállónk Lice – egy pillantást vetünk a Czékus-kastélyra, majd Gicén megnézzük a tájházat. A polgármesternő frissítővel fogad. Süvetén a lenyűgöző a rotunda...  Deresken ismét megelőzzük a túrát – meg kell találnom a kulcsos embert, aki kinyitja a Dúdor István emlékszobát – a „kulcsos ember” egy ifjú hölgy, aki nemcsak az emlékszobát, hanem a kocsmát is nyitja. Lassan becsordogál  a túra is – Bettes Pista késik egy kicsit, ígyhát a korcsomában várjuk meg. Bőséges itatás után kiballagunk a temetőbe, ahol Pista Dúdor István művészetéről beszél. Lőkösházán megnézzük a templomot, Csolti Lajos polgármester szépen beszél falujáról – Lajos szintén magyar ipariba járt, legnagyobb örömömre az iparisták nagy családját is megemlíti beszédében -  aztán vár a vacsora – innen aztán, mindenki maga indul tovább Felsőrásra. Bettes Pistának annyira megtetszett a túra, hogy úgy döntött,  pár napig velünk tart. Ráson este kedves barátaink Néder Norbi és Bálint Karcsi, vagyis a Ládafia Bábszínház tartott bemutatót– majd a túbortűznél  Karcsi tekerőn játszott, Norbi pedig népdalokat énekelt.
 

Hatodik nap, szerda, Gömörhorka

      Reggel tovább indultunk....  – a túra folyamán mindenütt nagy szeretettel fogadtak, de ez különösen igaz Felsőrásra. Miklós Aladár polgármester a falucska templomában köszönt el tőlünk. Megindító, egyszersmind felemelő volt hallani, hogy mit jelentet falujának és neki vendégül látni a biciklitúrát.  Gömörhorka felé megállónk Sajógömör. Öt éve járt itt a túra, de lehetetlen lett volna kihagyni Mátyás király híres kapás szobrát. Beretkén a strandon lecsó vár... – köszönet a polgármesternőnek - és megfürdünk... jól tesszük, mert ez az utolsó meleg nap. Lekenyén megnézzük a templomot – Agócs Gergő tartana itt előadást Gömör néprajzáról, de maga helyett csak telefonál – késik, mert még Pesten dugóba keveredett. Az előadást Gömörhorkára halasszuk és mi magunk is indulunk. A focipályan Tömöl Zoltán polgármester vár – utolsó táborhelyünk.... felverjük sátorainkat, Gergő barátom is befut – rég találkoztunk, örömmel szorongatjuk egymás kezét. Előadása több mint érdekes, még számomra is. Vacsora után megérkeznek Mézes Árpiék. A Pengő Zenekar a Ládafia Bábszínházhoz hasonlóan visszajáró vendég losonci táncházainkban és játszóházainkban. Árpiék fergeteges táncházat muzsikálnak, éjjel egyig húzzák a talpalávalót. Éjszaka elér bennünket a hidegfront.
 
 

Hetedik nap, csütörtök, Gömörhorka

      Egész éjszaka zuhog. Reggel kellemetlen, őszre emlékeztető  időre ébredünk. Fantasztikus szürke és fekete színű fellegek tekeregnek felettünk az égbolton. Ennek ellenére elindul a túra – ma Rozsnyó az uticél. Kuntapolcán megnézzük  a templomot és egy nemrég megtalált eredeti Rákóczi-levelet. Demeter Gyuri nagy szeretettel beszél falujáról. Ideérnek Endre barátomék is. Nem kis vállalkozás ez a részükről, hisz három gyerekkel jönnek, a legkisebb még nincs egy éves sem. Csetneken már szakad az eső. Megnézzük a gyönyörű templomot és a várost. Lehangoló látni a sok romos, hajdan szebb időket látott épületet. Az időjárás miatt kihagyjuk Betlért, de az ochtinai aragonitbarlanghoz Gyula vezetésével maroknyi elszánt ember a zuhogó hideg eső ellenére is elindul. Rozsnyón a Csemadokban Kardos Ferenc a város polgármestere fogad. Meleg gulyás vár minden megfáradt és elázott túrázót. Városnézés helyett beülünk egy cukrászdába, melynek rendjét és nyugalmát teljesen felfordítjuk – majd indulunk vissza Gömörhorkára. A focipálya némely részén már kisebb tavak vizét fodrozza a hideg szél. Este Egon és Gyula lázasan fekszenek.
 

Nyolcadik nap, péntek, Gömörhorka

      A zuhogó esőben nem indulunk sehová – Juditék elkezdik a játszóházat, ideér Gaál Lajos is – Lajos barátom előadását a focipálya öltözőjében kénytelen megtartani. Egyéni, magával ragadó érdekes előadása nagy sikert arat. Délután csitul majd eláll az eső – Hosszúszóra megyünk, ahol egy nappal a hivatalos megnyitó előtt megnézzük az épp elkészült tájházat. Kankula Éva polgármesternő fogad a tájház udvarán, ahol később Varga Norbi tart előadást Gömör népi hiedelemvilágáról. A gulyás után indulunk vissza Horkára. Bettes Pista búcsút vesz tőlünk, verseskötetével ajándékoz meg. Késő délután  Judit, Lara, Hajni és Marcsi rendezésében az Egyszer volt lecsó túraszínház mutatta be előadását – nagy és osztatlan sikert aratva. A gyerekek a jó megérdemelt honoráriumot a helyi kocsmában „mulatták” el: kofolára és jégkrémre költötték. Estére én is rosszul érzem magam, Lacival megbeszélem, hogy másnap a táborban maradok. A kocsmában külön helységet nyitnak a túra részére.
 

Kilencedik nap, szombat, Gömörhorka

      Kisüt a nap – Gyulával a táborban maradunk, a lányoknak segítünk a játszóházban. Egon autóval tud csak menni, a túravezetésbe besegít Örs meg Stubi. Közülünk eddig Laci bírja  legjobban, ő még nem lázas. Gyula bemutatja palacsintasütő tudományát – majd négy liter tejből sütött palacsintát - a gyerekek nagy örömére. Judittal és vendéglátóinkkal – Balázs Ivivel, aki a horkai iskola igazgatónője és férjével Tibivel - elmegyünk megnézni  a helyi óvodát és iskolát. A szépen berendezett óvodában első látásra szembeötlő, hogy itt komoly munka folyik. Az alsótagozatos iskola felszerelését pedig ámulva nézzük – az igazgatónő elmeséli, hogy miként tudtak ilyen jó eredményeket elérni - több városi oktatási intézmény is példát vehetne erről az iskoláról.  Délután a túra focicsapata méri össze erejét a falu öregfiúival. Marci vezetése alatt csapatunk megsemmisítő győzelmet mér a helyiekre. Este tábortűz – csendesen, fáradtan üldögélünk. Jolika kérdezi, hogy van-e kedvük valami záróbeszédet tartani – Lacival fáradtak vagyunk már ehhez, Gyula ismét lázasan fekszik, Egon valamelyest összeszedte magát, de ő sincs a legjobb formában. Még jó, hogy Mezei Pista elkezdi a közös beszélgetést – nemcsak a tűz varázsolt pírt az arcomra, hanem Pista dicsérő beszéde is – lám... mégiscsak érdemes volt...  tőlem, csak egy suta, de őszinte vallomásra futja – fáradt vagyok, várom már, hogy holnap otthon egy kád forró vízbe üljek....  „Mi az, öregszel már te is ?” – jegyzi meg erre kajánul Gyuri.  Éjszaka jól alszom...
 

Tizedik nap, vasárnap, Gömörhorka – Losonc

      Itt a vége, fuss el véle. Összepakolunk. Lassan indulnak a többiek is, barátaink, akik közül sokukkal csak évente egyszer találkozunk.  Tehát megint elindul a visszaszámlálás – ötvenkét hét van a következő évi biciklitúráig. Hiszen túrától túráig folyik az időszámítás. Kezet fogunk, megpusziljuk egymást. Elkezdünk rendet rakni, az ottfelejtett szemetet szedjük. A többiek legnagyobb derültségére autómat fogjul ejti egy nagyobb sártenger – „legalább jó napot szereztem nektek” - dörmögöm az orrom alatt. Laci boldogan készít néhány fotót autóm kiszabadításáról. Jön Tömöl Zoltán polgármester is, elköszönünk és megköszönünk neki mindent. Megvárjuk még mindenki elmegy, mi szervezők vagyunk az utolsók – indulnak Egonék, majd Gyuláék, és mi is. Laci marad a legvégére. Losonc kilencven kilométer. Fáradtan vezetek, útközben megállunk ebédelni. Tíz nap óta most eszünk először rendes kaját.
 

Epilógus

      Másnap Laci arról tájékoztatott, hogy őt is elérte a túravezetők betegsége – lázasan fekszik. Gyula egy hétig volt még betegállományban. Egon és én gyorsan felgyógyultunk – ezzel is érvényt szerezve a mondásnak, miszerint csalánba nem üt a menykő.
      Nem is tudom, hogy mi kívánkoznék még  e írás végére. Talán meg kellene köszönni azoknak az embereknek, akik segítettek minket abban, hogy meg tudjuk csinálni a harmincegyediket. És azoknak az embereknek, akik részt vettek a túrán, hogy legyen kinek csinálni a harmincegyediket. De elsősorban barátaimnak, szervezőtársaimnak köszönöm: Köteles Lacinak, aki tapasztalataival és higgadságával nélkülözhetetlen volt, Urbancsok Egonnak és Larának – Egon életkorát meghazudtolva vezette a túrát a legnehezebb útszakaszokon, Lara két kisgyermeke mellett is talált arra időt, hogy reggeliért menjen, Koronczi Gyuszinak és Ivinek – Gyula mindig pontosan és precízen végezte a magára vállalt feladatokat, Ivire mindenkor és  mindenben lehetett számítani, Furik Csabinak és Marcsinak, akik fuvarozták a túrázók csomagjait. Utoljára, de koránt sem utolsó sorban feleségemnek Juditnak, aki mindenben segítségemre volt, és páratlan türelemmel viseltett irántam. Számomra öröm volt olyan emberekkel dolgozni, akkikel az első pillanattól kezdve tökéletesen értettük  nemcsak egymás nyelvét, hanem sokszor még egymás gondolatát is.
      Utolsó mondatként talán a szokásosat: még egy pár hét és itt a jövő évi túra. Keleten jövőre ismét folytatjuk.